135

Február 15. – Havannában elsüllyed a USS Maine cirkáló (1898)

Ezen a napon történt ‒ Horváth Gábor írása

uss-maine-cirkalo-havanna

Az emberiség történelmében a Spanyol Birodalom volt az első, amelyben sohasem nyugodott le a nap. Legnagyobb kiterjedése idején hozzá tartozott Dél- és Észak-Amerika jelentős része, Közép-Amerika szinte egésze, és uralta a Fülöp-szigeteket is, amely nevét II. Fülöp spanyol uralkodóról kapta. A birodalom a napóleoni háborúk idején kezdett roskadozni, amely után a latin-amerikai térség függetlenedni kezdett az anyaországtól, lassan kialakultak belőle a ma is ismert államok Mexikótól Argentínáig.

Spanyolországnak a XIX. század végére csak nem túl jelentős afrikai birtokai maradtak meg, a már említett Fülöp-szigetek és a legértékesebb gyarmata, Kuba. Ám utóbbival is akadtak gondok. José Marti vezetésével a kubaiak egy része szintén elszakadni kívánt a koronától, melyre reagálva a kormány bevetette a hadsereget. A kubai gerillák a hegyekből folytatták a függetlenségi harcot, komoly sikerek nélkül, ám nagy pusztítást hozva a gyarmatra, amire válaszul természetesen megtorló támadások következtek.

A kubai függetlenségi háború szimpátiát keltett az Egyesült Államokban, amelynek vezetői maguk is nagy gazdasági lehetőségeket láttak a szigetben. Az amerikai sajtó ennek megfelelően igyekezett rossz fényben feltüntetni Spanyolországot, megbélyegezve mint zsarnoki államot, de az az igazság, hogy 1898-ban Madridban alkotmányos királyság volt, semmivel sem rosszabb, mint más európai államberendezkedés. Ugyanúgy, mint az USA-ban, kétpártrendszer alakult ki, egy konzervatív és egy liberális párt váltogatta egymást a hatalomban. Kétségtelen az is, hogy a spanyolok nem bántak jól a kubai lázadókkal, táborokba zárták az ellenállók családjait, s mind katonai, mind adminisztratív módon mindent elkövettek a lázadás leverése érdekében, messze túllépve a megengedhető mértéken.

A spanyol kormány 1897-ben már belátta, hogy a kubaiak számára valamiféle engedményt kell tennie, s elkezdte kidolgoznia a gyarmat autonómiáját, ám egy kissé elkésett. A lázadó kubaiak számára – akiket ekkorra erősen felbátorított az amerikai támogatás – ez ekkor már kevés volt. E támogatás szimbóluma volt a USS Maine páncélozott cirkáló megjelenése Havannában (a címlapképen), amely hivatalosan az ottani amerikai állampolgárok biztonságát hivatott szolgálni. A USS Maine 1898. január 25-én futott be Havanna kikötőjébe, nagy felháborodást okozva a lakosság Spanyolországhoz hű részében, ráadásul a spanyol sajtó egy ideje már erősen USA-ellenes hangot ütött meg, meglehetősen túlbecsülve a spanyol flotta esélyeit egy háború esetére. A USS Maine egy meglehetősen új hadihajó volt. Három évvel korábban, 1895-ben adták át a 6800 tonna vízkiszorítású és csaknem 100 méter hosszú monstrumot, fő fegyverzetét 2 db 254 mm-es és 6 db 152 mm-es ágyú alkotta. Fedélzetén 355 fős személyzet tartózkodott, Charles Dwight Sigsbee kapitány parancsoksága alatt.

A két ország közötti kapcsolatnak az sem tett jót, mikor az egyik spanyol diplomata washingtoni spanyol követségre küldött levele kiszivárgott a sajtó felé 1898. február 9-én, amelyben meglehetősen dehonesztáló megjegyzéseket tett az amerikai elnökre és kormányára. Dupuy De Lome nagykövet táviratában olyan jelzőket aggatott az USA elnökére, mint hogy gyenge és csak szeretne politikus lenni. A New York Journal nevű lap publikálta a levelet, amelyre az egész amerikai politikai elit tajtékzott. Ilyen hangulatban történt meg a ma már leginkább balesetnek vélt robbanás a USS Maine cirkálón.

new-york-journal-1898-uss-maine-havanna1898. február 15-én, helyi idő szerint 21:40-kor robbanás történt a hajóban, tulajdonképpen máig tisztázatlan okból, s a cirkáló két órán keresztül lángolt, majd hullámsírba merült. A hajó legénységének megmentésére azonnal kifutottak a kikötőben lévő spanyol hajók és csónakok, de többségük a cirkálóval együtt süllyedt a kikötő fenekére. Mintegy 260 tengerész veszett oda. Mint ilyen esetekben történni szokott, mindkét oldal a másikat hibáztatta. A spanyolok ártatlanságukat hangoztatták, felmerült az is, hogy a kubai lázadók így akarták háborúba rángatni az USA-t, míg az amerikai sajtó őrjöngött a spanyol hitszegésen. A William Randolph Hearts kezén lévő New York Journal február 17-én már címoldalon szónokolt a Maine-en állítólag felfedezett torpedó ütötte lyukakról és spanyol árulásról (a képen). De más lapok is hozták a hasonló szenzációhajhász címeket, mint: „250 amerikai tengerész lett a cápák eledele!”. Ilyen hangulatban küldött mindkét oldal vizsgálóbizottságot a kikötőben lévő roncshoz. Nem túl meglepő módon a spanyol jelentés a hajó belsejéből kiinduló robbanást állapított meg (ez a valószínűbb), míg az Egyesült Államok csapata tengeralattjáró által elhelyezett akna okozta – azaz kívülről érkező – explóziót. Hozzá kell tenni, hogy a vizsgálatokat végző búvárcsoportoknak nem volt könnyű dolguk, a kikötő vize piszkos volt, a látási feltételek tragikusak. Az amerikai sajtó agresszív stílusa éppenséggel nem kedvezett a higgadt diplomáciai megoldásoknak. „Remember the Maine, to Hell with Spain!”, azaz „Emlékezzetek a Maine-re, a pokolba Spanyolországgal!”, valamint hasonló szlogenekkel operáltak, példának okáért. Ez volt az úgynevezett „sárga újságírás” hajnala, amely már a botrányokra és szenzációhajhász – ma azt mondanánk: clickbait – címadásra fókuszál, mindent bulvárba csomagolva tálal, amelyet a mai napig „élvezhet” az egész világ. A felhergelt közvélemény mindkét országban háborút követelt. Amelyet aztán meg is kaptak.

1898. április 21-én az amerikai elnök végül blokádot hirdetett Kuba ellen – nem az utolsó ilyen az USA történelmében ‒, amire válaszul Spanyolország kormánya hadat üzent 23-án. Ez utóbbi nyilvánvaló ostobaságnak tűnt már akkor is, motivációja egy esetleges katonai puccs megelőzése és az előre menekülés volt. Leginkább egy gyors vereségben reménykedtek, hogy az alkotmányos monarchia a becsületét védve megmeneküljön. Az amerikai flotta fejlesztése ekkor már évek óta zajlott – tulajdonképpen készültek egy tengeri háborúra Spanyolország ellen ‒, a hispán flottának ekkor már esélye sem volt ellene. Ez a spanyol kormányzati stratégia tulajdonképpen bejött, bár elmérgesítette a hadsereg és a liberális politikusok viszonyát, amely egészen a spanyol polgárháborúig vezetett.

A vita a mai napig zajlik, hogy ki volt a felelős a 260 tengerész haláláért. Kétségtelen az is, hogy a De Lome-féle levél kiszivárgása, a Maine felrobbanása, majd az amerikai sajtó azonnali heves reakciója kedvez az olyan elméleteknek, melyek szerint az egész egy előre megkomponált akciósorozat volt, amely a nagyhatalmi pozícióját építgető Egyesült Államok háborúját hivatott igazolni egy hamis zászlós művelettel. Erre azonban a mai napig nincs meggyőző bizonyíték, az is lehet, hogy pusztán a véletlenek különös játéka vezetett a spanyol-amerikai háborúhoz. Azonban a spanyol vereség Kubának nem sok jót hozott. Megszabadult a spanyoloktól, és megkapta helyette az Egyesül Államok ellenőrzését.

A képen a New York Journal 1898. február 17-i főcíme: „A Maine hadihajó elpusztítását az ellenség munkálkodása okozta”.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Offner, John L.: An unwanted War: The Diplomacy of the United States & Spain over Cuba 1895-1898. Pembroke, 1992; New York Journal, 1898. februári számai

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.02.15