A fülszöveg szerint a regény a barátságról szól, szerintem meg még sok minden egyébről. Van itt hatalmaskodás, cserbenhagyás, bűnözés, zaklatás, agresszió, önbeteljesítés, szülő-gyerek kapcsolat, megbánás, megbocsátás és csöppnyi szerelem. Nagyon sokrétű a gondolatok szövése, ezért mintha nem is állna össze egységes egésszé, és sajnos ez, ami előnye, hátránya is a regénynek. Ha a fő szálakat meghatározzuk, akkor Mikkel és Søren, illetve Magnus története lehetne az, ahol – az ajánlókból kiindulva – az előbbi a barátság, az utóbbi a nem-barátság meghatározása. A két történet annyira eltávolodik egymástól, annyira nem áll össze, hogy két külön kisregény is lehetne.

Ugyanakkor a szöveg annyiféle gondolatot megmozgatott bennem, a körülöttem lévő világ oly sok aspektusát vetítette ki Vöcköndtől Budapestig, Zalától Dániáig, hogy mégiscsak érdekes volt olvasni. Ezek az apró „tükörcserepek”: hatalmaskodás a barátságban; nem a megalázkodás, hanem az elfogadás ténye egy kapcsolatban; a falusi turizmus „Zimmer Feri”-jellegűvé való alacsonyítása; a pitiáner bűnözés, ami nem annyira veszélyes, mint inkább ijesztő és kellemetlen; a kihasználás; az abuzív apa-fiú kapcsolat; az anya, illetve a testvérek viselkedése egy ilyen kapcsolatban; az önkeresés útja; az íróvá válás útja; a véletlenek szerepe az életben; a megbocsátás: másoknak, de talán leginkább magamnak; az álmok jelentősége; a barátság; a szerelemvágy… Ezek azok, amelyek miatt érdemes elolvasni ezt a regényt.

A három dán fiú között Magnus a vezér: nem jobb vagy ügyesebb, mint a másik kettő, inkább erőszakosabb. Mikkel és Søren elfogadják, nem szállnak szembe vele. Bár zavarja őket barátjuk viselkedése, el is varázsolja. Így szó nélkül beleegyeznek abba, hogy budapesti romkocsma-túrával ünnepeljék az egyetem elvégzésének ötödik évfordulóját (bár egyiküknek sincs semmi kötődése Magyarország fővárosához). Magnus azon ötletét is elfogadják, hogy hagyják otthon Dániában a mobiltelefonjaikat, sőt abba is belemennek, hogy Budapest helyett végül Zalába utazzanak egy isten háta mögötti kis faluba.

A bonyodalom ott kezdődik, amikor Magnus egyetlen szó, magyarázat nélkül otthagyja barátait a falusi „panzió” kapujában. Mint aki teljesen bekattant, visszautazik Budapestre, majd egy magányos kocsma-tour és egy jól irányzott balegyenes után Dániába. Ettől fogva lesz a regény nem „két-három dán”, hanem kettő + egy = három dán története.

Mikkel és Søren kalandjai a magyar falu világában történnek, ahol Maros András, mint Lucifer Ádámnak Az ember tragédiájában, inkább az árnyoldalakat mutatja meg. A két fiatal útja rövid időre elválik, majd a találkozás örömében fogalmazódik meg az aforizma: „A barátok nem mindig vannak ott, de ha kell, ott vannak.”

Magnus otthon, Dániában viszont az önmeghatározás rögös útját járja, próbál kibékülni apjával és önmagával, és beteljesíteni régi tervét: találkozni akar kedvenc írójával, illetve a saját énjében lakozó íróval.

A szálak végül összeérnek, Mikkel, Søren és Magnus teljesen más alapokra helyezve, egy teljesen más megvilágításból értelmezve a barátság fogalmát, ülnek össze egy olyan koppenhágai sörözésre, amelyet már mindegyikük akar.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com