921

A vers az menő! – Papp Csenge Borbála (1. helyezett)

Bemutatkoznak a győri könyvtár versíró pályázatának dobogósai – SzaSzi interjúja

papp-csenge-borbala

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győrben tanuló középiskolás diákok részére meghirdetett versíró pályázatán (Bezárt a lakás? Nyisd ki az elméd!) 46 diák 65 alkotásából kellett a zsűrinek kiválasztania a legjobbakat. Egy-egy interjú keretei között most bemutatjuk a díjazott ifjú költőket: utoljára Papp Csenge Borbálával, az első helyezettel beszélgettünk.

Nagyon sokunkat – különösen a diákokat – érzékenyen érint a vírus miatt kialakult helyzet, így nem volt véletlen a versíró pályázat iránti nagy érdeklődés. A zsűrinek többek között ezért sem jutott könnyű munka. Na meg azért sem, mert a beküldött alkotások messze túlmutatnak az egyszerű rímfaragáson, komoly gondolatokat, erős érzelmeket öntenek szavakba. Interjúim során világossá vált, hogy manapság a fiatalok körében igenis menő verset írni. Hogyan gondolkodnak irodalomról, alkotásról? Mi számukra az inspiráló? Többek között ezekről a kérdésekről is faggattam a pályázat „dobogósait”! Tartsanak velünk, ismerjék meg őket!

Papp Csenge Borbála a Szabadhegyi Magyar – Német Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 11. évfolyamos tanulója. Míg sok diáknak komoly erőfeszítés, netán szenvedés egy-egy témáról szabadon szavakba önteni gondolatait, addig ő ezt élvezettel és könnyedén teszi. Az elmélyült alkotást már kisiskolás korában kipróbálta, komolyabban hetedikesként fogott alkotásba.

Hogyan és miért kezdtél művészi írással foglalkozni?

Kisiskolásként már élveztem az iskolai fogalmazásokat ötletesen, kreatívan megalkotni. Ráadásul annyira remekül éreztem magam közben, hogy legtöbbször az idő múlásáról is megfeledkeztem. Ez az élvezet megmaradt, de ma már sokkal tudatosabban és tervezettebben alkotok. Prózával kezdtem, később mellékvágányként jelent meg a líra.

Szeretném, ha egy kicsit beavatnál az alkotási folyamatba. Hogyan születnek a verseid? Mennyire befolyásolnak íráskor az iskolában tanultak?

Ha megvan a téma, érzés vagy benyomás, ami megfog, a szavak szinte maguktól jönnek. Valahogy az érzés dolgozik helyettem, én pedig csak leírom. Ez már korábban is megesett velem, hogy a történet szinte magát írta. A verssel egy kicsit más a helyzet. Ezek „több fordulóban” készülnek, ami akár hetekig is eltarthat. Az alapgondolatokat egy kapcsos füzetbe jegyzem le, aztán félreteszem, pihentetem, megpróbálok nem is gondolni rá. Ezt a módszert egy workshopon tanultam. Ha el tudunk távolodni a munkánktól, amennyire csak lehet, könnyebben meglátjuk a gyengeségeit, hibáit, sokkal tisztábban körvonalazódik, mit kell még javítani. Ez bevált, így amikor később előveszem, akkor pontosan érzem, hogy hol kellene még rajta változtatni. Egészen addig javítom, amíg nem találom elég jónak. Az iskolában tanultak kevésbé befolyásolnak. Mostanában főleg szabadversekkel dolgozom, mert úgy érzem, a lírában a szabályok korlátoznak. Jobb, ha az érzések, gondolatok szabadon áramlanak. Persze egy-egy szabály segítség is, hogy meddig mehetek el. Mivel kedvelem a hagyományos novellafelépítést, ezért inkább prózaíráskor követek szabályokat.

Mi az, ami beindítja nálad a versírást? Mi az, ami megihlet?

A tárgyak, a tájak, vagy egészen tapintható dolgok általában nem fognak meg, az ihlet nem kívülről jön. Valamilyen benyomásnak, érzelemnek, esetleg bizarr képnek kell kialakulnia bennem, mert ha ez nincs, nem tudok dolgozni. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy létrejöjjön a belső csend, amikor elmélyülök. Inkább délután és este vagyok termékenyebb író. Zajos közegben nem megy az írás, például nem tudnék egy kávézóban alkotni, mint a Nyugatosok. Legideálisabb a megszokott közegem, ami itthon vár. Próbáltam már nyaralás alkalmával is papírra vetni ezt-azt, de nem mentem vele semmire, minden elvonta a figyelmemet, nem tudtam befelé figyelni.

A versírást lehet tanulni? Hogyan lehet ebben fejlődni?

Nem hiszem, hogy ez egy nagyon különleges képesség, inkább csak más. Mindenkiben van ösztönszerűen valamilyen gondolkodásmód, hogy hogyan, mit és mennyit ad ki magából. Van, aki sportolással, zenével, rajzolással vagy más módon fejezi ki, ami benne van, és olyan is van, aki idegenkedik ezek megosztásától. Én szeretem ezeket kiírni magamból, örömet okoz, ha a papíron látom a nyomát, és az is, ha ez másnak örömet okoz. Nem mindig könnyű megtalálni a nekünk való utat. Aki írásba kezd, több műfajban próbálkozhat. Magunkat is sokféleképpen fejleszthetjük, rengeteg technikát lehet megtanulni. Nekem például nagyon fontos, hogy a szabadvers jól legyen megszerkesztve, mert egy szépen formált szöveggel egyszerűen más hatást érhetünk el. A tagolás, a külcsín dolgai nagyon megváltoztathatják a benyomásunkat.

Milyen visszajelzéseket kaptál? A környezeted hogyan reagált a műveidre? Egyáltalán mit gondolnak rólad a kortársaid? Furának vagy inkább menőnek tartanak?

Szerencsére olyan közegben élek, ahol mindenki elfogadja, sőt értéknek tartja a másik hobbiját, sportját, hóbortját. Sokkal inkább az alapján ítélnek meg, hogy milyen vagy szemtől szemben, vagy hogyan tudsz segíteni. A középiskolában sokszínűbbek és sikerorientáltabbak lettünk, mint korábban. Érettségi előtt az a furcsa, ha valakinek nincs egy karrierötlete vagy tervei az életre. A vers pedig szerintem menő. Az osztályomból is próbálkozott már a többség. Vannak olyan helyzetek, amikor az ember szeretné magát egy kicsit művészibben kifejezni. Mire gondolok? Például ha egy kamasz szerelmes, így megpróbálhat bevágódni a választottjánál.

Felvállaltad-e már korábban a nyilvánosság előtt az írásaidat?

A versekben van egy kis intimitás, ezért az írója nyilván megválogatja, hogy kinek és mit enged elolvasni. Nem feltétlenül akarja az ember mindenkivel megosztani, kényelmetlen lenne felvállalni ezt az intimitást olyanokkal szemben, akik nem értik meg, nem értékelik. Elég büszke vagyok, így a saját verseimet nem a barátaimmal vagy az osztálytársaimmal osztom meg, hanem inkább a hasonló érdeklődésűekkel, akik szintén írogatnak, és akiket nagyra tartok. Természetesen én is vágyom az elismerésre, ezért főleg pályázatokra küldöm el egy-egy munkámat, ahol szakértő kezekbe kerül. Általános iskolában volt először, hogy a magyartanárom elég ügyesnek tartott, ezért több versenyre is benevezett nyolcadikos koromban.

Hogyan jutottál azóta előbbre? Hol szerepeltek a munkáid?

Igazán komoly megmérettetést inkább a középiskolás korosztálynak szerveznek. Kilencedik volt a „sikerévem”, három vagy négy országos versenyt is megnyertem, az iskolában is felfigyeltek rám. De néha én is elbizonytalanodom. Úgy éreztem, hogy nagyon hirtelen jött a siker, amit egy mélypont követett. Nem tudtam, hogy mit akarok kezdeni az írással, és hogyan tudnám magasabb szinten folytatni, vagy úgy, hogy gyümölcsöző legyen. Egy fontos tanulságot is levontam magamnak: nem az eredményekért írok, hanem az írásért önmagáért. Szerencsére ekkor nyertem meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) egy pályázatát, és díjazásként elmehettem egy alkotótáborba. Az egy hét alatt annyit magamra szedtem lelkileg és az írásgyakorlatban is, hogy még most is abból dolgozom, azóta aktívan publikálok. Amire különösen büszke vagyok, hogy a PIM oldalán olvasható két versem, mégpedig olyanok, melyeket én is nagyon jónak találok. Ezen kívül az Új Nautilus online folyóiratnál jelentek meg novellám és verseim. Nyomtatásban is található néhány munkám a Győri Antológiában, amelynek tagja vagyok.

Más költők, a nagy példaképek munkáinak tanulmányozásával is sokat lehet tanulni. Szoktál verset olvasni? Vannak kedvenceid, példaképeid?

A klasszikusok közül inkább a prózát szeretem. Az iskolai kötelezőn túl is törekszem arra, hogy műveljem magam. A klasszikus lírát is elég jól ismerem, de ahogy említettem, úgy érzem, hogy a formai kötöttségek miatt az érzelmek nem képesek szabadon átjönni, inkább a szabadvers vonz. Gyakran az interneten fedezek fel kedvemre való alkotót. Nagy kedvencem Charles Bukowski, német-amerikai író, költő, akit angolul olvasok, mert szerintem méltatlanul még nem fedezték fel itthon, nincs magyar fordítása, pedig remek szabadverseket ír. Amikor először találkoztam egy fórumon a versével, nagyon lenyűgözött, azóta rengeteg művét olvastam már. A So you want to be writer (Szóval író akarsz lenni) címűt, bár elég hosszú, kitettem a szobám falára. Ebből mindig erőt tudok meríteni, ha elbizonytalanodom. A magyarok közül Kemény István költőt említem. A nyári írótáborban találkoztam Kesztyű című versével, azóta több munkáját is megismertem. Most ők a kedvencek, de szívesen fedezek fel újakat.

Milyen célokat, terveket fogalmaztál meg magadnak a közelebbi és távolabbi jövőre?

Szeretnék majd továbbtanulni, egyszer angol-magyar szakos gimnáziumi tanárként dolgozni. Önálló kötetet is tervezek az elkövetkezendő öt évben. Most már látom magam előtt a lépcsőfokokat, hogy merre tartok, a folyamatot, amikor az ember elkezd írogatni, majd az alkotásait bemutatja a nyilvánosságnak, aztán pályázatokra jelentkezik, publikál, végül önálló útra lép. Alkotóként eddig nem nagyon szerepeltem a közösségi médiában, pedig vannak többen is, akiknek ez nagyon jól megy. Az alkotás népszerűsítése az én korosztályomban most már leginkább itt zajlik. Jó lenne egy Instagram-oldalt létrehozni a haikuimnak.


Az első helyezést jelentő versek:

bent

az emberek újra
bent vannak
egyedül
egy fűtött szobában
takarók alatt
bebugyolálva
a melegben
és fáznak
mert a maszkot
még régen
a szívükre
nem a szájukra tették
most nincs
senki ott
aki lefejtse onnan
aki szeresse őket
ezért az emberek
gyógyulni kezdenek
ölelni magukat
mert a csendben
gyerekzsivaj
autóduda
és kiabálás
nélkül
magukat hallják csak
és rájönnek
nem egyedül
hanem önmagukkal vannak


telefon

kérlek kérdezz mindent
hogy vagyok
mit ettem
alszom-e eleget
kérdezd
mit tennék
hogyan ölelnélek
ha itt lennél
hogyan mosolyognék
nem csak szemmel
szájjal
és kérdezd azt is
hogyan bírom
egyedül
naphosszat
mennyit sírok
mennyit bambulok
üresen a falnak
csak magam elé
vagy az órára
azért hogy
mégis
mennyi idő
van addig
amíg majd
újra vége lesz
és hívj és kérdezz
mindent amit tudsz
a csöpögő esőt
a táncot
a szomszédok zaját
mindent csak
egy dolgot
ne kérdezz
azt hogy milyen
nap van ma
mert arra már
nem mindig
tudok válaszolni


Csenge őszintesége, érthető, átélhető, letisztult érzelmei a zsűrit is megragadták, különösen azért, mert mentesek a képzavaroktól vagy az érzelgősségtől. A beszélgetés során tapasztalt céltudatossága is nagyon imponáló. Szurkolunk neki, hogy vágyai, céljai megvalósuljanak!

SzaSzi

A "Bezárt a lakás? Nyisd ki az elméd!" versíró pályázat harmadik helyettjével, Nagy Patrikkal itt beszélgettünk, a második helyezett Timár Nellivel pedig itt.

2021.01.25