A modern médiában talán a képernyőkön megjelenő hírolvasó az, aki a szakmai piramis csúcsán üldögélve learatja a hírnév adta legnagyobb szakmai- és celebsikereket. Öt évvel az amerikai polgárháború befejezését követően azért ez még korántsem volt így! Jefferson Kyle Kidd kapitány (Tom Hanks), a vándor hírolvasó és konföderációs veterán, miután eleget gázolt vérben, a fegyverek szavát a jóval békésebb nyomtatott betűkre cserélte: most veszélyes utakon településről településre poroszkál, hogy az újságokból szemezgetve pár dollárért a világ eseményeit tudassa az írni-olvasni nem tudó nagyérdeművel.

Két város között, épp a texasi síkságon jár, amikor egy szőke, kék szemű, indián öltözetet viselő, tíz év körüli kislányra (a Kontroll nélkül című német drámában nagyot alakító Helena Zengel) bukkan. Hivatalos iratokból kiderül, hogy a pogányságban Cicada, de a keresztségben eredetileg Johanna Leonberger névre hallgató, kétszer is megárvult leányzó hat esztendőt töltött a kajova indiánok között. Anyanyelvén nem szólal meg, őslakos szokásokat vett fel, ám a törvény értelmében a távoli Castroville-be kell szállítani az ott élő rokonaihoz. Mivel senki nem akad, aki ezt vállalná, a feladat Kidd kapitányra hárul, aki rozzant szekerére ülteti Johannát, hogy megpróbálja több száz mérföldes, természeti és emberi vadonon áttörve biztonságba szállítani a lányt. Az azonban korántsem biztos, hogy küldetése végül sikerrel jár…

A Hanks név egyet jelent a minőségi szórakoztatással, és szerencsére más zsánerek mellett most már elmondhatjuk, hogy nincs ez másként a western esetében sem. Persze ahhoz, hogy az elsőre talán átlagosnak tűnő film kiemelkedjen a poros roadmovie-k sorából, a remek színészi alakítások mellett – a vad, de mégis érzékeny Johanna szerepében Helena Zengel teljesen egyenrangú partnere veterán társának – szükség volt Paul Greengrass (Bourne-filmek, A United 93-as, Zöld zóna) rendezői munkájára, aki a Phillips kapitány tengere után most a vadnyugatra irányította Tom Hanks-et.

A sztorit részben íróként is jegyző Greengrass az utazós történet dramaturgiájának megfelelően epizódokból építi fel a filmet: minden egyes helyszínen – a legemlékezetesebb Erath megye és Dallas – új, a cselekményt előrevivő fordulatokat látunk, maradandó karakterekkel találkozunk, akik olykor segítik, de inkább akadályozzák az utazókat. Ez fenntartja a finom, de folyamatos izgalmat, a szimpatikus hősök iránti aggodalmat, de a rendező emellett képes pár pillanat alatt egy „szekérdefekt” vagy egy távolban feltűnő porfelhő köré is feszültséget teremteni.

A kapitány és a két kultúra határán rekedt lány kapcsolata szépen építkezik, a nehézkes kommunikációt felváltja az egymásrautaltságból fakadó együttműködés, sőt a másik fegyveres megvédése is. Így jó westernhez méltón lőporfüstös akciót is kapunk, ám a hangsúly mindvégig az összetett karakterek, a nehéz sorsok, életek, az érzelmek bemutatásán van.

Ehhez kiváló plusz James Newton Howard remek vadnyugati filmzenéje – Zengel mellett őt is Golden Globe-ra jelölték –, nem kevésbé a klipeken és a Scott-testvérek mozijain is dolgozó Dariusz Wolski gyönyörű képei. Elsősorban az ő teljesítménye miatt sajnálhatjuk a legjobban, hogy a filmet nem nagy vásznon, hanem kis képernyőn vagyunk kénytelenek végignézni.

A kapitány küldetése első Hanks-westernként remekül teljesít! Drámai, finom érzelmekkel, kis humorral, de emellett bánattal és keserűséggel átitatott története a korabeli Amerikát nem a fegyverforgató hősök szemszögéből mutatja be. Inkább a Farkasokkal táncolóhoz hasonlóan a fehér ember és az indián őslakosok kultúrájának határmezsgyéjéről hoz híreket, abból a világból, ahol – Kidd kapitány szavaival élve – mindenkinek „új emlékekre van szüksége”!

Ezek voltak a világ hírei. Köszönjük a figyelmüket és jó éjszakát!

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Alonzomosely
Forrás: hetediksor.hu