Irodalmi tevékenységének jelentős részét éppen a török elleni harcok vágya íratta vele. Mind szigetvári elődjének példája, mind birtokainak fekvése arra predesztinálta, hogy kulcsszerepet játsszon a török elleni védekezésben, s mint horvát bán és magyar főkapitány mindent meg is tett ezért. Egész életében abban bízott, hogy sikerül felszabadítani hazánkat az oszmán uralom alól. Mikor az 1657-es lengyelországi hadjárat kudarca után Erdély összeomlása miatt a Habsburg-oszmán konfliktus egyre jobban kiélesedett – az erről szóló monográfiáról már írtunk korábban ‒, úgy látta, elérkezett az idő. A kormányzati akarattal szemben ő nem a békés megoldást pártolta, hanem a háborút, amelyben lehetőséget látott a török kiűzésére.

Zrínyi Miklós 1662-ben kiépítette Zrínyi-Újvár hídfőerődjét már török területen, nyilvánvalóan megsértve a békeszerződést, és jól tudva, hogy ez nyílt provokáció. Még a bécsi udvar is hiába követelte Zrínyitől a vár építésének beszüntetését, nem tette meg. A bán ráérzett, hogy csak „fél szívvel” utasítják erre, s vannak, akik érzik a háború elkerülhetetlenségét. A konfliktus végül 1663. tavaszán tört ki, s nem indult jól a kereszténység számára. A nyáron felvonuló török haderő Köprülü Ahmed nagyvezír vezetésével a fontos végvár, Érsekújvár alá vonult, és másfél hónapos ostrom után, szeptember 26-án elfoglalta azt. A német és magyar hadak kisebb portyázók ellen értek el ugyan sikereket, de ez messze nem számított annyit, mint a fontos erődítmény elvesztése.

Zrínyi a dunántúli nemesi felkelőkkel kisebb seregeket szétvert, de többre vágyott. A Német-római Birodalomból érkező segédcsapatok csak akkor futottak be Magyarországra, mikor a hadakozási szezon véget ért, de Zrínyi és a segédcsapatok vezetői úgy gondolták, célszerű lenne már télen felhasználni az összegyűlt erőt. 1664. január közepére kialakult Zrínyi és vezértársai fejében a terv, hogy mit kezdjenek a mintegy 22-25 ezer fős hadsereggel és 12 ágyúval, aminek eredménye lett végül Zrínyi téli hadjárata. Zrínyi Miklós, Esterházy Pál és Batthyány Kristóf főkapitányok 12-15 ezer magyar és horvát vitéze, valamint mintegy 9600 német katona készült meglepetésszerű támadást indítani a Dráva mentén. A menetoszlopok január 21-én Berzence vára alatt egyesültek, melynek 400 fős török őrsége a túlerőt látva másnap a szabad elvonulás fejében átadta a várat. Innen kelet felé haladva 25-én Babócsát foglalták el, 26-án pedig Barcs helyőrsége menekült el védekezés nélkül.

A lényegesen erősebb Szigetvárat ostrom nélkül kikerülték – bár Szulejmán szultán türbéjét feldúlták ‒, majd elindultak Pécs felé. Hohenlohe német vezér és Zrínyi csapatai 28-án körülzárták Pécset, majd másnap rohammal bevették a gazdag kereskedővárost. Az egy hete vonuló és nélkülöző – 22-25 ezer ember ellátása nagyon nehéz volt a nem túl gazdag és háborútól leélt Dél-Dunántúlon ‒ katonaság zsákmányt keresve felprédálta a várost. Míg a gyalogság itt maradt, ostromzár alatt tartva a várba visszavonult török katonaságot, Zrínyi 5000 fős lovasságával Eszékhez indult. Dárda és Eszék között húzódott ugyanis a hadihíd, amely a legfontosabb összekötő út volt a Balkán irányába. Szulejmán óta szinte minden török hadjárat során itt kelt át a Dráván az oszmán fősereg, Zrínyi ezért azt tervezte, hogy ennek elpusztításával jelentős késedelmet tud okozni az 1664-ben várható török felvonulásban. A híd nemcsak a folyón, hanem az azt környező mocsarakon is átvezetett, s mintegy 6 km hosszú volt. Délen Eszék vára, északon a Dárda erődje őrizte a hídfőt. Evlija Cselebi török utazó így írta le az eszéki hidat:

„Egyik hídfőtől a másikig teljes két órai út, környéke ingoványos és vizes hely levén, minden oldalról olyan vastag tölgyfa-gerendákat vertek le, hogy két ember tudná csak azokat átkarolni. A híd közepén jobbról és balról, hogy a jövő-menők kipihenhessék magukat, fából készült magas pavilonok vannak. Innentől kezdve a hídnak tíz lépésnyi helye felszedhető s e helyen várkatonaság tartózkodik s a jövő-menő kereskedőktől a kormányzói kincstár számára vámot vesznek, éjjel pedig a hidat csigákkal felhúzzák s kapuját elzárják. A hídnak jobb- és baloldalán gerendákból korlátok vannak. E korlátokon kívül a gyalogmenők számára két rőf széles gyalogló rész van. E hídon ha két kocsi szemközt jön, a gyaloglók a szélére mennek s a kocsik egymás mellett kényelmesen átvonulnak. E hídon folyóvíz módjára tengernyi ember jön megy.”

Zrínyi célja ennek a hatalmas hídnak a felgyújtása lett. Szerencséjükre kemény fagyok voltak, különben a vizenyős helyre épült híd és a vaskos tölgyfák felégetése aligha sikerült volna. Így azonban Zrínyi katonái háromnapos kemény munkával nádat vágtak és halmoztak fel a híd alatt a jégen, s végül megoldották a feladatot. Pedig a déli parton lévő Eszék török védői folyton ágyúkkal lövöldöztek a szorgoskodó keresztényekre. Két teljes napon keresztül szították a tüzet, míg végül február 2-ára sikerült elhamvasztani a hatalmas alkotmányt, amely égő kígyóként világított az éjszakában.

Zrínyi és csapata 1664. február 3-án indult meg Dárda alól, és 5-én érkezett vissza Pécshez. A Rajnai Szövetség csapatait vezető Hohenlohe gróf rohamot akart vezényelni a vár ellen, de Zrínyi leállította. Semmi értelme nem lett volna pocsékolni az emberéletet, hiszen a saját váraktól túl messze fekvő város megtartására esély sem ígérkezett. Két nappal később az egész sereg lassú menetben hazaindult, zsákmánnyal megrakva. Útközben még elfoglalták Segesd várát, hogy a török kézen lévő nagy vár, Kanizsa bekerítését teljessé tegyék.

A hadjárat egyértelmű katonai siker volt, s Zrínyi – ügyes propagandája segítségével – európai hírnévre tett szert. Az eszéki hidat a töröknek újjá kellett építeni, ami időbe került, ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jelentősen nem késleltette az 1664-es hadjáratukat. Perjés Géza elemzése szerint a vállalkozás katonai mestermű volt, és szinte hihetetlen, hogy ha kisebb nehézségekkel is, de a vezetők képesek voltak egy hónapon keresztül előteremteni a napi 80-170 szekérnyi ellátmányt a lovaknak. És akkor még a katonákat is élelmezni kellett! Zrínyi teljesen ellenséges területen 460-490 km-t tett meg jelentős haderővel, minimális veszteségek mellett. Sajnos a háború végül mégsem váltotta be a reményeit, de ez már egy másik történet.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Ford.: Karácson Imre. Budapest, 1904.; Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest: Gondolat, 1965.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.