Wolfgang Amadeus Mozart 1777 és 1778 folyamán „a mannheimi udvarban járt, hogy megpályázza a kor egyik legjobbnak tartott zenekaránál megüresedett karmesteri állást”. Carl Theodor mannheimi választófejedelem ugyanis nagy zenerajongó volt, ő maga fuvolán és hegedűn is játszott, mecénásként egyaránt támogatta a zeneszerzőket és a zenészeket. Udvarában kitűnő zenekar és operatársulat működött, továbbá operák komponálására is adott megbízásokat.

Mozart annak ellenére, hogy az állás tekintetében nem járt sikerrel, útja során mégis új tapasztalatokat szerzett, továbbá szoros baráti kapcsolatokat alakított ki az itt működő zenészekkel, valamint megismerkedett az udvar befolyásos személyiségeivel is. Miután Carl Theodor 1777-ben bajor választófejedelem lett, udvara zenészeivel együtt Münchenbe költözött. Pártfogóinak közreműködése révén 1780 nyarán bízták meg Mozartot azzal, hogy Antoine Danchet Idomenée című, 1712-ből származó francia nyelvű librettóját „adaptálja olasz opera formájában”. Az előadást az 1780/81-es müncheni karneváli szezon megnyitó eseményének szánták.

Giovanni Battista Varesco Danchet André Campra számára írt librettójának olasz nyelvű fordítása nyomán készítette el az Idomeneo szövegkönyvét, amelynek kialakításában a zeneszerző is aktívan részt vett. A szövegkönyv alapjául Idomeneus krétai király mondája szolgált, akinek a trójai háborúból való hazatérését követően fel kellett áldoznia fiát Poszeidón isten kiengesztelésére. A végső változat „magán viseli Mozart éles drámai érzékének hatását”, Varescót leveleiben folyamatosan arra kérte, hogy rövidítse le és tömörítse össze a szöveget, „újabb és újabb összevonásokat, elsősorban a recitativók kurtítását kérte”, valamint valószínűleg neki köszönhető, hogy a szereplők is élettelivé váltak.

Mozart 1780 novemberében indult el Münchenbe, addigra készen volt a teljes 1. felvonás, a recitativók modulációs terve és a komplett mű szerkezeti vázlata. Munkája során pontosan tudta, hogy operájának előadásához „a zenekari muzsikálás és a színpadtechnika legkiválóbb eszközei állnak majd rendelkezésére, amelyeket a komponálás során igyekezett maradéktalanul kihasználni”. A bajor fővárosban folytatta a zeneszerzést, részt vett az énekesek kiválasztásában, így már az ő képességeiknek megfelelően írhatta meg az énekszólamokat is, a betanításban, a próbákon stb. A secco recitativókkal összekötött 32 zárt szám „Mozart legérettebb alkotásainak egyike. Szebbnél szebb áriák, együttesek és kórusok váltják egymást”, mind a zenei anyag, mind az énekes részek ragyogók, zenéje lélegzetelállítóan gazdag és erőteljes. Az utókor, nem véletlenül, az Idomeneót tartja az osztrák mester első nagy operájának.

A címszerepet, Idomeneót a 66 éves tenorista Anton Raaff (a képen, 1714-1797) alakította, egy testvérpár, Dorothea (1736-1811) és Elisabeth Wendling (1746-1786) szopránok Iliát, illetve Elettrát énekelték, férjeik pedig a zenekarban játszottak. Idamante szerepét a kasztrált énekes, Vincenzo del Prato (1756-1828) kapta, a többiekkel ellentétben azonban sokat foglalkoztatta Mozartot, átíratta áriáit, például a díszítések könnyítését kérte.

A premieren maga Mozart vezényelt, és ő játszotta a recitativók csembalókíséretét is. A korabeli beszámolók szerint az Idomeneo óriási sikert aratott az ősbemutatón, mind a zenészek, mind a helyi előkelőségek „őszinte lelkesedéssel fogadták a művet”, ennek ellenére csak kétszer adták még elő Münchenben. Maga Mozart állítólag minden más művénél jobban szerette az Idomeneót.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: David Cairns: Mozart és operái; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.