320

Megkezdődik a Rosenberg házaspár pere

Ezen a napon történt: 1951. március 6. ‒ Horváth Gábor írása

julius-es-ethel-rosenberg

A hidegháború nevével összekapcsolódik a kémkedés fogalma – gondoljunk csak John le Carré remek regényeire ‒, s valóban ez a háború sokszor fű alatt zajlott, a látszólagos béke ellenére. Pedig hát a nevében is benne van, hogy háború volt, bár a szemben álló felek ódzkodtak attól, hogy egymással kerüljenek nyílt konfliktusba, helyette úgynevezett proxy háborúkat vívtak.

A proxy háború azt jelenti, hogy a két nagyhatalom egy harmadik országban közvetve ütközik meg, támogatva a másik nagyhatalommal nem szimpatizáló helyi csoportokat, s megpróbálja azt titkosszolgálati módszerek, vagy akár polgárháború révén hatalomba juttatni. Ilyen proxy összecsapás volt Korea és Vietnám, de Afganisztán is. Ma is ilyennek tekinthető akár az ukrajnai, akár a szíriai konfliktus. Ezek a nagyhatalmak számára nagy kockázatot nem jelentő küzdelmek természetesen az adott ország számára óriási pusztulással szoktak járni, de kétségtelen, hogy még mindig jobb opció, mint egy atomháború. Emellett igyekeznek minél többet megtudni a szemben álló félről, és egymás technikai fejlesztéseit megszerezni kémtevékenység által. Sztálinnak olcsóbb volt a kommunizmussal szimpatizáló nyugati tudósok, értelmiségiek megvásárlása, mint mondjuk nulláról indítani az atombomba fejlesztését.

Julius Rosenberg Oroszországból bevándorló zsidó családban született 1918-ban New Yorkban, korán szimpatizánsa lett a helyi kommunista mozgalomnak, és be is lépett az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjába (CPUSA). 1936-ban egy pártrendezvényen ismerkedett meg Ethel Greenglass-szal, egy szintén manhattani zsidó származású nővel, akit hamarosan feleségül is vett. Mindketten erősen szimpatizáltak a Szovjetunióval, s úgy vélték, csak idő kérdése, hogy a világforradalom elérje az Egyesült Államokat, amely szintén szovjet tagköztársasággá válik, s ez egyben egy jobb világhoz vezet. Magyarul: nyilvánvalóan semmit nem tudtak a Szovjetunió valós természetéről. Julius Rosenberg a világháború idején egy műszaki csoportnál dolgozott, ahol több titkos fejlesztéshez is hozzáfért. 1942-ben találkozott Szemjon Szemenovval, az NKVD (szovjet belbiztonság) kémével, aki rávette, hogy a tervrajzokat, amelyekhez hozzáfér, juttassa el a szovjet kémszervezethez. Többek közt Rosenberg segítségével kapta meg Sztálin gépezete az akkor csúcstechnikának számító Lockheed P-80-as amerikai sugárhajtóműves vadászgép műszaki anyagát.

Ethel Rosenberg öccse, David Greenglass még ennél is fontosabb beosztásban volt. Julius sógora ugyanis 1944 júliusától a Manhattan terv, azaz az atombomba kifejlesztésén dolgozott. Felesége révén Rosenberg rávette Greenglass-t, hogy szintén kémkedjen a szovjetek részére, majd további személyeket is sikerült beszervezniük. Amikor gyanúsan rövid idő alatt a szovjet atomprogram sikert ért el, és 1949. augusztus 29-én – már a hidegháború alatt – felrobbant a Szovjetunió első atombombája, az FBI már nyomon volt. A szövetségiek elsőként a korábban szintén a Manhattan terven dolgozó, német születésű brit Klaus Fuchs-ot azonosították kémként, akit a brit hatóságok ezt követően lekapcsoltak. Fuchs kihallgatása során vallott, s hamarosan már David Greenglass ajtaján kopogtatott az FBI. Greenglass halálbüntetést kaphatott volna, de vádalkut kötött, és enyhébb büntetésért (15 év börtön) cserében feladta Rosenbergéket.

Julius Rosenberget 1950 júniusában vették őrizetbe, feleségét két hónappal később. A nagy nyilvánosságot kapott per – hiszen házaspár ellen ritka az ilyesmi – 1951. március 6-án kezdődött. David Greenglass és a közben elfogott szovjet ügynök, Anatolij Jakovlev is a házaspár ellen vallott, s nem nagyon volt kérdés, hogy az esküdtszék bűnösnek fogja-e találni őket. Legalább ennyire bizonyult perdöntőnek az úgynevezett Venona projekt által szolgáltatott bizonyíték, bár ez akkor nem lehetett nyilvános. A Venona a szovjet rejtjelezés feltörésén dolgozott, sok ezer titkosított szovjet táviratot fejtett meg, amelynek szövegében a „Liberal”, azaz „liberális” fedőnévvel dolgozó személyt egyértelműen azonosították Julius Rosenberggel. 1995 óta a Rosenberg házaspár bűnössége igazából nem megkérdőjelezhető – ekkor hozták nyilvánosságra a Venona iratokat ‒, korábban is csak azért lehetett az, mert az amerikai titkosszolgálat a per során nem árulta el, hogy megfejtették a Julius Rosenberg és a szovjetek közötti rejtjeles levelezést. Ha elmondják ugyanis a perben, akkor a szovjetek megváltoztatják a rejtjelezésüket, s a továbbiakban nem tudták volna felhasználni az így nyert információkat. A házaspár mindvégig tagadott, és elutasították azt is, hogy enyhébb elbírálásért cserébe elárulják kapcsolattartóikat a szovjet kémszolgálattal. Ennek következtében a házaspár mindkét tagját 1951. április 5-én halálra ítélték.

Jellemző, hogy a Rosenberg házaspár elítélését követően a kommunista propaganda teljes fokozatba kapcsolt. Franciaországban a szovjetekkel szimpatizáló értelmiség – nyilván nem magától, hanem sztálini utasításra, a francia kommunisták segítségével – megkezdte hadjáratát, amelyben az Egyesült Államokat antiszemitizmussal vádolták meg két ártatlan zsidó kivégzéséért, s olyan nagy nevek is beálltak a sorba, mint Jean-Paul Sartre. Természetesen Rosenbergék ügyének köze nem volt az antiszemitizmushoz, ténylegesen kémtevékenységet folytattak, bár annak mértékét és a bizonyítékok egy részét magasabb érdekek miatt nem lehetett a közvélemény tudomására hozni. Ellentétben a korábbi ismeretekkel, ma a Rosenberg házaspár bűnössége már nem kérdés, legfeljebb annak mértéke. A halálos ítélet kétségtelenül szokatlanul szigorú volt – még akkor is, ha a Szovjetunióban jóval kevesebbért is megtörtént már ilyen ‒, de az amerikai elhárítás az utolsó percig megadta az esélyt, hogy elmaradjon, amennyiben együttműködnek a hatóságokkal, és segítenek felgöngyölíteni a szovjet kémhálózatot. Ám Rosenbergék nem „köptek”, így végül kénytelenek voltak a már meghozott ítéletet végrehajtani. Még a 90-as években is akadtak amerikai filmsorozatok, filmek, amelyek Rosenbergék ártatlanságát sugalmazták, vagy a kommunisták elleni „boszorkányüldözést” folytató Joseph McCarthy-t szidalmazták, holott kétségtelen tény, folyt ilyen aknamunka az Egyesült Államokban. És bizony az is tény, hogy a beszervezett kémek rengeteg időt, energiát és pénzt spóroltak meg Sztálinnak, míg a szintén szovjet szimpatizáns értelmiség – akiket még Lenin nevezett el „hasznos hülyéknek” – megpróbálták ártatlan áldozatnak felmutatni őket.

A szovjeteket támogató értelmiség (pl. Picasso) tagjai propagandisztikus célból, míg mások (XII. Piusz pápa, Einstein) őszintén hittek a házaspár ártatlanságában, két éven át ostromolták Eisenhower elnököt enyhítésért, de az nem engedett, és végül a kegyelmi kérvényüket is elutasította. Az ítéletet 1953. június 19-én hajtották végre villamosszékben, a Sing Sing börtönben. Érdekességként megemlíthető, hogy az USA-ban olyan kommunista magyarok, mint Alpári Gyula – a Tanácsköztársaság idején Kun Béla jobbkeze – vagy Mály Tivadar vezetésével már a 30-as évek végén megkezdődött a szovjet kémszervezet kialakítása (erről írtam egyszer egy könyv kapcsán), sok híres kémet ők csatornáztak be az NKVD-hez. Julius és Ethel Rosenberget lehet sajnálni, de háború volt – még ha hideg is ‒, és bizony háború esetén az idegen érdekekért a hazájukat elárulók büntetése rendszerint halál, amióta világ a világ. Ők pedig pontosan ezt tették.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Juhari Zsuzsanna: Bűnös áldozatok. In: Élet és tudomány. 1994. 49. sz. 1556-1558 o.; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2021.03.06