194

Klissza, ahol két magyar királylány meghalt, és egy szent született


klissza-var

Ha pedig a sorozat előző cikkéből kedvet kaptunk arra, hogy Split környékén nyaraljunk éppen, hát Trau, avagy mostanság Trogir mellett mindenképpen menjünk fel Klissza várába is, 230 méterre a tenger szintje fölé. Már csak azért is, mert két magyar királylány is meghalt itt, igaz, egy harmadik is megszületett, akit később szentté avattak.

Klissza és a környék az illírek birtokában volt az idők, pontosabban az írott történelem kezdetén, tőlük vették el Krisztus után 6-ra a rómaiak, hogy aztán vagy 600 esztendeig bírják is ezt a kies vidéket. Ahol több a szikla, mint a fa, ami szomorú helyzet állítólag a hajóépítőknek köszönhető, akik kitermelték itt az ősi tölgyerdőket. Aztán a rómaiak a 600-as évek elején kiszorultak innen is, helyüket pedig a fehér horvátok 12 nemzetsége foglalta el. Klissza erődítményének is volt egy zsupánja, majd aztán első okleveles említése, 852 óta fejedelme is I. Tripmir személyében, akit aztán a várban követtek az utódai, egészen addig, míg a horvát királyok sora megszakadt, a korona pedig a magyar királyé lett. Ezután a Fehérvárról, majd Budáról kinevezett bánok képviselték itt a Szent Korona érdekeit.

klissza-var

A vár régi üvegnegatívon (Szent István Király Múzeum CC BY-NC-ND)

IV. Béla pedig, ahogy már tudjuk, Spalatóba, majd az ottaniak tanácsára a megostromolhatatlannak tartott Klissza várába küldte családját, miközben maga a gaz Frigyes osztrák herceggel tárgyalt segítségért. És itt, a téli szelek járta várban halt meg két bakfis lánya, Katalin és Margit, de szerencsére született is itt egy fontos gyermek, aki megint csak a Margit nevet kapta a keresztségben, és ezen a néven is avatták boldoggá 1276-ban, szentté pedig 1943-ban. Klissza vára viszont a Subicsoké lett, tőlük csak majd Nagy Lajos veszi vissza, hogy aztán I. Tvrtko bosnyák király szerezze meg. Tőle Garai Miklós horvát-szlavón bán és későbbi nádor veszi vissza Zsigmondnak. Aki aztán 1401-ben Nepilics János grófnak adja jó harminc esztendőre. Aztán házasság révén jön egy Frangepán (János), végül 1458-ig Tallóci Matkó uram bírja.

arpadhazi-szent-margit

Szent Margit kultusza most is él (Magyar Ferences Könyvtár CC BY)

De ezek már vészterhes, zavaros idők voltak, a bosnyák királyságot 1463-ban bekebelezi a török, a dalmát tengerparton pedig Velence építgeti a hatalmát. A zavarosban a helyi kalózok, az uszkókok is jól tudnak halászni, hát Klisszát is megszerzik hamarosan. És el is verik a törököt 1515-ben, majd 1522-ben és 1524-ben is a váruk alól. Ekkor Kruzsics Péternek hívják a vezért, aki a vár és az alatta lévő városka hercegének is tartja magát.

Címlapkép: Wikipédia

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2021.01.07