Bernadotte 17 évesen belépett a hadseregbe, ott érte őrmesterként a forradalom kitörése 1789-ben. A forradalmi helyzet szétzilálta a hadsereget, sok nemes, aki magas rangot töltött be, elmenekült, s ez lehetőséget nyújtott a tehetséges, fiatal és rendszerint az új rendszerhez hű katonák számára a karrierhez. Bernadotte tehetséges volt, 1794-ben már dandárt vezetett és vezérőrnaggyá léptették elő, majd a theiningeni csatában különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 1797-ben Napóleon itáliai hadseregéhez rendelték, ahol összeismerkedtek.

Bonaparte Napóleon és Bernadotte kapcsolata egészen hektikusan alakult: egyszerre voltak fegyvertársak és ellenlábasok. Bernadotte elszánt radikális volt, jó kapcsolatokkal a jakobinusok felé. Nem véletlen, hogy egyik Napóleon elleni merénylet után még őt és feleségét is kihallgatták. Közismert volt, hogy nem nézte jó szemmel a császárrá koronázását, családi kapcsolatai pedig különösen kuszán alakultak az uralkodóval. Napóleon 1795-ben eljegyezte Désirée Clary-t, egy gazdag marseilles-i kereskedő 18 éves lányát, ám az akkor még nem olyan befolyásos Napóleont nem kedvelte a Clary család, s közben Párizsban az apró termetű, ám agilis jövendő császár megismerte későbbi feleségét, Joséphine de Beauharnais-t. Így végül utóbbit vette feleségül. Mindez egyébként úgy történt, hogy Désirée nővére, Julie Clary már Napóleon bátyjának, Joseph-nek a felesége volt. Később a Napóleon hűtlenségétől csalódott Désirée megismerkedett egy másik tábornokkal, írásunk hősével, Bernadotte-tal. Polgári esküvőjük 1798. augusztus 17-én zajlott le, ahol két Bonaparte testvér, Joseph és Lucien voltak a tanúik. Egy évre rá meg is született egyetlen gyermekük, Oscar, aki nevét az akkor népszerű – ám valójában hamis – Osszián hőseposz egyik szereplője után kapta.

Bernadotte karrierje különösen felívelt, miután Napóleon 1799-ben puccsal hatalomra került, majd császárrá koronázta saját magát 1804-ben. Habár ekkor már voltak nézeteltérések közöttük, Bernadotte azon 18 francia tábornok között volt, akiket elsőként neveztek ki a birodalom marsalljaivá. Ezt követően végigküzdötte az 1805-ös hadjáratot, ott volt hadtestparancsnokként az austerlitzi csatában, amelyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Ponte Corvo hercegének nevezte ki a császár. 1809-ig Napóleon valamennyi háborújában aktív szerepet is játszott.

Ám igazán fordulatossá az ő története mégiscsak 1810-ben lesz. 1808-1809-ben a franciákkal kötött tilsiti békét követően a szabad kezet kapott orosz cár, I. Sándor háborút kezdett a svédekkel, melyet győzelemmel, s az addig Svédországhoz tartozó Finnország Oroszországhoz csatolásával fejezett be. A svéd uralkodót a vereség miatt csalódott katonatisztjei megbuktatták, és XIII. Károly foglalta el a trónt. A Wasa-házból származó, gyermektelen új király azonban szellemileg már nem volt alkalmas az uralkodásra. Az Oroszországtól való félelem miatt Franciaország felé puhatolózó svéd képviselők ezért Napóleont kérték fel, hogy ajánljon nekik valakit, aki alkalmas lehet majd XIII. Károly utódjának. Napóleon hajlamos volt rokonait európai országok trónjaira ültetni, így lett bátyja, Joseph spanyol király, öccsei Louis és Lucien holland, illetve vesztfáliai uralkodó, Joachim Murat pedig – aki a húgát vette el – Nápoly királya. Napóleon így a svédeknek a szegről-végről rokon Bernadotte-ot ajánlotta. Nyilván abban bízott, hogy az eddig egyébként vele szemben álló Svédországot majd a Nagy-Britannia ellen kialakított szövetségi rendszeréhez csatolja ezáltal.

Bernadotte elfogadta a lehetőséget, és XIII. Károly csakhamar koronahercegnek és örökösének nevezte ki a korábban erősen királyellenes és jakobinus köztársaságpárti franciát. A koronaherceg gyorsan elnyerte a király rokonszenvét, és a helyi arisztokráciával, valamint a parlamenttel is jó kapcsolatot alakított ki. Hamarosan már ő irányította régensként a királyság ügyeit, és a svéd érdekeket előtérbe helyezve 1812-ben belépett a Napóleon ellen alakult hatodik koalícióba! A svéd és dán ellentétek (Dánia szinte a végsőkig hű volt Napóleonhoz), valamint a Nagy-Britanniához fűződő gazdasági érdekek nyomósabb érvnek bizonyultak, mint a rokonság, ráadásul Napóleon 1812-ben elfoglalta a svédek németországi birtokait, felháborítva a skandináv politikacsinálókat. Nem mellesleg Bernadotte ezzel a húzással elérte, hogy később a szövetségesek is elismerjék mint svéd trónörököst, holott Napóleon kreálta azzá, és valós trónigénye nemigen lehetett, ráadásul a Wasa-háznak élt még trónkövetelője. 1813-14-ben a koalíció óriási túlereje felőrölte Napóleon ellenállását, s így Bernadotte a győztes oldalon fejezte be a konfliktust. Jutalmul Svédország megkapta Norvégiát Dániától, és egyfajta dualista államot alkottak 1814 és 1905 között.

XIII. Károly 1818-ban meghalt, Bernadotte, az egykori közlegény, későbbi köztársaságpárti forradalmár Svédország és Norvégia királya lett XIV. Károly János néven. Tábornokból lett uralkodó ellenére békésen uralkodott 1844-es haláláig, s lefektette Svédország semlegességi politikájának alapjait. Az ország a napóleoni háború óta nem is háborúzott, megteremtette a béke és jólét alapjait, amely miatt olyan sokan irigylik az országot a mai napig. A Bernadotte-ház megvetette lábát az uralkodócsaládok között, s Napóleon kreatúrái közül messze a legnagyobb sikerrel biztosította a trónt leszármazottja számára. Az 1973 óta uralkodó jelenlegi svéd király, XVI. Károly Gusztáv ugyanis Bernadotte hatodízigleni leszármazottja, vagyis a nagyapja volt a francia tábornok ükunokája.

Van egy érdekes – sőt mondhatni pikáns – történet, amelynek történelmi hitelessége ugyan kétséges, de remekül mutatja be Bernadotte cikkcakkos pályafutását. Egy Bernadotte-tal kortárs francia drámában bukkant fel először a sztori – egykori francia katonájára hivatkozva –, mely szerint Bernadotte fiatal korában tetováltatta magát. A későbbi tábornok és király jó jakobinusként egy frígiai sapkát (a francia forradalom és köztársaság egyik jelképe) varratott magára a következő felirattal: „Mort aux Rois!”, vagyis „Halál a királyokra!”. A történet pedig, ha nem is igaz, de találó. Ennél extrémebb tetoválása ugyanis aligha lehetett egy koronás uralkodónak a történelemben…

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.