Ami elsőre feltűnő lehet, hogy a képregényezésben leginkább megszokott író/rajzoló kettős helyett csak egy szerzővel szembesülünk: Stjepan Šejić, a horvát tengerpartlakó aránylag friss hús az iparban, de 2006 óta már komoly hírnevet szerzett minőségi sorozataival az Image és az Arcana kiadóknál, és belemarkolt a DC-nél többek közt Batman, Suicide Squad és Aquaman sztorikba is. Az ő rajzstílusa hajaz némileg a látványos beállításokhoz vonzódó fantasy festményekre, szereplőinek (izmos és csini) teste rendre ki van domborítva, akárcsak a legkülönbözőbb érzelmeket félreérthetetlenül kimutató arcberendezéseik. Jó hír viszont, hogy Stjepan ért is mindehhez. Akárcsak a karakterállandósághoz: figurái minden helyzetben és nézőpontból, akár hátulról is nyomban felismerhetők, és le is követik nem csak mimikában, de testbeszédben is a történéseket. Persze ezek az érzelemkifejezések itt-ott picit eltúlzottak, mivel azonban a drámaiság – ami néha tragédiáig mélyül – a történetszövés állandó velejárója, akárcsak a humor, ezért ennyi még rendben van. Másképp mondva: a karikírozás alapkellék, a karikatúra már kevésbé.

Valamennyit a történetről: Dr. Harleen Quinzel, az ifjú pszichiáter éppen belevág felívelő karrierjének nyitányába, azaz képesnek érzi magát egy támogatott projekt keretében a gothami őrültek meggyógyítására. A napi ügymenet közben összeakad szinte minden fontos karakterrel, akiket jól ismerhetünk más DC, azaz Batman képregényekből: Harvey Dent / Kétarc, Gordon rendőrparancsnok, Méregcsók, Pingvin, Gyilkos Krok, és feltűnik néhány komor jelenetben maga Batman is. De ők inkább csak a világépítés szövetének pixeljei, még ha azért pár jelenetben kap néhány ikonikus figura hangsúlyosabb pillanatot is; ilyen például Méregcsók – láthatóan őt a szerző extra élvezettel alkotta meg. Persze ez igaz Batmanre is, de mindezzel még mindig csak a lényeget kerülgetjük. Az egész sorozat ugyanis az ifjú doktornő legendás antihőssé válásának története, és nem hétköznapi szerelmi sztorija Jokerrel. Annyiban keretes szerkezetű a sorozat, hogy már a főszál beindulását megelőzően, egy rémálom kivesézése közben láthatjuk, hová is fut ki az egész, hogy aztán a végén közel kétszáz oldalnyi tömény – de néha igen kéjes – pokoljárás után egy nagyszerű, egész oldalas záróképben meg is kapjuk a jól ismert karaktert, Harley Quinnt. Ebbe a zárópanelbe bele van csomagolva lélektanilag mindaz, amit addig részleteiben végignézünk, szóval többek közt már ezért a zseniálisan kitalált és megvalósított körkörös – vagy talán inkább spirális – szerkezeti ívért érdemes belevágni az olvasásába.

A doktornő a felütést követően nem sokkal véletlenül belefut egy esti robbantásos terrorakcióba az utcán, ami közben Joker vigyorogva pisztolyt szegez Harleenra, ám mégsem húzza meg a ravaszt. Ezt persze komoly sokk követi, és Harleen később rá is kérdez Jokernél életben hagyásának miértjére. Joker természetesen sosem ad egyértelmű választ, ez eleve személyiségének / identitásának a része. Harleen a fokozódó nehézségek ellenére nem adja fel a projektet, rendszeresen bejár Arkhamba, és végiginterjúzza a legszélsőségesebb zakkantakat, miközben többen is figyelmeztetik (az őrtől a vezető pszichiáteren át Gordonig és Batmanig): ne számítson arra, hogy bármelyik pszichopatát meggyógyíthatja, vagy egyáltalán jelentős sikereket érhet el náluk. Harleen az empátiában, a teljes és odaadó figyelemben hisz, hogy az együttérzés a szakmaisággal karöltve képes emberré emelni a lelki nyomorultakat. Mondanunk sem kell, hogy hamarosan Joker zsákutcájába kerül, aki itt egy vonzó, izmos szépfiú, arcmetszése valamiféle jó svádájú Lucifert idéz, és akinek humora nem merül ki a folyamatos gúnyban – bár azért Stjepan nagyon ügyelt arra, hogy a jokerség klasszikus elemei végig a karakterben maradjanak. Viszont ez a mi Jokerünk mégiscsak képes a szerelemre, jól megírt és megrajzolt szócsatáik és kiadós előjátékaik Harleennal a kötet legjobb részei, nem is gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire élvezni egy hosszan részletezett románcot. Igaz, gyakran kitekintünk Gotham egyéb történéseire, a már említett karakterek is akcióznak rendesen, és eleve többrétegű eredettörténetet kapunk, nem csak Harley Quinnét, de Kétarcét is, és bár Joker eddigre már a gothami alvilág egyik ismert hercege, aki saját jogán bontja a rendet, mégis azt érezni, hogy a doktornővel való szerelmi afférja következtében tejesedik ki és talál magára még inkább.

Persze mindezzel együtt nem valami felhőtlen bolondozásról van itt szó, Harleen vonzódása ahhoz a férfihoz, aki majdnem megöli az elején, kimerít néhány lélektani jelenséget: a bántalmazó és bántalmazott köreit, az áldozatszerepet és az ezzel járó összes kényelmetlenséget, és főleg azt az állandóan visszatérő női nyavalyát, hogy majd ő megmenti szerelmével és gondoskodásával a rosszfiút. Stjepan szinte zavarba ejtően képes ábrázolni mindezt a megnyílást és a szerelmes odaadás érzékenységét, és főleg ettől lesz a könyv több egy szimplán profi munkánál, merthogy képes ezeket a folyamatokat részletesen, ráérősen és hitelesen ábrázolni – miközben szó sincs pszichologizáló unalomról, izgalmasan és érdekfeszítően pörög az egész.

A kötet végén néhány plusz oldalban szemléltetve van Stjepan alkotói módszere: mivel remek grafikus, nem a szokásos módon, sima forgatókönyvvel startol, hanem egész oldalakat hoz össze kész panelekbe rendezve. Ráadásul az is feltűnhet, hogy voltak már az elején olyan ötletei (például a Harleen és Méregcsók közös jelenetek), amelyek nem kerültek be ezen kötetbe, így reméljük, hogy lesz még folytatás. A magyar kiadás pedig most is hozza a magas Fumax minőséget, a fordítás, a mindennemű szerkesztés és a nyomdai kivitelezés is elsőrangú munka.

Rendelés és beleolvasó

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu