A festett madár 1965-ben látott napvilágot, és mai napig egy meglehetősen vitatott mű. Egy hatéves kisfiú történetével indít, akit a szülei az éppen kirobbanó második világháború első heteiben egy meg nem nevezett kelet-európai nagyvárosból egy távoli faluba menekítenek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy idegen emberre vagy emberekre bízzák a sorsát, nem számolva azzal, hogy ezek az emberek sem lehetnek garantáltan állandóak a fiú életében. Így történik meg, hogy a kisfiú nevelője meghal, a gyermek életét ettől a ponttól fogva a teljes bizonytalanság jellemzi. Megismerünk egy fekete hajú, fekete szemű fiút, akiről nem tudni biztosan, hogy honnan származik, milyen nemzetiségű vagy vallású, és azt sem, hogy milyen nyelven ért és beszél. Amit azonban biztosan láthatunk, hogy különböző emberekkel kerül kapcsolatba, akik változó hosszúságú időre befogadják, általában azért, mert valamiféle hasznot remélnek általa. A faluról falura menekülő kisfiút gondozói a legkülönfélébb bánásmódokban részesítik, ezek nagyrészt a kegyetlen, brutális, bizarr, felkavaró, sokkoló és iszonyatot keltő kategóriákba esnek.

A fiú kóborlásai során olykor csak tanúja, nagyon gyakran azonban elszenvedője is mindazoknak a borzalmaknak, amelyek a tudatlanság, az ösztönlétbe való merülés, az elszigeteltség, a hagyományok és a rosszindulat táptalaján születnek. A gyermek igyekszik megfelelni az elvárásoknak, és szinte mindent megtesz, hogy elfogadják és befogadják. Hamar rájön azonban, hogy a külseje nem alkalmas arra, hogy az elfogadást és a biztonságot annak segítségével megteremtse magának, így már azzal is megelégszik, ha valahol megtűrik a fekete haja és szeme ellenére. A különböző primitív ideológiáktól vezetett közösségek azonban a visszaélések sorozatát követik el ellene, és egymás ellen is. A harc nem ritkán az életért folyik, mindenféle erkölcsi vagy törvényes bírálat nélkül, vagy pontosabban fogalmazva: nagyon sajátosan értelmezett törvénykezés keretein belül. A sorscsapások (és ostorcsapások) elől menekülő fiú gyakran igazi káoszt hagy maga után, nyomában és körülötte egyre csak szaporodnak a felégetett kunyhók, megcsonkított állatok és halott emberek. A gyermeki ártatlanság és a túlélésért folytatott küzdelem érdekes elegye formálja a fiút, aki lassan már tízéves, és a háború szelétől meg-megérintve viseli az emberek kegyetlenkedéseit, és ő maga is kegyetlen lesz, bár nem tudni pontosan, mennyire tud erről.

Jerzy Kosinski felkavaró regénye azért lett vita tárgya, mert egyes állítások szerint nyelvi szempontból túlságosan pontos ahhoz, hogy ő legyen a szerzője. Egyes kritikusok szerint ugyanis vitatott úgy a történet eredetisége és hitelessége, mint a tényleges szerzőjének kiléte. Ez abból eredt, hogy Kosinskit többször vádolták plágiummal, és azt is feltételezték, hogy A festett madarat eredetileg lengyelül, esetleg segítséggel írta, amelyet ezután angolra fordítottak, mivel műveiben stílusbeli különbségek is megtalálhatók.

Bár Kosinski sose állította, hogy műve önéletrajzi ihletésű, személyes élményeit dolgozza fel, a regényben foglaltak sok ponton megegyeznek Kosinski gyermekkori eseményeivel. Akárhogy is, a mű döbbenetes drámaisággal ragadja meg a második világháború eddig (számomra) ismeretlen aspektusait, betekintést adva abba a világba, amely a háttérben, az erdők és völgyek rejtekében vészelte át a háborút. Kosinski regényében olyan emberekkel találkozunk, akik már szinte bestiális kegyetlenséggel viseltetnek embertársaik iránt. Láthatjuk azt, hogy amíg a világ a németek és az ellenségeik közti csatákkal és a menekülttáborokkal van elfoglalva, a háttérben olyan események zajlanak, amelyeket szinte nem is lehet elhinni vagy felfogni. Mintha azzal egy időben, hogy a németek kegyetlen és abszurd brutalitással emberek tízezreit semmisítik meg, egy másik világban is megzuhan az erkölcs, a jóindulat és az emberséges együttélés helyett valami szürreális, szodomai, sötét kép tárul fel, amelyben még az állatok is olykor emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, és hasonlóan kegyetlenek.

Ebben a világban az egyetlen szépség a természet, amely változatlanul megmarad olyannak amilyen, ugyanakkor mindig képes megújulni. Olykor azonban maga a természet szolgáltatja azokat a misztikus erőket, amelyek nyomatékot adnak a babonáknak és nyersanyagot a bűbájnak. Az író egyre csak fokozza a borzalmakat, olyan képeket és írásmódot használva, amely a lehető legnyersebben és legérzékletesebben hordja elénk az egyre szaporodó véres és kegyetlen képsorokat. Hogy mindezeknek a középpontjában egy gyermek áll, csak fokozza az iszonyat érzését az olvasóban, mivel ott feszül a ki nem mondott kérdés, hogy vajon meddig képes az ember elmenni, és ha elmegy odáig, ameddig képes, ember-e még. Mi történik egy gyermek lelkében, amikor ilyesmiket tapasztal, és van-e visszaút az elszenvedett borzalmak által teremtett valóságból?

A kritikusok szerint a regény túlságosan bizarr ahhoz, hogy valós alapja legyen, mások szerint viszont az abszolút realista ábrázolása a második világháborús időszak háttértörténéseinek és az emberi züllöttségnek. A regény kegyetlen képsorokat tár elénk, gyomorforgató, iszonyatot keltő, ugyanakkor szinte filozofikus olvasmány, de csak kizárólag erős idegzetűeknek.

Jerzy Kosinski lengyel-amerikai író Łódź-ban született zsidó szülők gyermekeként; alig hatéves volt, amikor kitört a második világháború. Nevét, amelyen az olvasó közönség is megismerte, az apja adta neki, mivel a háború alatt származásuk miatt menekülniük kellett. Katolikus családok és más jóakaratú emberek segítségével élték túl a háborút. A háború után Kosinski történelmet és társadalomtudományokat tanult a Łódź-i Egyetemen, de a lengyel hadseregben is szolgált mint mesterlövész. Az ötvenes évek végén Amerikába emigrált, ahol a Columbiai Egyetemen szerzett diplomát, majd előadó lett a Yale-en, a Princetonon és más egyetemeken. Regényei a The New York Times sikerlistáján szerepeltek, több mint harminc nyelvre fordították le őket.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com