A Heidelberg Street az amerikai Detroitban

A világ legkülönösebb utcái 8. rész – Szilvási Krisztián írása

heidelberg-street-detroit

Agyongraffitizett sikátorban sétáltunk Ausztráliában, elszédültünk San Francisco lejtős kacskaringóin, hét nagy kőkeresztet számoltunk Ecuadorban, félve keltünk át Argentína sugárútján, rágógumit nyomtunk San Luis Obispo utcácskájának falára, cipők alatt óvakodtunk a német Flensburgban, karácsonyi giccs vett körül bennünket Brooklynban (linkek a cikk végén). A világ legkülönösebb utcáin kalandozva most ismét Amerikában járunk: Detroit városának Heidelberg Streetje immár három évtizede szolgál a modern artwork helyszínéül, a látványos és/vagy döbbenetes vállalkozás valóságos közösség- és társadalomformáló erő.

Amerikai Egyesült Államok, Michigan, Detroit, keleti külvárosi rész, Heidelberg Street 3600, az Ellery és a Mt. Elliott Street közötti terület. „Olyan volt, mintha belépnék Fantáziaországba” – mondta egy látogató végiggyalogolván a mindösszesen néhány ház és telek hosszúságú szakaszon. Ez a hatalmas – bár évtizedek óta hanyatló – városhoz képest parányi terület Heidelberg Project néven ismert, ahol valódi látványosságot jelentenek (bár talán nem a művészet hagyományos, bevett értékrendjében) a szabad ég alatti, artwork installációk mindennapos, szemétbe hajított tárgyakból megkomponálva, amelyek a még ott álló, ám elhagy(at)ott házak külsejét, kerítéseket, udvarokat „díszítenek”. A projektet Tyree Guyton indította útjára 1986-ban annak reményében, hogy véget vethet azoknak a mindennapos utcai lázongásos, erőszakos eseteknek, amelyeknek három testvére is halálos áldozatul esett. És csodák csodája, az elmúlt három évtizedben egyetlen erőszakos bűncselekményről sem számoltak be a két „blokkot” magában foglaló körzetben, bár több gyújtogatás azért jelentősen beárnyékolja a kitűzött törekvéseket. Évente még mindig nagyjából negyedmillió látogatót vonzanak az utca (megmaradt) látványosságai, amely alkotások pozitív hatást fejtenek ki a helyi művészeti oktatásra.

heidelberg-street-detroit

Az 1955-ben született, afroamerikai Tyree Guyton (a képgaléria első fotóján az 1990-es években) a Heidelberg Streeten nőtt fel, a Detroit keleti részén lévő, külvárosi lakóövezetben, amely egész későbbi életére befolyásoló hatással bírt, köszönhetően az 1967-es városi zavargásoknak. Gyerekkorában nagyapjával sűrűn látogatta a Detroiti Művészeti Intézetet. A középiskola után az Egyesült Államok hadseregében szolgált, majd úgy döntött, álmait művészként folytatja. Esti képzésen vett órákat Charles McGee festőtől a College for Creative Studies-ban. 1986-ban tért vissza az utcába, ahol felnőtt, és döbbenten tapasztalta a kábítószer és a szegénység mindent behálózó nyomorát. Három testvérének erőszakos elvesztésével megsebezve nagyapja a bosszú helyett arra ösztönözte, hogy pisztolyok helyett inkább pemzlikkel keresse a megoldást.

Az ötletet tett követte: Guyton és nagypapa ecsetekkel, seprűkkel és a szomszédság gyerekeivel felfegyverkezve elkezdték kitakarítani a Heidelberg utca üres parcelláit. A hulladékok felhasználásával pedig, amit összeszedtek, Tyree hatalmas művészi produktumokat formált a környezetben. Így az elhagyott telkek és házak szó szerint gigantikus műalkotásokká váltak – Guyton nemcsak átalakította őket, hanem egyúttal egybeintegrálta azokat az utakkal, járdákkal és fákkal, a hatalmas munka pedig megkapta a Heidelberg Project elnevezést, amely 1988-ban hivatalosan is bejegyzésre került. „Nem volt tervem” ‒ mondta el a People magazinnak. „Ez csak megtörtént. Hallottam egy hangot, és azt tettem, amit a hang mondott nekem.” A HP-t tehát Tyree saját sorsának tapasztalatai és árnyoldalai hívták életre azzal a céllal, hogy inspirálja az embereket: értékeljék és használják a művészi kifejezéseket életük gazdagítására, valamint a nagyobb közösség társadalmi és gazdasági egészségének javítására.

heidelberg-street-detroit

Tyree Guyton munkássága a megvalósítás után közel 20 évig heves viták tárgyát képezte úgy a szomszédsággal, mint a hivatalos szervekkel, melyek során ő szilárdan állította, hogy „művészete gyógyszer”; egy olyan keserű pirula, amit le kell nyelni ahhoz, hogy a kívánt folyamat végbemehessen előnyeivel és hátrányaival együtt. Sajnos az ellenzők néhányszor „fizikailag” is megpróbáltak felülkerekedni a projekten: 1991-ben számos artházat leromboltak, 1999-ben pedig eldózeroltak, mondván, tűzveszélyesek és patkányoknak szolgálnak lakhelyül. 2013-ban a Penny House, a Clock House, a House of Soul, a War Room és az Obstruction of Justice House semmisült meg rejtélyes tűzvészben, egy évvel később pedig a Party Animal House és a Doll House égett porig. Azonban mindezek a tragikus események sem voltak képesek megingatni a projektet, amely az egyes „tisztítótüzek” után csak még makacsabbul élt tovább.

És a „gyógyszer” végül valóban hatott: azok a helyi lakosok, akik soha még csak a Detroiti Művészeti Intézet közelébe se mentek, vagy életükben egyszer sem hallották a Detroiti Szimfonikus Zenekart, egyre fogékonyabbakká váltak a művészetek iránt, és rendszeresen részt vettek a HP programjain, fesztiváljain, fórumain. Ezeken az alkalmakon a közösség tagjai összefoghatnak, hogy reflektálhassanak, játszhassanak, alkothassanak és kapcsolatba léphessenek a világ minden tájáról származó emberekkel. Mindezek pedig segítenek felépíteni bennük az önértékelés és a büszkeség érzését.

heidelberg-street-detroit

Aki megérkezik a Heidelberg Streetre, úgy érezheti, egy álmos, ámde őrült világba jutott, ahol merész és eklektikus installációkként festékszóróval dekorált járdák, vagy éppen bevásárlókocsikkal díszített halott fák kísérik útján. Egy sírkőre szegezett műanyag baba éppen annyira természetes itt, mint egy transzparens, amely azt üvölti világgá, hogy „Ne higgy a hazugságnak, semmiféle sugárzás nem biztonságos!”. Az is szembeötlő, hogy Tyree Guyton haragját különösen a háború, a dohányipar vagy mondjuk a Télapó vívta ki az évek során („Isten nem a Santa Claus!”). A valaha lakott telkek szabadtéri galériákká nemesedtek egykori autók motorháztetőire pingált festményekkel és art-junk szeméttel: hámló, lepattogzott faajtókkal; rozsdás olajos hordókkal; kibelezett tévékészülékekkel. Kitömött állatok tucatjai vannak villanyoszlopokhoz kötözve, a házak oldalaira keresztre feszítve, vagy éppen kupacokba halmozva, cipőtenger szegélyez régi kerítéseket, porszívók sorfala állít mementót. A kacatok között pedig fekete mókusok hadai rohangásznak a bámészkodók által eldobott-elejtett ételekre ácsingózva.

A sikertörténet a 2000-es években számtalan díjban, elismerésben, publicitásban, önálló kiállításokban, konferenciákban, fellépésekben, együttműködésekben, díszdoktori címekben realizálódott Tyree Guyton és Jenenne Whitfield ügyvezető igazgató számára – nemcsak Amerikában, hanem szerte a világon (Afrika, Anglia, Kína, Ausztrália stb.). A világ egyik legkülönlegesebb „szocioművészeti” kezdeményezése mára olyan adómentes, nonprofit szervezetté nőtte ki magát, amely például kapcsolatban áll a Harvard Egyetemmel és a Mercedes-Benz Financial Services-zel. Az érdeklődők, ha szuvenírre vágynak, megvásárolhatják saját Tyre-stílusú gyapjúkalapjukat, vagy mondjuk a Magic Trash című gyerekkönyvük egy példányát. Az MTV és a divatfotósok pedig olyan mértékben karolták fel Heidelberget, hogy a prospektusok szerint Detroit harmadik leglátogatottabb turisztikai látványossága lett belőle.

heidelberg-street-detroit

2016-ban aztán újabb mérföldkő következett, amikor bejelentették, hogy a Heidelberg Project műalkotásait a következő években darabonként elemeire bontják, hogy megkezdődhessen a „Heidelberg 3.0”, vagyis egy valódi, „művészetekkel átitatott közösség”, amelyről konkrét részleteket igazából még mindig nem lehet tudni azon kívül, hogy „30 év után egyszerűen ideje dinamikusabbá válni”. Mindenesetre 2020-ban, a világjárvány idején a Heidelberg utcai művészeti környezet még mindig valódi menedékként szolgált az emberek számára, mindennél jobban bizonyítva egy elképesztő vállalkozás erejét, amelyet az elmúlt évtizedekben valóban semmi sem volt képes megtörni.

Szilvási Krisztián