De miért fektet pénzt és energiát labirintus létrehozására egy magánember? Ehhez érdemes megismerkedni a tulajdonos, Franco Maria Ricci személyével, aki nemcsak vagyonos műgyűjtő, hanem grafikus, szerkesztő és könyvkiadó is. Ugyanezt a kérdést feltették neki, mire felidézte a 70-es éveket, amikor vidéki házában vendégeskedett kedves barátja, Jorge Luis Borges. Az argentin író lenyűgözőnek tartotta, foglalkoztatta a labirintusok szimbolikája. Egy alkalommal, amikor a vak íróval sétálgattak, Ricci maga is elgondolkodott: mennyire hasonlatos a labirintus úttalan útjain és az élet ösvényei haladni! Mennyire bizonytalan az előrejutás! Nos, így vált a diskurzus a park létesítésének alapgondolatává. Útjait róva az ember fantáziálhat, elmélkedhet, és persze el is tévedhet, akárcsak életünk során.

A labirintusok története körülbelül 5000 éves. Ez idő alatt számos kultúrában megjelentek, és gazdagon árnyalt szimbolikát teremtettek. Talán a legismertebb a bikafejű szörnyeteg, a Minotaurosz számára építtetett útvesztő, amely Minosz király parancsára készült. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, mert a labirintus és az útvesztő nem teljesen ugyanaz! Míg az előbbiben nincsenek elágazások, csupán az elrendezésből adódóan nehéz a tájékozódás, de mindig eljutunk a magjába, és ki is jutunk belőle, addig az utóbbiban az elágazások, az útvonalválasztások tulajdonképpen megakadályozzák ezt. A labirintus a legősibb időkben valószínűleg azt az utat jelképezte, amely az elhunytra várt a túlvilágon, vagyis a halottak kultuszához kapcsolódott, a középkorban a bűnbánat és az üdvözülés „eszköze” lett, míg a reneszánsz idején szerencsét hozó mágikus út, sőt egyszerű játékszer, díszítőelem az előkelők kertjeiben. Szimbolikájában nem nehéz felfedezni az önmagunk felé vezető belső út misztikumát, amelynek végcélja az Istennel való meditatív találkozás, míg az út visszafelé járva az újjászületést ígéri.

A Labirinto Della Masone is lehet a spiritualitás színhelye, de semmiképpen nem csak egy három kilométeres ösvény a bambuszerdőben. Már csak azért sem, mert egy komplexummal van dolgunk, amelyben található könyvtár, könyvesbolt, koncerteknek és kiállításoknak otthont adó szalonok, kávézó, étterem és a park közepén egy piramis alakú kápolna. Az egész létesítmény építészetileg jól átgondolt és stílusos, amelyet neoklasszicista elődök (a forradalom és a napóleoni korszak között élt Boullée, Ledoux, Lequeu, Antolini mesterek) munkásságának tanulmányozása ihletett. A kivitelezés Pier Carlo Bontempi építész tervei alapján készült el. Az épületben kapott helyet a tulajdonos kb. ötszáz darabos műgyűjteménye, amely a XVI-XX. század műkincseiből nyújt ízelítőt. Néhány kisebb apartmant is kialakítottak a házban azok kedvéért, akik szeretnék megtapasztalni azt az élményt, amit ennek a helynek a misztikuma adhat. A hely ugyanis tele van misztikus utalásokkal.

Csak a magasból látszik a kert csillag formája, amelynek értelmezése a reneszánsz korba repít vissza. A csillag alakú városalaprajz (Forma Urbisa), mint például a friuli-i Palmanova-é, akkor az ellenség támadásaival szemben óvott, a védelem jelképe lett. A formán belül alakították ki a labirintust, amelynek klasszikusan három alaptípusa létezik, a krétai hét spirál, a római derékszögekkel tagolt, negyedekre osztott rajzolatú és a 11 spirálból álló keresztény típus. Itt leginkább egy római labirintus rejtőzik, de a tulajdonos folyamatosan fejleszti, kisebb elágazásokkal, vak ösvényekkel „újragondolja” azt. A park geometriáját, a virtuális rekonstrukciót és a méretezését Davide Dutto építész végezte. Az ösvényeket végigjárva középen egy piramis alakú kápolnába juthatunk. Maga a piramis is egy ősi szimbólum, és az egész hely spiritualitását hangsúlyozza, hogy a belsejében, a padlón egy kisebb labirintussal találkozhatunk. Ilyen Európa számos ókori és középkori templomában fellelhető még azokból az időkből, amikor a hívek térden végig kúszva, imádkozva, énekelve igyekeztek bűnbánatot nyerni. A leghíresebbek közé tartozik például a chartres-i székesegyházé.

A hely természetesen nem csak spirituálisan élvezhető. A természeti környezet szerves részévé vált az a körülbelül 200 ezer darab bambusztő, amely 30 cm és 15 méter közötti méretű. Ricci eredetileg a ház mögötti hatalmas üres birtokra keresett növényt, amikor egy japán kertész a bambuszt javasolta. Majd évek múlva „egy nap megjött az ihlet és a felismerés, hogy a bambusz tökéletes alapanyaga lehet a labirintus létrehozására” – emlékszik a kezdetekre a kert megálmodója. Egy rendkívüli növényről van szó, amely nem betegszik meg, télen is zöld, nem hullatja le a levelét, és óriási mennyiségű szén-dioxidot hasznosít. A bambuszerdő példányai húsz különböző fajtát képviselnek, így a kert ebben az értelemben is ritkaságszámba megy.

Hasonló grandiózus vállalkozás volt 1978-ban az angliai Longleat House bukszuslabirintusa, amely 6185 négyzetméteres területével nagyon sokáig világrekordnak számított.

SzaSzi

Forrás: labirintodifrancomariaricci.it, museiparma.it, wikipédia

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Akinek füstöl a keze alatt a billentyű
2. rész: Mini várak között
3. rész: Közép-Európa leghatalmasabb erődítménye
4. rész: Bolhányi művészet, mákszemnyi nagyságok
5. rész: A világ legnagyobb hangszere, a Nagy Stalacpipe orgona
6. rész: Óriásmozaik Rubik-kockából
7. rész: Salvator Mundi – Minden idők legdrágább festménye
8. rész: A pénz nem boldogít! Vagy mégis!?
9. rész: A világ legnagyobb világító betleheme Manarolában
10. rész: Minden idők legnagyobb koncertjei
11. rész: Kolodko miniszobrok