A meghökkentő külsejű, színes épület a 20. századi, modern high-tech építészet egyik legjellemzőbb alkotása, mely néhány évtizede még nagy feltűnést keltett a homlokzaton végigkúszó, óriási hernyóra emlékeztető mozgólépcsőjével és csőrendszerével. A hetvenes években forradalmi építészeti megoldásai miatt sok vihart kavart, hamarosan viszont a francia főváros egyik leglátogatottabb nevezetességévé és jelképévé vált. A Georges Pompidou Nemzeti Művészeti Kulturális Központ (Centre National d’Art et de Culture Georges Pompidou) 1977. január 31-én nyílt meg Párizs szívében, a Szajna jobb partján, a Beaubourg negyedben.

Még az 1960-as években a párizsi várostervezők úgy döntöttek, hogy az új kulturális intézetek egy részét a korábbi piac területén építik meg. Felvetették a Modern Művészetek Múzeumának áthelyezését. Párizsnak nagy, ingyenes nyilvános könyvtárra is szüksége volt, mivel ekkor még nem létezett ilyen. 1969-ben, az új elnök, az irodalomtanári végzettségű Georges Pompidou (1911-1974) kijelentette, hogy az új intézmény mind a könyvtár, mind a kortárs művészetek központja lesz. A kiválasztott nagy terület akkoriban parkolóhelyként üzemelt. A nemzetközi pályázatra 49 országból 681 tervező jelentkezett. A zsűri egy akkor még névtelen tervezőkből álló csapatot választott (akik az építésre szánt telek felét szabadon hagyták, hogy Párizs szívében új nagy közterület alakulhasson ki), közülük ketten – az angol Richard Rogers és az olasz Renzo Reno – dolgozták ki a terveket. Ők később elnyerték a legrangosabb építészeti elismerést, a Pritzker-díjat.

Az építkezést 1971-ben kezdték el, hogy 6 évvel később, 1977-ben megnyíljon a párizsi Modern Művészeti Múzeum. Az akkor még Beaubourg-palotának nevezett létesítmény megnyitását Pompidou elnök már nem érhette meg (1974-ben meghalt), ezért utóda, Valéry Giscard d’Estaing avatta fel. Az épület külsőre és belsőre egyaránt nagyon jellegzetes, eleinte sok kritikusa akadt: a csaknem 1 milliárd frankos magas költségvetést, valamint a szokatlanul modern kinézetet nehezményezték. Látványára jellemző a számtalan színes cső (a kívülre vezetett közművek), ezért sokan egy olajfinomítóhoz vagy gyárépülethez hasonlítják. Ez volt az első példa egy „belülről kifelé” készült épületre; a műszaki berendezések, amelyeket eddig a falak elfedtek, most a homlokzaton láthatók, így hangsúlyozzák azok fontosságát. Ennek óriási gyakorlati előnye is van: megkönnyíti a karbantartást és a szerelést, a színes csővezetékek jelentősége pedig abban áll, hogy megkülönböztessék a vizet, az elektromos áramot és a klímát (a kék a levegő, a sárga az áram, a zöld a víz, a piros az emberek). A bejárati oldalon kígyózó mozgólépcsőn juthatnak fel a látogatók egyre magasabbra.

A Pompidou központ a hagyományos építési megoldásokhoz képest sokkal nagyobb szabadságot enged a belsőépítészeknek is. Nemcsak a Modern Művészetek Múzeuma, valamint két könyvtár található benne, hanem két mozi, koncert- és színházterem, játszótér és éttermek is, tetőteraszáról pedig gyönyörű kilátás nyílik a francia fővárosra. Az állandó gyűjteményt több mint 12 ezer négyzetméteren állítják ki. Kollekciója a 60 ezer műalkotást is meghaladja, ezek között képviselteti magát a dizájn, az építészet, valamint a fényképészet is. Évente közel húsz tematikus kiállítást rendeznek itt, sőt rengeteg zenei és táncos jellegű programot is. Az ingyenes és mindenki számára nyitott könyvtárban modern- és kortárs művészettörténetet bemutató információs anyagokkal találkozhatunk, de a központnak saját kutatókönyvtára is van. Megnyitása után röviddel már olyan népszerűvé vált, mint az Eiffel-torony, naponta turisták, gyerekek és felnőttek ezrei, zenebarátok, mozirajongók látogatják.

Mindezekkel együtt rendkívül költséges komplexum: 9800 négyzetméternyi üvegfelületet, 25 felvonót kell állandóan karbantartani a föld alatti szintekkel együtt tízemeletes, 105 ezer négyzetméteres épületben. Csak a karbantartás az intézmény évi 100 millió eurós költségvetésének egyötödét emészti fel. Fennállása óta több külső munkálaton esett át, például 1996-tól 1999-ig zajlott az épület rekonstrukciója, ekkor növelték meg az állandó kiállítás terét. 2018-2020 között helyreállították az épület főoldalának „hernyó” néven híressé vált mozgólépcsőjét. Most csak akkor férhetnek hozzá az érdeklődők, ha fizetnek a múzeumba való belépésért. 2020 szeptemberében pedig bejelentették, hogy megkezdik az újabb felújításokat, amelyek vagy részleges bezárást igényelnek hét évre, vagy teljes bezárást három évre. Továbbá a központból a mintájára másutt is létrehoztak fiókintézményeket: az elsőt Metz városában (a lenti képen), de nyílt már a kínai Sanghajban is.

A művészeti központ iránt megnyilvánuló érdeklődés napjainkban sem csökken (megnyitása óta nagyjából 180 millió érdeklődőt fogadott már), ellentétben mondjuk a Louvre vagy a Musée d’Orsay látogatottságával, amely elmarad a korábbiaktól. A Pompidou központ előtti tér továbbra is népes a franciáktól és a külföldiektől. Különleges és vidám hangulatot áraszt az épület mellett található, 1983-ban felavatott Stravinsky Fountain (a lenti képen). Az automata szökőkútnak is nevezett alkotás 16 mozgó és vizet permetező, szürreális szoborból áll, ezek Igor Sztravinszkij – a Párizsban is élt orosz zeneszerző – egy-egy művének témáját jelenítik meg. A feketére festett mechanikus szerkezetek Jean Tinguely svájci festő és szobrász, míg a színesek felesége, Niki de Saint-Phalle francia szobrász és festő munkái. A térhez továbbá utcai mutatványosok, zsonglőrök, artisták, utcazenészek, karikatúraművészek elmaradhatatlanul hozzátartoznak, sőt még gördeszkás versenyek is előfordulnak itt.

Sulyok Attiláné

Források: mult-kor.hu, muzeumcafe.reblog.hu, ng.24.hu, hetedhetorszag.hu, hu.qaz.wiki

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép.