348

Január 16. ‒ IV. (Rettegett) Iván lesz Oroszország első cárja (1547)

Ezen a napon történt – Sulyok Attiláné írása

iv-rettegett-ivan

Rettegett Ivánról és rémtetteiről legendák tucatjai keringnek. A Sztálin által példaképnek tekintett, 1547. január 16-án megkoronázott első orosz cár, IV. Iván gondoskodott arról, hogy beírja magát a történelemkönyvekbe kegyetlenségeivel, háborúival, nagyravágyásával. Kiemelkedő államszervezői tehetségéről és mentális betegségéről egyaránt híres volt, négy évtizeden át irányította országát: egy személyben volt bölcs reformer, gondoskodó cár-atyuska és véreskezű diktátor.

IV. Iván volt az első, aki a „cár” megszólítást használta. A korabeli viszonyokhoz képest művelt uralkodónak számított, daliás termetű, zöld szemű, rőt hajú, sasorrú, férfias jelenség volt. Rendkívüli termete, közel két méteres testmagassága miatt erős gerincfájdalmak gyötörték. 1530. augusztus 25-én született Moszkvában Iván Vasziljevics néven. A legenda szerint III. Vaszilij nagyfejedelem fiának már a születését is baljós előjel kísérte: a Kremlbe villám csapott. Később kevésnek tartotta származását, és kitalálta, hogy családja közvetlenül Augustus római császártól származik. Apja halála után már hároméves korában moszkvai nagyfejedelem volt. Édesanyja vitte tovább a birodalom ügyeit, de öt évvel később ő is elhunyt, megmérgezték, így a kis Iván nyolcévesen egyedül maradt. A bojárok vették kezükbe a fejedelemség irányítását, és folyton attól rettegett, hogy megmérgezik.

17 éves korában, 1547. január 16-án – az orosz történelemben elsőként – minden oroszok cárjává koronáztatta magát (ragaszkodott hozzá, hogy a bizánci császárok örököseként megkapja ezt a címet). Ő volt az első nagyfejedelem, akit így iktattak be. Trónra lépésekor az ország még nem sejthette, milyen kegyetlen uralkodót kapott. Első politikai kezdeményezése az volt, hogy kivégeztette Sujszkij fejedelmet és 30 bojárt. Ezután nagy erővel vetette bele magát az államszervezésbe, célja a modernizáció és a központosítás lett. Hamarosan feleségül vette a bojár duma egyik tagjának lányát, a nyugodt természetű Anasztázia Romanovna Zaharinát, akit 1500 menyasszonyjelölt közül választott ki. Hat gyermekük született, de közülük csak ketten érték meg a felnőttkort (az eszes Iván és a félkegyelmű Fjodor). Összesen hétszer nősült, de feleségeiből csak kettő maradt életben – vagy megmérgezték őket, mely miatt kivégzésekkel feleltek a feltételezett elkövetők, vagy félrelépés, szüzességi hazugság miatt tette el láb alól a nejeket, vagy pedig apácazárdában kötöttek ki gyermektelenség miatt.

IV. Iván uralmának első felét (1547-60) pozitív változások jellemezték, ám a második korszak (1560-84) „véres időket” hozott. Ezzel kapcsolatban két elmélet ismert: az egyik szerint a cár veleszületetten őrült volt, így a kormányzásban tanácsadók segítették, a másik szerint viszont ugyan nem volt teljesen „normális”, de képes az önálló uralkodásra. Eleinte anyja reformjait folytatta, majd saját politikába kezdett. Korszerűsítette az államszervezetet, újraszervezte a közigazgatást; magához ragadta a kincstár, a bíróságok és a hadsereg irányítását; korlátozta az egyház birtokainak nagyságát és az adómentességét. 24 évig tartó, vereséggel végződő háborúba kezdett, hogy országa kikötőhöz jusson a Balti-tenger partján. Reformjai kulturális szempontból is fellendülést hoztak: megalapította az első orosz nyomdát, és ekkor épült Moszkva legismertebb építészeti remekműve, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház (Boldog Vazul-székesegyház), mely a Kazáni Kánság felett aratott győzelemnek állít emléket.

Egy forrás szerint fiatalkorától kezdve vonzódott az erőszakhoz, szeretett állatokat kínozni, verekedni. Rémuralma alatt rengeteg bojárt és családjaikat kivégeztette, megkínzatta és száműzette. Gyűlölte az orosz főnemesi réteget, a bojárokat, próbálta visszaszorítani őket. Felosztotta az ország területét, és egy részét ő irányította az általa kiválasztott földesurak útján. A földeket két részre osztotta: opricsnyina és zemscsina földekre. A fővároshoz közeli, jobb minőségű, opricsnyina földeket cárhű nemeseknek adta. Ugyanakkor a bojárok a fővárostól távolabb kaptak birtokokat, a zemscsina földeken. Azt akarta elérni, hogy a bojárok ne tudjanak beleszólni a birodalom ügyeibe. Később rögzítette az orosz parasztság röghöz kötését.

Az első állandó orosz hadsereg is a nevéhez fűződik, egy cárhoz hű, háromezres fegyveres katonaságot alakított ki. Ez egy békeidőben iparűző, kereskedő életformát folytató katonai réteg volt, mely szükség esetén azonnal mozgósítható, és csak a cárnak engedelmeskedett. Létrehozott egy 6000 főből álló magánhadsereget is, melynek tagjait opricsnyikoknak nevezték: büntetlenül sanyargatták a lakosságot; fekete lovon, fekete egyenruhában közlekedtek, nyergükön seprűt és kutyafejet ábrázoló címerrel, mely azt jelezte, hogy nekik kell elkobozni az árulók birtokait. Szabályozta a földbirtokosok katonai kötelezettségeit, birtokuk minden 300 holdja után egy lovas katonát kellett kiállítani, teljes fegyverzettel, a hódítások sikerességének biztosítása érdekében.

Mivel a szárazföldi határok nem nyújtottak természetes védelmet, újabb területek meghódítására volt szükség. Uralma kezdetén az Orosz Cárság csupán egy Moszkva környéki és egy észak felé húzódó értéktelen területből állt, uralma végére azonban valódi birodalom született. Először két eredménytelen hadjáratot indított a tatárok ellen, míg aztán sikerrel járt, elfoglalták a Kazanyi Kánságot. Jelentős energiát fordított arra, hogy ablakot nyisson Európára, egy balti-tengeri orosz kikötő megépítését azonban a lengyelek, svédek és dánok együttesen megakadályozták. 1552-ben északon megszületett Arkhangelszk, ezen az útvonalon át kereskedelmi kapcsolatokat építhetett ki Európával. További hódítások következtek a Volga mentén, valamint expedíciókat szervezett Szibéria felderítésére. A harcok során megduplázta országa területét, ő maga is részt vett a hadjáratokban, viszont a csatatértől biztos távolságban, sátrában órákig imádkozott. Fanatikusan rajongott Istenért, sokszor már egyenrangúnak képzelte magát vele.

IV. Iván korlátlan hatalma uralkodásának második felére alakult ki. Elűzte korábbi bizalmasát, Andrej Kurbszkij herceget, aki Lengyelországba menekült. Később mégis hiányzott neki a herceg, és bölcs tanácsait sem akarta nélkülözni, így levelezés kezdődött köztük, mely levelek az orosz történelem legfontosabb dokumentumai közé tartoznak. Innen tudjuk, hogy a nép szemében a cár hatalma Istentől származik, és az uralkodó egyedül Istennek felelős tetteiért. A cárral szembeszállni Isten ellen való vétek volt, az alattvalók pedig Isten által adományozott rabszolgák. 1570 után ez az erőskezűség már rémuralommá változott, ahogy idősebb lett, az elméje egyre jobban megbomlott. Hamarosan már nem bízott meg senkiben, mindenkiben ellenséget látott. 1570 nyarán kegyetlen kivégzésekre került sor válogatott módszerekkel, ez volt élete legbrutálisabb kínzása. Moszkva főterén, a Vörös téren 17 akasztófa, hatalmas, vízzel teli üstök, ember nagyságú sütőtepsik és durva kötelek sorakoztak. Viszkovatij herceget a lábánál fogva felakasztották, Funyikov kincstárnokot felváltva locsolták jéghideg és forró vízzel, míg csak magától le nem vált a bőre. Rengeteg embernek elvágták a torkát, felakasztották, darabokra vágták vagy épp lassú tűzön sütögették őket. Néhány óra alatt 200 embert végeztek ki. Naponta lejárt a várbörtönbe, és saját kezűleg kínozta foglyait.

Állandó félelmei súlyos következményekkel jártak. Amikor Novgorod el akart szakadni Oroszországtól, véres hadjáratot indított, amely 70000 polgári áldozatot követelt. A helyzet válságosra fordult: éhínség pusztított, Moszkva nagy részét 1571-ben felemésztette a tűz, a krími tatárok feldúlták az országot, a svédek és a lengyelek elzárták a tengeri kijáratot. Oroszország elszigetelődött, Iván a livóniai háborúban próbált kitörni. Eleinte sikereket ért el, majd Lengyelországgal is háborúba került, ez teljesen tönkretette az országot. Elszegényedett a lakosság, a parasztok elmenekültek, a földet nem művelték. A küzdelem Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király hódításaival zárult.

repin-rettegett-ivan-megoli-fiat

A cár állapota életmódja és a kudarcok miatt egyre súlyosabbá vált, agresszív és hirtelen haragú lett. Ragaszkodott ahhoz, hogy Iván fia kövesse a trónon, a bojárokat arra kérte, esküdjenek hűséget a hercegnek, de élete tragikus véget ért. Biztos utódként számíthatott rá, ám 1581-ben egy vita során meggyilkolta a trónörököst és feleségét, ezzel megpecsételve dinasztiája sorsát. Akadtak politikai nézeteltéréseik, de más ok vezetett a tragédiához. Egyik nap a cár nem találta megfelelőnek a cárevics feleségének öltözetét. Olyan dühbe gurult, hogy a földre lökte, és rugdosni kezdte a terhes nőt. A cárevics sikoltozó felesége segítségére sietett, de apja a vasalt botjával úgy fejbe vágta, hogy betört a koponyája. Fia néhány nap múlva meghalt, felesége pedig elvetélt az unokájával. Ezután a cárt szörnyű lelkiismeret-furdalás gyötörte. Aki látta Repin Rettegett Iván megöli fiát című képét, nem felejti rémült tekintetét (lásd fent). A gyilkossággal dinasztikus probléma merült fel, ugyanis másodszülött fia, Fjodor gyengeelméjű volt, a harmadik gyermek, Dimitrij pedig még túl kicsi. Így kénytelen volt Fjodort elismertetni a bojárokkal. Ám a Bojár Duma cserébe azt követelte, hogy zárja le az értelmetlen livóniai háborút. Nem sikerült tengeri kijáratot szerezni a Baltikumban, így először Svédországgal, majd 1583-ban Lengyelországgal született meg a béke.

1584 elején a cár súlyosan megbetegedett. Amikor érezte, hogy már nem sok ideje maradt, aranyait, festményeit, műtárgyait, könyveit a Kreml alagsorába rejtette. A kőművest, aki ezzel dolgozott, megvakíttatta, tanácsadóit, akik tudtak a kincsekről, elevenen befalaztatta – a cár kincsei azóta sem kerültek elő. 60 csillagjóst hívatott magához, hogy határozzák meg halála időpontját, akik március 18-át jelölték meg. Előző napon közölte velük, ha tévedtek, máglyára küldi őket. Másnap elég jól érezte magát, és forró fürdőt vett. Aztán lefeküdt az ágyra, hirtelen felüvöltött, és 1584. március 18-án, 54 évesen életét vesztette. A Kremlben fia mellé temették, akit saját kezűleg gyilkolt meg.

IV. (Rettegett) Iván uralkodása átmeneti időszak volt. Mint sok európai országban, Oroszországban is a teljhatalom középkori rendszere központosított, egyeduralmi intézménnyé fejlődött. A Sztálin-korszak történészei nagy országépítőnek tartották. Kegyetlensége mellett rendkívüli szókinccsel rendelkezett, szeretett olvasni, hatalmas könyvtára volt, és gyakran szerzett egyházi zenét. A végletekig ellentmondásos figura volt, máig Oroszország legvitatottabb uralkodója. Mivel sem Iván herceg, sem Fjodor nem hagyott utódot, 1598-ban kihalt a 10. század óta uralkodó Rurik-dinasztia, és az orosz állam zűrzavaros állapotba került. Reformjai azonban nem semmisültek meg, miután a Romanov-dinasztia az ő példája alapján építette fel birodalmát. Így számos negatív tulajdonsága ellenére ő lett az orosz történelem egyik legjelentősebb uralkodója, aki megalapozta a cári birodalom későbbi nagyhatalmi pozícióját.

Sulyok Attiláné

Források: David Warnes: Az orosz cárok krónikája - Az orosz birodalom uralkodóinak története; rubicon.hu; mult-kor.hu; napvilag.net; toriblog.blog.hu; tortenelemcikkek.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.01.16