Az 1978-ban született Alex Milway, mialatt a londoni Crystal Palace-ban élt, akkor fedezte fel magán végletes és végleges vonzódását az egerek és különösen egy aranyszőrű cincogó iránt. Művészeti középiskolát végzett, majd ösztöndíjasként ezen a területen is tanult tovább. Éppen ezért nem meglepő, hogy számtalan novella és rövid történet került ki a karmai... akarom mondani kezei közül, miközben mellette bőszen illusztrátorkodott. Az Egerek és egyebek volt az első, regény hosszúságú gyerekkönyve, amely aztán később további részekkel bővült.

Az Egerek és egyebek igazán nem vénnek való vidék. Mert Óváros partjainál megszokott, hogy halottakat (főként kalózokat) mos partra a víz, ám ezúttal egy olyan tetem vetődik a homokra, amely rettentő fontos üzenetet hordoz a város ugyan ki nem mondott, de köztudomású ura, Isiah Lovelock részére. Az egérgyűjtő, egérbolond, Egerészeti Almanach-szerző gazdag hatalmasság haladéktalanul felbérel egy pénzért mozgósítható, félig-meddig kalóz attitűdű fiatalembert, Devlin Drewshanket, hogy egyszer s mindenkorra tegyen végre pontot a legrettegettebb kalóz, Egérszakáll ténykedésére. Azaz küldje végre páncélozott hajóját és magát a gonosz fosztogató rablóvezért a tenger mélyére. Csakhogy a háttér, Lovelock terveinek mélye egészen mást rejt, amelyet rajta kívül senki sem sejt.

Közben a 12 éves Emeline, aki Lovelocknál dolgozik egérgondozóként, kihallgatja a megbízás részleteit, és úgy dönt, neki ott, Drewshank mellett, a hajón és a tengeren a helye. Így hát ő is a veszélyes expedícióval tart, nem is sejtvén, hogy egyenesen egy jól komponált csapdába hajóznak majd. Emeline mellett aztán további (fő)hősök is feltűnnek a Gyümölcsevő Bőregér fedélzetén és azon kívül, mígnem a történet végén kiderül, hogy vannak, akik nem mindig (pontosan) azok, aminek látszanak, és vice versa.

Az Egerek és egyebek magával rántó mese, amely esetében az olvasó – legyen akár gyerek vagy felnőtt – biztosan nem esik-ragad bele az egércsapdába. A történet egyszerre íves és míves, az egérrágta fondorlatok egérvágyta izgalmakkal párosulnak, ráadásul a sztori dramaturgiája hűen behódol a most dívó áramlatoknak (hidegnek-melegnek egyaránt). Alex Milway regénye olyan Karib-tenger kalózai sodrású történet, ahol a tenger nem Karib, de ugyanolyan veszélyes; az örök élet elixírje nem létezik, de az aranyszőrű egér helyette ugyanolyan ritka; s ahol a gyerekekre kihegyezett megoldás hitelességéhez nem férhet egy egérbajusznyi kétség sem. Óváros struktúrája és maga a teljes megrajzolt világ is totálisan hihetően integrálja magába a helyenként hierarchiára bontott egértársadalmat, ahol a négytappancsú cincogó rohangászok az emberek barátai, segítői és kiszolgálói, a harc pedig éppen azon két beállítódás között folyik, hogy az emberek mely természete kívánja partnerként és melyik rabszolgaként kezelni őket.

Alex Milway nem spórol a gyerekeken, sőt! Leírt képei színesek, karakterei pompásan élők, a cselekményből cselekménybe hajszoló történet ritmusa a gyermeki izgő-mozgó képzeletvilághoz passzoló. Az Egerek és egyebekben megjelenik minden, amely a fantáziának ingere, ráadásul nincsen benne semmiféle hamis idealizálás. A halál, a bosszúvágy vagy éppen az indokolatlan gonoszság ugyanúgy hozzátartozik a történethez, mint a hősiesség, a bajtársiasság és a megbocsátás. A figurák sem mereven feketék vagy fehérek, legtöbbjük a való élethez hűen árnyalt, tanulságként pedig tisztán szűrhető le, hogy néha nagyon félrevezető tud lenni az első ítélet, ezért sosem árt kicsit a dolgok mélyére ásni. Ha pedig bármikor felerősödik a cincogás, és már az ementáli sem sokat segít, Emeline-ra és kis egérgondozó társaira bizton számíthatunk.

Szilvási Krisztián