211

Január 17. ‒ James Cook hajói áthaladnak a déli sarkkörön (1773)

Ezen a napon történt – Sulyok Attiláné írása

james-cook

A rejtélyes, titokzatos déli kontinens hosszú ideig izgatta a felfedezők képzeletét. Az Antarktiszt először az angol James Cook brit felfedező, tengerész, térképész, a Brit Királyi Haditengerészet kapitánya hajózta körbe. Föld körüli útja során európaiként ő volt az első, aki 1773. január 17-én átlépte a déli sarkkört.

Az Antarktisz felfedezése csak 300 éve kezdődött, lassan aztán egyre közelebb jutottak a kontinenshez. A 18. században kezdődött meg a kutatása, amikor Cook átlépte a déli sarkkört. A földrész első jelentősebb felfedezői Fabian Gottlieb von Bellingshausen és James Clark Ross voltak, tudományos vizsgálata a 20. század elején kezdődött. A földrajzi Déli-sark felfedezése 1911-ben történt, mely a norvég Roald Amundsennek, majd az angol Robert Scottnak sikerült.

James Cook nemcsak kivételes eredményességével tűnt ki a felfedezők közül, hanem azzal is, hogy komolyan vette a felfedezések tudományos vonatkozásait. A 18. században egy szegény parasztcsalád gyermekeként látott napvilágot, akit a birtokos kezdett taníttatni. Még tizenévesen kereskedőinas lett, 18 évesen pedig beállt hajósinasnak, és szorgalmasan tanult egy szénszállító bárkán. 1755-ben belépett a Királyi Tengerészet szolgálatába, ahol 3 év múlva első tiszt lett. Ekkorra a brit flotta már a tengerek nagy részét uralta. Cook feladata az észak-amerikai partok pontos feltérképezése volt. Ezután Új-Zéland partvonalát és Ausztrália 2000 km-es keleti partszakaszát tanulmányozta, majd Jáván kötött ki, ahol többen megbetegedtek. A skorbut azonban nem vitt el senkit, mert Cook már tudta, hogy savanyú káposztával, naranccsal védekezni lehet ellene.

Az Antarktisz a Föld legdélebbi, leghidegebb és legszélsőségesebb kontinense. Területe 14 millió négyzetkilométer, jóval nagyobb Európánál (10,18 millió négyzetkilométer). Utoljára fedezték fel az emberiség történelmében, három óceán veszi körül. A többi földrésszel nincs semmilyen kapcsolata, legközelebb Dél-Amerika fekszik hozzá. Legmagasabb pontja 6100 m, a leghidegebb hónapokban mínusz 40 és mínusz 70 fok között van a hőmérséklet. Időjárásának további jellemzője a híres antarktiszi szél, mely néha eléri a 300 km/órát is. Nincs állandó lakossága, nincsenek városai, országai, csupán telepei, így a kontinens lélekszáma nyáron négyezer, télen pedig alig ezer fő. Legnagyobb bázisa az USA birtokában lévő McMurdo a Ross-szigeten. Állatvilágát a halak mellett fókák és pingvinek alkotják. A Déli-sark az Antarktisz belsejében, 2800 méteres magasságban található. 

Miután az ókorban Ptolemaiosz feltételezte, hogy a Föld gömb alakú, a tudósok felvetették, hogy akkor kell lennie délen egy olyan földrésznek, amely kiegyensúlyozza az északi féltekét, különben fejjel lefelé állna a Föld. A Terra Australis Incognita, az „ismeretlen déli föld” kérdésének megoldására kétezer évet kellett várni. Mivel az Egyenlítőt először 1473-ban lépte át európai ember, a felfedezők eleinte azt gondolták, hogy a képzelt déli kontinens valahol csatlakozik az ismert világhoz. Bartolomeu Dias 1487-ben elérte Afrika legdélebbi csücskét, így bizonyította, hogy a földrészt délről óceán választja el az ismeretlen területtől, de Ferdinand Magellán 1520-ban azt gondolta a Tűzföldről, hogy a Terra Australishoz tartozik. Később már a 62-63. szélességi fokra is eljutottak, ahol úszó jéghegyekkel találkoztak, a déli sarkkört azonban nem sikerült megközelíteni.

James Cook az 1770-es években nemcsak Ausztráliát fedezte fel, de messze délre merészkedett az óceánon. „Nem vonom kétségbe, hogy a sark közelében lehet kontinens. Ez azonban természettől örök hidegre kárhoztatott, az emberiség számára teljesen használhatatlan.” A Royal Society az első világ körüli útjáról 1771-ben hazatért Cookra bízta az expedíciót, aki két hajóval, az Adventure-rel és a Resolution-nel, 200 fős legénységgel, valamint 27 tonna keksszel, 30 tonna marha- és sertéshússal, 18 ezer liter sörrel, 6350 liter égetett szesszel és egy víztisztító berendezéssel vágott neki 1772 júliusában a hároméves utazásnak.

A déli sarkkört első európaiként James Cook szelte át második útján, 1773. január 17-én. A kontinenst a tengerészek nem láthatták, de Cook jéghegyekről számolt be. A partokat már majdnem megtalálták, ám kénytelenek voltak visszafordulni Tahiti felé, hogy feltöltsék a hajó készleteit. Ugyan elérte a sarkkört, de a dermesztő hideg és a jégtáblák visszafordulásra kényszerítették. Megállapította, hogy ez a földrész nem tartozik a déli területhez. 1775-ig aztán még két alkalommal szelték át a sarkkört. Legmesszebbre az utolsó próbálkozásnál jutottak, de mindegyik esetben csak néhány napig sikerült ott tartózkodni, mert jégtáblák akadályozták a továbbutazást. Cook kapitány így írt hajónaplójában felfedezéséről: „Este hatkor 105 nagy jégtáblát számláltunk meg a fedélzetről, miközben az időjárás nagyon tiszta és csendes maradt. Másnap hasonló helyzetben voltunk, egyre részegebb legénységgel: az árbóc csúcsáról 168 jeges szigetet figyeltünk meg, néhányuk 800 méter hosszú volt, de egyikük sem volt kisebb a hajótestnél. Az egész környék úgy nézett ki, mint egy darabokra tört világ romjai, vagy ahogy a költők írnak a pokol bugyrairól.” Valódi szárazföldi jégvilágot azonban csak a küldetés végén, 1774-75 fordulóján láttak, amikor felfedezték a Tűzföld és az Antarktisz között található Sandwich-szigeteket. Hazatérése után felszámolt az élhető déli földrész mítoszával, és ezzel zárta felfedezőútját: „A Természet által örök ridegségre kárhoztatott vidékek, amelyeket soha sem éri a nap melege, és amelyek kegyetlenségére és sivárságára nem találok szavakat; ilyen vidékeket fedeztünk fel; milyenek lehetnek azok, melyek még délebben fekszenek? Amennyiben bárkiben megvan az elszántság és az erő ennek feltárására, hogy ennél is délebbre merészkedik, nem irigylem tőle a felfedezéssel járó hírnevet, mert ki merem jelenteni, hogy a világnak nem származik belőle haszna.” Hazatérése után kapitánnyá léptették elő.

james-cook-expedicioi

James Cook második expedíciójának útvonala, melynek során átszelte a déli sarkkört, zölddel látható

James Cook több nagy felfedező utat tett az óceánokon, utolsó útján azt a jégmentes átjárót kereste, melyen a Csendes-óceánról át lehet jutni az Atlanti-óceánra. Az átjárót nem találta meg, és sajnos az expedíció során a Hawaii-szigeteken, egy bennszülöttekkel való vita során életét vesztette. Napjainkban nevét Új-Zéland legmagasabb hegye és számos intézmény viseli, Angliában szobrot is állítottak tiszteletére. Ugyan sohasem látta meg az Antarktisz partjait, de mintegy 120 kilométerre megközelítette a kontinenst, melyet végül csak 1820 januárjában értek el, ekkor azonban a néhány nap különbséggel érkező orosz és brit expedíció is a magáénak gondolta a felfedezést. Az orosz expedíció vezetésével egy igazi Cook-rajongót, a balti német családban felnőtt, de az orosz haditengerészetben szolgáló Fabian Gottlieb von Bellingshausent bízták meg, aki 1819-21 között egy magasabb szélességi fokon megismételte Cook útját. A földrész partjainak felfedezésével kapcsolatban három személy nevét említik: az egyik Bellingshausen, a második Edward Bransfield, a brit flotta kapitánya, a harmadik pedig Nathaniel B. Palmer amerikai kereskedő.

A kontinens partjait Bellingshausen pillantotta meg elsőként Vosztok nevű hajójáról, de még ő sem szállt partra. Az oroszok március végéig az Antarktisz körül maradtak, közben 28 új földrajzi helyet fedeztek fel, sőt még sarki fényt is láttak. 1819. július 16-án indultak, és 1821. augusztus 5-én, 751 napos út után érkeztek vissza Kronstadtba. A következő évtizedekben a bátor felfedezők egyre közelebb hatoltak a szárazföld felé. Az első ember, aki az Antarktisz földjére (jegére) lépett, az amerikai fókavadász, John Davis kapitány volt 1821. február 7-én. Az első tudományos kutató a norvég biológus, Carsten Borchgrevink 1895-ben.

A XIX. század végén bebizonyították, hogy a felfedezett déli jégtakaró alatt föld is rejtőzik. A déli mágneses pólus meghatározása James Clark Rossnak 1831-ben sikerült. Miután 1909 tavaszán az amerikai Robert Peary elérte az Északi-sarkot, a déli pólus felfedezése maradt az utolsó nagy feladat: megkezdődött a verseny a meghódításáért Roald Amundsen és Robert F. Scott között.

A sarkvidékről szóló első úti beszámolók százával csalogatták a fókavadászokat az antarktiszi vizekre, amely majdnem a medvefókák kihalásához vezetett. 1780 és 1892 között 1100 fóka- és bálnavadász hajó fordult meg az antarktiszi partoknál, elsősorban az állatok húsának és bőrének eladásából származó gazdasági előnyök vonzották a hajókat. James Weddell tengerész, a veszélyes jéghegyek ellenére, mélyebbre nyomult dél felé, az Atlanti-óceán peremtengerét később róla nevezték el. 1961. június 23-án hatályba lépett az Antarktisz-egyezmény, amelyet napjainkig 47 ország – köztük Magyarország – írt alá. Eszerint az Antarktisz védett terület, kizárólag békés célokra lehet használni, a csak kutatómunkát végezni rajta; katonai tevékenység, valamint a terület gazdasági kiaknázása tilos. Érdekesség, hogy a kutatók szerint az Antarktisz alatt 200 milliárd hordó olaj található, melynek kitermelése alapjaiban befolyásolná a világ kőolaj-helyzetét. Ám az Antarktisz-egyezmény minden ország számára tiltja 2048-ig az ásványi anyagok kitermelését.

Különlegesség számunkra, hogy a kontinensen találhatók magyar elnevezésű földrajzi helyek is, mint a Bartók-gleccser, a Liszt-csúcs és a Liszt-gleccser, melyek magyar kutatók ott tartózkodásának köszönhetik, hogy így kerülhettek a térképekre. Napjainkban a brit antarktiszi kutatóprogram vezette tudóscsoport a James Cook kutatóhajón közelítette meg a világ legnagyobb jéghegyét, a 3900 négyzetkilométeres jégóriást az Atlanti-óceán déli részén, hogy megvizsgálja.

Sulyok Attiláné

Források: Ormos Mária: A Föld felfedezése és meghódítása Bp, 2016; mult-kor.hu; tudasbazis.sulinet.hu; baloghpet.com; qubit.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.01.17