Seodaemun Prison History Hall (Szöul, Dél-Korea)

Különleges múzeumok a világon 5. rész – Szilvási Krisztián írása

seodaemun-prison-history-hall-seoul

A Seodaemun Prison History Hall a koreai japán megszállás alatt épült 1907-ben Szöulban (a mai Dél-Korea fővárosában). Eleinte a koreai felszabadító aktivisták fogva tartására szolgált, majd a 2. világháború után is börtönként üzemelt, egészen 1987-es bezárásáig. Ma döbbenetes atmoszférájú emlékhely, a szabadság és béke iránti hit kézzelfoghatóan félelmetes mementója, talán a világ egyik leglátványosabb ilyen típusú múzeuma.

A Seodaemun Prison History Hall a közel 10 millió lakosú Szöul dimbes-dombos, Hyeonjeo-dong nevű, önkormányzati szintű közigazgatási egységében, félig-meddig lakótelepi magasházak tág ölelésében található. Az 1908. október 21-én, Gyeongseong Gamok (Keijo Prison) néven megnyitott fegyintézet súlyos történelmi múltba ágyazódik: a Japán Birodalom építette Korea megszállása alatt, kimondottan a felszabadító aktivisták bebörtönzésére. Az épületeket vörös téglából emelték, panoptikum struktúrában (körkörös elrendezésben), a foglyok hatékonyabb megfigyelése érdekében. Az 1600 négyzetméter kiterjedésű létesítmény falai között eredetileg körülbelül 500 fogvatartott sínylődött, akiknek a száma 1919 márciusára, a japánellenes mozgalom csúcsára elérte a 3000-et. Az 1930-as évekre a börtön körülbelül harmincszor bővült ki a foglyok számának emelkedése miatt. A férfiak szárnyán túl létezett külön létesítmény a nők és a fiatal lányok számára, voltak üzemek, testgyakorlásra szolgáló épület, kisebb ház a leprásoknak és a kivégzéseknek. Összesen körülbelül 40 ezer „szabadságharcos” lépte át a börtön kapuját, közülük nagyjából 400-an haltak meg betegség, kínzás vagy kivégzés következtében.

aemun-prison-history-hall-seoul

1911-ben a koreai felszabadító mozgalom egyik legfontosabb alakját, Kim Koo-t is bebörtönözték, valamint az 1919. március 1-jei események után nem sokkal Ryu Gwansun-t. Ryu a nyugat-szöuli Ewha Womans University hallgatója volt, a japánellenes mozgalom egyik vezetője. Április 1-jére tüntetést szervezett a megszállás ellen több mint kétezer demonstrálóval, ám a japán rendőrség gyorsan letartóztatta (szüleit még a demonstráció alatt könyörtelenül kivégezték). 5 év börtönre ítélték a Seodaemun Prison-ben, amelyet fellebbezés után 3 évre enyhítettek. Fogsága alatt is folyamatosan tiltakozott Korea megszállása ellen és a függetlenségért, így állandó verésekben és kínzásokban szenvedett az őrök részéről. Gyakran csukták magánzárkába, amelyben nem volt áram és vécé, a 3 négyzetméteres kis lyukba pedig még a napfény sem hatolt be. „A körmeimet leszedhetik, az orromat és füleimet levághatják, a végtagjaimat eltörhetik. El tudom viselni a fájdalmat. De azt, hogy elveszítsem a hazámat, nem tudom elviselni. Az egyedüli bánatom, hogy csak az életem van, amit a hazámért adhatok.” A folyamatos kínzások következtében itt halt meg végül 1920. szeptember 28-án. A csupán 17 évet élt koreai mártír hősnő 1962-ben megkapta a Függetlenség Rendje érdemdíjat.

A második világháború után, 1945-ben Korea végre felszabadult a japán megszállás alól. (Az ország északi részét szovjet, a déli részét amerikai csapatok szállták meg, kettéosztották az államot. 1948-ban létrejött Észak-Korea, valamint a Koreai Köztársaság, 1950-ben a két ország háborút kezdett egymással, amely – egyik fél győzelmét sem hozva – 1953-ban tűzszüneti egyezménnyel ért véget.) Ettől kezdve a börtönbe a diktatúra és a katonai rezsim támogatóit zárták. Az intézmény időközben többször nevet váltott: 1912-ben Seodaemun Jail (fegyház) lett, 1923-ban Seodaemun Prison (börtön), aztán 1945-től 1961-ig Seoul Prison volt, 1967-ig Seoul Correctional Institute (javítóintézet) és végül 1987 novemberi bezárásáig Seoul Detention Center (fogvatartási központ). Ekkortól feladatát a Gyeonggi tartományban lévő Uiwang City városának létesítménye vette át. 15 objektumából 8-at lebontottak, a megmaradt 7 épületet (az igazgatási és biztonsági iroda, a 9-12. börtönépületek, a munkaépület, a leprások és a kivégzések épülete) azonban történelmi emlékműként megőrizték.

1992. augusztus 15-én a(z egykori) börtön területét nyilvánossá avatták Seodaemun Independence Park néven. 1995-ben a parkot felújították, és megnyitotta kapuit a Seodaemun Prison History Hall. Ma a börtönmúzeum olyan helyként működik, amely a történelem átélt súlyát kínálja, és testközelből emlékezik meg a függetlenségi mozgalom aktivistáinak és a demokrácia előmozdítóinak a hitéről. Azok előtt tiszteleg, akik életüket adták a szabadságért és a békéért, egyben mementóként szolgál a jövő nemzedékei számára a történelem brutális évtizedeivel kapcsolatban.

Ennyi történelmi előzménnyel és (be)tájolással felvértezve végre merészkedjünk be végre a Seodaemun Prison History Hall-ba. Amikor 1908-ban megnyílt a börtön, még csak egy része volt téglafallal körülvéve, 1923-ra aztán elkészült az 1161 méter hosszú, 4 méter magas teljes körbekerítés – ebből mára csak egy 80 méteres szakasz látható elöl és egy 20 méteres szakasz hátul. A rabok megfigyelésére összesen 6 őrtorony épült, közülük 2 maradt meg: a főbejáratnál lévőt 1923-ban, a hátsót pedig 1930-ban húzták fel; 10 méter magasak, mindegyik 8 kémlelőnyílással. A bejárattal szemben áll az Exhibition Hall, az egykori Administration and Security Office, amely a börtön ügyeivel foglalkozott. 1923-ban épült 2 szinttel a föld felett és egy 1 szinttel a föld alatt: az elsőn irodák voltak, a másodikon tárgyalóterem és az igazgató irodája, a pincében pedig a kihallgatóhelyiség. Az épület ma a börtön teljes történetét mutatja be 1908-tól 1987-ig. A második emeletet az ellenállási mozgalom emlékének szentelték: három terem szól az aktivistákról, a bebörtönzött 4857 politikai fogolyról, a nyilvántartásukról, valamint a kivégzésekre szolgáló épületről. A föld alatti helyiségben egyrészt az újonnan érkezett foglyok fizikai ellenőrzése és rabruhába öltözése zajlott, másrészt pedig kihallgatásra és kínzásra használták. A kínzási módszerek között szerepeltek többek között a vízzel, a körmökkel, szűk helyekre zárással történő tortúrák, hogy információkat szerezzenek a fogvatartottaktól, valamint hogy megfélemlítsék a koreai lakosságot. Ma mindezek tárgyi emlékeit és a függetlenségi aktivisták szalagra rögzített tanúvallomásait tekinthetik és hallgathatják meg a látogatók.

aemun-prison-history-hall-seoul

Az Exhibition Hall mögött keletre áll a Központi Börtönépület (Central Prison Building), amelyet úgy alakítottak ki, hogy áttekintést adjon a börtön teljes életéről, beleértve az intézmény szervezeti felépítését, a felügyeleti eszközöket és a fogvatartottak napi ütemtervét. Mivel a létesítmény befogadóképessége végül többszörösen meghaladta az eredetileg tervezett 500 főt, a nagymértékű túlnépesedés miatt a 2 négyzetméteres cellákból álló blokkokban egy időben 40-50 ember volt „elszállásolva”. A legyezőszerű elrendezésben három cellasor futott bele a központi őrhelybe. A 11-12-es börtönépületben a látogatók megtekinthetik ezt a struktúrát, illetve azt, hogyan végezték munkájukat az őrök, és a cellákba lépve megtapasztalhatják a foglyokra váró atmoszférát, valamint megismerkedhetnek egy olyan „kopogási kódrendszerrel”, amellyel a rabok kommunikáltak egymással. A 9-es számú, kétszintes börtönépület, amely nem kapcsolódik a központi objektumhoz, az 1920-as években épült: azok a „politikai bűnözők” kaptak benne helyet, akik ellenálltak a japán gyarmatosításnak. Ezt az épületet speciális módon figyelték és ellenőrizték.

A 10-es és 11-es börtönépületek mögött, a hátsó falnál áll a Labor Building (munkaépület). A Japán Birodalom minden büntetés-végrehajtási intézetében voltak gyárak, hogy olyan termékeket állítsanak elő, amelyekre a hadseregben, börtönökben vagy közhivatalokban van szükség. Ezekben az üzemekben a fogvatartottakat kényszerítették munkára, sokszor az emberi jogok megsértése árán. Tizenkét ilyen üzem létezett a Seodaemun Prison-ben, ahol textíliát, ruházatot és egyéb katonai eszközöket készítettek. A rabok munkaideje napi 10-14 óra volt, és minden egyes alkalommal, amikor dolgozni vitték őket, vagy vissza a cellákba, meztelenül kellett ugrálniuk, hogy ellenőrizzék, nem csempésznek-e magukkal tiltott és veszélyes tárgyakat.

aemun-prison-history-hall-seoul

A Labor Building mellett, a megmaradt hátsó őrtorony előtt helyezkedik el a Leper’s Building (a leprások épülete), amely 1923-ban készült el, hogy elkülönítsék benne a leprás rabokat. Az épület elülső részében egy folyosó, mögötte két kicsi és egy nagyobb cella található. Bentlakói a többi fogolytól elkülönítve éltek, és annyi „kiváltságot” élvezhettek, hogy a hideg téli hónapokban az ő celláikat, ellentétben a börtön többi zárkájától, fűtötték. Szintén a hátsó falnál, a Labor Buildinggel ellentétes sarokban kapott helyet az Execution Building (kivégzési épület) és a Corpse Removal Exit (holttestek eltávolítására szolgáló kijárat). Előbbi japán stílusban épült, fából, földszinttel és egy emelettel az 1920-as évek környékén. Öt méter magas, külön fal vette körül, hogy elszeparálják a börtönkomplexumtól. Az emeleten a padló egy része elhúzható volt, felette akasztáshoz szolgáló hurokkal, a földszinten gyűjtötték aztán össze a holttesteket, hogy éjjel egy 200 méter hosszú titkos alagúton (Corpse Removal Exit) keresztül szállítsák el őket a börtönből a falakon kívüli tömegsírba, elkerülendő a kivégzéseket követő utólagos „jogi problémákat”. Az alagutat 1992-ben fedezték fel, melynek egy 40 méteres szakaszát aztán helyreállították.

A Gyeokbyeokjang (gyakorlótér) az 1920-as években épült a fogvatartottak szabad levegőn történő testmozgására. A beszélgetések és a szökések megakadályozására fizikai akadályokkal osztották részekre a teret, a ventilátor lapátjaihoz hasonlatos elrendezésen túl őrtornyot is felhúztak, hogy megfigyelhessék a rabokat. A felszabadítás után mindezt lerombolták, de a testgyakorló pályát 2011-ben helyreállították, nagyjából 20 méterre az eredeti helyétől. A börtön működéséhez szükséges áruk és bútorok tárolására egy raktárház szolgált. Építésének idején, az 1910-es évek végén a hossza 23 méter volt, de a fogvatartottak számának növekedése miatt három bővítésen is keresztülment, míg végül elérte az 53 méteres hosszúságot. A felszabadítás után nemcsak raktárként, hanem előadóteremként, műhelyként, betegszobaként és fürdőszobaként is használták. 1987-ben, a fogvatartási központ áthelyezése után lebontották, majd 2019-ben újjáépítették. A konyhai barakkot a foglyok élelmezési ellátására használták. 1923-ban építették, 1937-ben pedig kibővítették. Belseje három részre különült el: kazánház, fertőtlenítő szoba és főzőhelyiség, ahol elszívó légnyílást készítettek a tetőre a főzés során keletkező gőz felszabadítására. A fogvatartási központ áthelyezése után, 1987-ben ezt is lebontották, de 2011-ben újjáépítették. Jelenleg kiállítási helyiségként, oktatási központként, múzeumi üzletként és irodáknak használják.

aemun-prison-history-hall-seoul

És létezett még egy – 1916-ban épült, 1976-ban lerombolt, majd 2011-ben újra felhúzott – kisebb börtönépület azon női bűnelkövetők számára, akiknek még nem ért véget a tárgyalása. A női függetlenségi aktivistákat ide zárták be a japán gyarmati uralom korszaka alatt – ma az akkori tevékenységekkel kapcsolatos emlékek láthatók itt. Mint már volt róla szó, nők is gyakran részt vettek a japánok elleni tiltakozásokon, például ápolónők, diákok, tanárok vagy éppen gyári munkások. A részükre készített cellák sokkal kisebbek voltak, mint a férfiakéi, és a börtön hátsó részén kaptak helyet. 1920. március 1-jén, egy évvel Ryu Gwansun bebörtönzése után a női szakasz 8. cellájában tiltakozást rendeztek a tiszteletére, illetve létezett egy (elvileg alaptalan) pletyka, miszerint a híres, fiatal ellenálló lányt a föld alatt tartják fogva egy helyiségben, amit a felszabadítás után azonban raktárként azonosítottak.

Ez volt tehát a teljes létesítménye a szöuli Seodaemun Prison History Hallnak, amely mára rendkívül nyomasztó múzeumként üzemel (lásd a képgalériát), „Soha többé!” felkiáltással emlékeztetve a világot arra, mit nem szabad(na) sehol újra elkövetnie az emberi individuum és jogok ellen indokolatlanul, bár tisztában vagyunk azzal, hogy mindez helyenként csupán örökké utópia marad...

Szilvási Krisztián