Jelen írásban kizárólag filharmonikusok és rockegyüttesek közös élő produkcióival foglalkozunk. Teljességre nem törekszünk, de reméljük, hogy ez a szubjektív összeállítás rávilágít arra, milyen lehetőségeket rejt, ha ennyire különböző beállítottságú zenészek nyitottan állnak egymáshoz és együttműködnek, melynek eredményeképpen izgalmas projektek jöttek és jönnek létre.

A Deep Purple volt az első olyan rockzenekar, amely először állt össze komolyzenészekkel, s ezzel utat nyitott hasonló kísérleteknek. 1969-ben Londonban, a The Royal Albert Hall-ban a Deep Purple és a Royal Philharmonic Orchestra előadta a Concerto for Group and Orchestrát Malcolm Arnold karmester vezényletével. A művet John Lord, az együttes billentyűse szerezte, miután meghallotta a Dave Brubeck Quartet fellépését a New York-i Filharmonikusokkal. A további tagok: Ian Gillan (ének), Ritchie Blackmore (gitár), Roger Glover (basszusgitár) és Ian Paice (dob, ütőhangszerek). A koncertet 1999-ben – meghívott vendégelőadókkal – megismételték az eredeti helyszínen. Ekkor a Londoni Szimfonikus Zenekart Paul Mann dirigálta.

A progresszív rock egyik legkiemelkedőbb angol képviselője, az ELP, azaz Emerson, Lake & Palmer (Keith Emerson – billentyűs hangszerek; Greg Lake – ének, gitárok; Carl Palmer – ütőhangszerek) 1977-ben a kanadai Quebecben, Montrealban, az Olimpiai Stadionban lépett fel egy 70 fős szimfonikus zenekarral, Godfrey Salmon karmester vezényletével és egy kórussal. A koncertet Emerson, Lake & Palmer in Concert címmel adták ki lemezen. Úttörő módon koncertturnéba fogtak az izgalmas zenei anyaggal, de a filharmonikusok költségei majdnem csődbe vitték az együttest, ezért 15 fellépés után félbehagyták a turnét. A monumentális kanadai koncerten a rajongók kedvenceit adták elő. 1993-ban dupla CD-n, bónusz dalokkal újra megjelentették az albumot, ezúttal Works Live néven.

Roger Waters, a leginkább a Pink Floyd tagjaként ismert progresszív és pszichedelikus rockzenész 1990-ben gigantikus jótékonysági koncertet adott Berlinben, a Potsdamer Platzon a berlini fal leomlása alkalmából The Wall Live in Berlin címmel. 200.000 néző nézte a színpad előtt és további 500.000 a környező utcákból a látványos show-t, s mivel 35 országban sugározták élőben a televíziók, így további 500 millió ember látta a készülékek előtt. Számos vendégelőadó (pl. Scorpions, Cyndi Lauper, Sinéad O’Connor, Bryan Adams, Van Morrison) mellett a 80 tagú The Rundfunk Orchestra Michael Kamen vezényletével, valamint a The Rundfunk Choir volt a fő közreműködő a megarendezvényen. A látvány fokozása érdekében fellépett a Szovjet Hadsereg 100 tagú Katonazenekara is.

A Metallica (James Hetfield – gitár, ének; Lars Ulrich – dob; Kirk Hammett – szólógitár; Jason Newsted – basszusgitár) is egyike azon bandáknak, melyek bátran nyúltak a klasszikus hangszerekhez. 1999-ben került sor arra a koncertre, melyen az azóta elhunyt Michael Kamen karmester és a San Francisco Orchestra állt egy színpadra a régebben thrash metal, ma már inkább heavy metal együttessel Kaliforniában, a The Berkeley Community Theatre-ben. Az addig megjelent összes Metallica-lemezről (az elsőt kivéve) hangzottak el dalok klasszikus átiratban az S&M címre keresztelt rendezvényen, melynek anyagát CD-n és DVD-n is kiadták. 20 évvel később megismételték a már-már kultikussá vált koncertet San Franciscóban, a Chase Centerben Edwin Outwater vezényletével, ez volt az S&M2.

Egy évvel később, 2000-ben a Scorpions (Klaus Meine – ének; Matthias Jabs – szólógitár; Rudolf Schenker – ritmusgitár; Ralph Rieckermann – basszusgitár; James Kottak – ütőhangszerek) bevállalt egy kooperációt a Berlini Filharmonikusokkal. Először a hannoveri EXPO-n léptek fel közösen, mikor is a zenekart Christian Kolonovits vezényelte. A Moment of Glory újrahangszerelt Scorpions slágereket, klasszikus betéteket és feldolgozásokat tartalmazott. A setlisten főleg a legismertebb rockballadák szerepeltek (pl. Send Me an Angel, Wind of Change, Still Loving You, You and I), de azért pörgősebb dalok is felcsendültek (pl. Hurricane, Rock You Like A Hurricane). A koncerten vendégművészek is felléptek: Lyn Liechty énekelt a Here in My Heart-ban, Ray Wilson a Big City Nights-ban, Zucchero pedig a Send Me an Angel-ben. Hangszeres zenészek is közreműködtek: Guenther Becker szitáron, Ken Taylor basszusgitáron, Stefan Schrupp pedig dobon.

Yngwie J. Malmsteen, a zseniális svéd gitáros is kalandozott a komolyzene világában. Egyébként is ő tekinthető a neoklasszikus metál legfőbb képviselőjének, de szimfonikus zenekarral közös munkára is vállalkozott, így jött létre a Concerto Suite With Electric Guitar And Orchestra (más néven a Concerto Suite for Electric Guitar and Orchestra in E Flat Minor Op.1.), melynek zenéjét barátja, David Rosenthal szerezte. Először egy stúdióalbum készült 1997-ben a Cseh Filharmonikusokkal, Yoel Levi vezényletével, mikor is a zenekar és az elektromos gitár anyagát külön-külön vették fel. Élő produkcióra csak 2001-ben került sor a New Japan Philharmonic együttesével egy japán turné során – hatalmas sikerrel. Malmsteen és a szimfonikusok közös koncertje annyiban különbözik rockzenekarok hasonló kezdeményezésétől, hogy ő nem csupán partner, hanem a zenekar tagja. Rendesen vissza is kellett fognia magát, hogy ne rohangáljon a színpadon, ahogy szokott.

2003-ban a Kiss (Paul Stanley – ének, ritmusgitár; Gene Simmons – ének, basszusgitár; Tommy Thayer – szólógitár, Peter Criss – ütőhangszerek) is sikeresen próbálkozott nagyzenekari együttműködéssel, mikor is a melbourne-i Telstra Dome-ban (mai nevén Etihad Stadion vagy Docklands Stadion) a Melbourne Symphony Orchestrával közösen lépett fel 35.000 rajongó előtt. A filharmonikusokat David Campbell dirigálta. A koncertet rögzítették, és Kiss Symphony: Alive IV. címmel megjelentették. Az ausztrál filharmonikusok az előadás során Kiss-sminket és -szmokingot viseltek. Először az amerikai hard rock együttes előadott 6 számot, majd az MSO vonós szekciója csatlakozott öt dal erejéig, de amikor a 60 tagú nagyzenekarral együtt prezentálták a legnagyobb slágereket, az volt az est csúcspontja.

Az Aerosmith 2006-ban a Boston Pops Orchestrával lépett fel a függetlenség napi Fireworks Spectacular rendezvényen nagy sikerrel. Az együttes és a zenekar tökéletes egyyüttműködésben adta elő az amerikai hard rock formáció legsikeresebb dalait (Dream On, I Don’t Want To Miss A Thing, Walk This Way) áthangszerelt változatban. Ebben a projektben az arénarock és a szimfónia nem csak jól megfért, hanem egyenesen kiegészítették egymást. Az előadás már csak azért is jelentős eseménynek számított, mivel Steven Tyler betegsége miatt, több hónapnyi kimaradás után először lépett színpadra az Aerosmith.

Az Omegát is foglalkoztatták a szimfonikus hangzásvilágban rejlő lehetőségek, ezért feldolgozásokat készítettek Omega Rapszódia és Omega Szimfónia címen, melyek az együttes dalainak szimfonikus hangszerelésű változatait tartalmazzák. Ezek azonban stúdiófelvételek, melyeken a megfelelő hangzást saját hangszereikkel és szoftverekkel állították elő. Az Omega Oratórium azonban már zenekari kísérettel és kórus közreműködésével készült. Élő koncerten 2013-ban hangzott el először a bátaszéki Nagyboldogasszony-templomban, a torony helyreállításáért szervezett eseményen. A Kóbor János szülőhelyén bemutatott rockoratórium ezután még számos koncerten felcsendült különböző zenekarok közreműködésével. A premieren a nyíregyházai Cantemus Vegyeskar és az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar kísérte a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockegyüttest.

tmoni

Forrás: Wikipédia.hu, Wikipedia.org, Szimfonikus zenekarok megjelenése a rockzenében, Ultimate Classic Rock, Magyar Kurír, Metal Express Radio, Kerrang!, I Like Your Old Stuff

A képek a pxhere.com, a Wikimedia Commons és a fortepan.hu gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép. A 10. kép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FOTO:FORTEPAN / Adományozó: Urbán Tamás.