186

A magyar kultúra napja Győrben

Online közvetített ünnepi műsor keretében adták át a város kulturális díjait

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

2021. január 22-én 17 órai kezdettel került bemutatásra a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által A magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségről a Vaskakas Bábszínházban készült felvétel, amelyet az érdeklődők a város hivatalos Facebook-oldalán az online térben követhettek figyelemmel. A hagyományoknak megfelelően ünnepi műsor keretében átadták a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért járó, valamint a kulturális életben kiemelkedő tevékenységet folytató dolgozók munkájának elismeréseit, és Győr város ezüst emlékérmét.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester (a lenti képen) köszöntőjében a Himnusz sorait idézte, amelynek kéziratát Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be. Az ehhez kapcsolódó megemlékezések alkalmával nagyobb figyelmet szentelünk évezredes hagyományainknak, nemzeti értékeinknek, valamint az ápolásukon, gyarapításukon fáradozó művészeknek, közművelődési szakembereknek. „Büszkék lehetünk, hogy városunk is rengeteg értékteremtő személyt adott az országnak, számtalan, a magyarság egésze számára kiemelkedő jelentőségű kincset őriz, és olyan történelmi emlékekkel rendelkezik, amelyek nem csak a magyar, de az európai kultúrának is fontos részei” – hangsúlyozta a városvezető, majd felhívta a figyelmet az idei év különlegességére.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

2021 Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója, így ez a nap a jubileumi esztendő kulturális megnyitója is. A Győrben élő és alkotó művészek, kulturális intézmények manapság is azon dolgoznak, hogy a járvány sújtotta nehéz helyzet ellenére kapcsolódjanak a közönséghez. Online előadásokba, digitális tárlatokba, interaktív foglalkozásokba kapcsolódhatunk be általuk. „A győri kultúra él, lüktet, fejlődik, és a város vezetése azon dolgozik, hogy új lendületet, új lehetőségeket teremtsen, hogy minél hamarabb ne csak online, hanem valóságosan is találkozhassunk, mert szívügyünk Győr kultúrája” – zárta köszöntőjét a polgármester.

Ezt követően került sor az elismerések – díszoklevelek és a díjakkal járó, Hefter László és Hefter Brúnó üvegművészek alkotta emléktárgyak – átnyújtására, amelyeket dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke adott át.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

Győr Művészetéért Díjat vehetett át kimagaslóan végzett művészeti tevékenységéért Kara Zsuzsanna, a Győri Balett balettművésze (a fenti képen), aki az idén 29. évadját tölti a nemzetközi hírű társulatban. Számos díjat nyert, köztük 2018-ban a köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztjét. Már gyerekszereplőként láthatta a közönség. Később karrierjét karakter- és főszerepek is színesítették, betáncolhatta Európa jelentős színpadait. Ezen túl tanít, klasszikus balett-tanár, tánctörténet tanár. Jelenleg próbavezetőként, balettmesterként, koreográfusként őrzi és örökíti tovább a Győri Balett értékeit. Értékteremtő szakmaisága pozicionálja a Győri Balett jelenét és jövőjét a magyar táncművészetben.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

Győr Művészetéért Díjat kapott kimagaslóan eredményes művészeti tevékenységének elismeréséül Szikra József, a Győri Nemzeti Színház színművésze (a fenti képen). 1982-től a győri társulat tagja, 2020-ban történt nyugdíjba vonulásáig számos darabban láthatta őt a közönség. Maradandó figuráit kiemelkedő szakmai tapasztalattal, igényesen, elmélyült precizitással formálta, elhivatottsága lényének minden eleméből sugárzik. Ezenkívül megemlítésre került a Vaskakas Bábszínházban végzett tevékenysége is, gyermekszínházi munkássága, írásai.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

Kimagaslóan eredményes közművelődési tevékenysége elismeréseként Győr Közművelődéséért Díjban részesült Nagy Vilmos, a Ménfőcsanak – Gyirmót Művelődési Központ igazgatóhelyettese (a fenti képen). A kulturális szakember közel 23 éve tevékenykedik Győr városában. Sokoldalú, tájékozott, művelt személyiség, aki munkájával arra törekszik, hogy magas szintű kulturális értékeket közvetítsen a lakosság felé, olyanokat, amelyek fontos útravalóul is szolgálhatnak. Nyitott, rugalmas, együttműködő, jobbára a színfalak mögül irányítja az eseményeket, de számára legfontosabb mindig a közönség tetszésének elnyerése.

A polgármester posztumusz A Győri Városháza Ezüst Emlékérmét adományozta Farsang Sándor festő – grafikusművész és művésztanár részére, amelyet özvegye, Farsang Sándorné (a lenti képen) vett át. Farsang Sándor 1976-tól Győrben élt és alkotott, alapítója volt a Győri Grafikai Műhelynek, művésztanárként pedig nemzedékek nevelkedtek fel mellette. Alkotásait – amelyek számos hazai köz- és magángyűjteményben megtalálhatók – bravúros rajztudás, a technikák és az anyag felsőfokú ismerete jellemzi. A győri művészeti szcéna meghatározó alakja volt. Számos elismerésben részesült, műveit nemcsak országszerte, hanem határainkon túl – mint Bécs, München, Hamburg, Milánó, Athén kiállítótereiben – is láthatta a közönség.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

Ezt követően a városvezetők köszöntötték azon kulturális szakembereket, akik kiemelkedő munkájukkal, hivatástudatukkal nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk sokszínű kulturális élete ne csak itthon, hanem országosan, sőt határon túl is ismert legyen. Elismerésben részesült: Benkő Barbara, a Győri Nemzeti Színház titkársági munkatársa; Horváth Eszter, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ közművelődési szakembere; Illés Lászlóné, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatási ügyintézője; Kovács Ádám, a Győr Megyei Jogú Város Levéltárának gazdasági ügyintézője; Kránitz Imre, a Győri Filharmonikus Zenekar trombitaművésze; Krokker András, a Győri Balett világosítója; Németh Gábor, a Vaskakas Bábszínház hangtechnikusa; Pákozdi János Gyuláné, a Kulturális Pénzügyi – Gazdasági Szolgáltató Központ könyvelője; Szabóné Csomós Éva, a Ménfőcsanak – Gyirmóti Művelődési Központ üzemviteli alkalmazottja; Végh Helga, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezője; Zsuppánné Hancz Gabriella, a Generációk Művelődési Háza adminisztrátora.

a-magyar-kultura-napja-gyor-dijatado

Kedves munkatársunk, Antaliné Hujter Szilvia (a fenti képen balról a második), a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Osztályának vezetője is jutalmat vehetett át ezen a napon. A lokálpatrióták jól ismerhetik őt, hiszen Szilvi egész szakmai pályafutását Győr város és a megye helyismereti, helytörténeti információinak gyűjtésével, tanulmányozásával, felhasználókhoz közvetítésével töltötte, helyismereti cikkek, tanulmányok szerzője. Győrre és a megyére vonatkozó tudása rendkívüli, munkáját pedig teljes elkötelezettséggel, mindemellett rendkívüli szerénységgel végzi. Az irányítása alatt álló osztály folyamatosan követte a technikai fejlődést, és a lokálpatrióta értékek közvetítésének digitális csatornáiban is nagyon gyorsan otthonra lelt, minél szélesebb körhöz eljuttatva a múltunkra, közelmúltunkra, városunk jeles szülötteire vonatkozó alapos, megbízható és naprakész információkat.

Szívből gratulálunk neki és minden díjazottnak! További munkájukhoz erőt, és jó egészséget kívánunk!

Az ünnepséget Csiba Júlia felvidéki születésű, többszörösen díjazott népdalénekes és Németh Dénes zenekara, valamint térségünk egyik legmeghatározóbb gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttese, a Kiscserókok műsora zárta. Repertoárjukban gömöri, bodrogközi és moldvai népdalok mellett Győr városának 750. évfordulója alkalmából, Barsi Ernő néprajzkutató gyűjtéseiből készült összeállítás is hallható volt.

SzaSzi
Fotók: Marcali Gábor

2021.01.25