A Hagia Szophia (törökül Ayasofya) neve magyarul annyit jelent: az isteni bölcsesség temploma. Mérete miatt eredetileg Nagy Templomként emlegették. A Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után mecsetté alakították, 1935 óta múzeumként látogatható, de 2020 nyarától újra mecsetté nyilvánították. Jelentős szimbolikus és történelmi értékkel bír. Isztambul egyik legfontosabb turistalátványossága, évente 3,7 millió látogató keresi fel. Prokópiosz (Jusztinianusz történetírója) így jellemezte az épületet: „A templom olyan mű, mely gyönyörű látványt nyújt, szinte felfoghatatlan mindazoknak, akik látják, azoknak pedig akik csak hallottak róla, teljességgel hihetetlen. Olyan, mintha felérne egészen az égboltozatig. Kimondhatatlan szépség jellemzi. A belsejét nem kívülről a napnak fénye világítja meg, hanem belőle magából tör elő a ragyogás, akkora fényözön árad szét a szent épület körül.” A műemlék 1985 óta az UNESCO Világörökség része, 2006 novemberében XVI. Benedek pápa is meglátogatta.

Helyén már az ókorban is templom állt, majd II. Konstantin (Nagy Konstantin fia, Konstantinápoly alapítója) építtetett ide templomot, melyet hamarosan felgyújtottak. II. Theodosius császár újra felhúzatta, ám a Nika-felkelés lerombolta, végül I. Jusztinianusz alatt építették teljesen újjá. A matematikus Anthemiosz és a milétoszi Iszidórosz nagy képzelőerővel dolgoztak azon, hogy egy páratlan remekművet hozzanak létre – I. Jusztinianusz templomépítéssel igyekezett igazolni a világnak, hogy hatalma a vallás alapjain nyugszik. A Hagia Szophia építése során nem fukarkodtak a költségekkel, a Bizánc fénykorában ismert díszítések mindegyikét alkalmazták, hogy az uralkodó hatalmának méltó hirdetője legyen. A belső és a külső tér kontrasztja tudatos tervezés eredménye: belső díszítésének gazdagsága éles ellentétben áll külső dísztelenségével, amellyel azt akarták kifejezni, hogy a tökéletesség belülről fakad. Amikor Jusztinianusz császár először lépett a templomba, felkiáltott: „Áldott legyen az Úr, ki nekem megadá, hogy e nagy művet megalkossam! Salamon, legyőztelek!” Természetesen a bizánci korban a szabad nézelődés csak kivételes személyeket illetett meg, a főhajóba a császár közvetlen környezete és a papság léphetett csupán be.

1. Bejárat, 2. Császár-kapu, 3. Izzadó-oszlop, 4. Mihráb, 5. Minbar, 6. Rácsos imahely a szultán részére, 7 Omphalos (a „világ köldöke”), 8. Víztartó vázák
a.) Bizánc-kori keresztelőkápolna, majd I. Musztafa sírja, b.) II. Szelim oszmán szultán minaretjei

A Hagia Szophia korának összes építőművészeti ismeretét magába olvasztotta, többszörös kupolamegoldása ma is elismerést vált ki. A felhasznált anyagokat különböző lelőhelyekről hozták: a zöld márványoszlopok Thesszáliából, a vörös porfíroszlopok a libanoni Baalbekből származtak, de érkezett építőanyag Héliopoliszból (Egyiptom), Athénból, Déloszról, melyek előtte ókori pogány templomokat gazdagítottak. Az előcsarnokaival együtt 7570 négyzetméter alapterületű objektumot 100 építőmester, 10 ezer munkás 5 év alatt építette fel. Elődeinek sorozatos tűzesetei miatt építésénél fát nem használhattak. A munkákat 532-ben kezdték, 537. december 27-i felszentelésétől kezdve Bizánc vallási központja lett 1453-ig, amikor a törökök mecsetté alakították át.

Építésének alapelve az első pillanattól kezdve a kupolás bazilika prototípusának megvalósítása volt. Külső megjelenésében tömör idomok roppant méretű tömbje, belül azonban hatalmas térbeli egység nyűgözi le a nézőt. A pompás belső tér a kupolák szerkezeténél fogva körkörös mozgásra kényszeríti a tekintetet, egy óriási kupolával, melynek súlya négy hatalmas támpilléren nyugszik. Keletről nyugat felé, vagyis hosszanti irányban az idomok lépcsőzetesen követik egymást a nagy főkupolától indulva a többi kisebb félkupolán át. A főkupola átmérője 31 m, magassága 56 m, szinte lebegni látszik a négyzetes központi tér felett. Építéséhez, hogy súlyát csökkentsék, Rodosz szigetén készített fehér, szivacsos cserepeket használtak. A falakon a 3 ablaksor fontos szerepet tölt be a tér fényviszonyainak kialakításában. A főhajó az apszisig nyúlik, ahol oszlop- és ablaksorok rendszertelen ritmusa kíséri a térelrendezést. Az épületen oldalnézetben 3 szintet különböztethetünk meg: a hajókat elválasztó oszlopok és félkörívek alkotta alsó szintet, a kisebb oszlopokon és íveken át a központi térre nyíló tribunát és az ablakegyüttest.

Ragyogó az épület díszítése: a falakat és a padozatot márványlapok borítják. A mozaikok keletkezési ideje a 9. századtól a 14. századig terjed. Az aranyozott mozaiklapocskák százezrei visszatükrözték a mintegy negyvenezer mécses ragyogását. Nappal színes üvegablakokon keresztül hatolt be a fény (a mostani csiszolt üvegablakok török kézművesek munkái). A Hagia Szophia gyönyörű mozaikjai közül az egyiknek magyar vonatkozása is van: ezen Szűz Mária mellett Komnénosz János bizánci császár és felesége, Eiréné császárné, azaz Piroska látható, aki Szent László királyunk egyetlen leánya. A császárnét vallásossága miatt halálától a keleti egyház szentként tiszteli.

Ahogy a vatikáni Szent Péter-bazilikában, úgy az isztambuli Hagia Szophiában is van egy különleges padlórész, melyen egykor a császárokat koronázták. Ez a különleges kövekből kirakott darab a „világ köldöke”. A templom másik érdekessége az „izzadó oszlop”, mely az épület alatt rejtőző víztározóból felszívott vizet felületén át párologtatja. Középkori babona kapcsolódik hozzá: aki a kőoszlopot megérinti, annak teljesül a kívánsága, ezért oldalán már kisebb lyuk keletkezett az idők során. Lépcső nélküli feljárat vezet a karzatra, valószínűleg a hordszékes közlekedés megkönnyítése érdekében nem építettek lépcsőfokokat a körkörös feljáróhoz.

Mintegy ezer évig a Hagia Szophia volt a Konstantinápolyi Patriarchátus székhelye. Fénykorában a templomot 80 pap, 150 diakónus, 60 aldiakónus, 160 olvasó, 25 kántor és 75 kapus szolgálta. Jellege kitűnően illet a császár és az udvar jelenlétében celebrált ünnepi misékhez. A hívek a mellékhajókban és a tribunákon gyülekezhettek, a nők az egyik, a férfiak a másik oldalon. A főhajó a patriárka által vezetett papságnak és a császári udvarnak volt fenntartva. A két hatalmasság együtt lépett be a templomba, ünnepélyes menet követte az oltárig, a császár és kísérete pedig az oltár jobb oldalán helyezkedett el.

Később a keresztesek kifosztották a Hagia Szophiát, komoly károk érték, díszeit elszállították, így pompás bronz főkapuját is, majd római katolikus templommá alakították át. Amikor II. Mehmed, a „Hódító” 1453. május 29-én elfoglalta Konstantinápolyt, már aznap elrendelte muszlim imaházzá (dzsámi) való átalakítását, majd négy karcsú minaretet építettek hozzá. A következő 500 évben Konstantinápoly fő mecsete volt, ezért a szultánok karbantartották. Belső átépítése már a XV. században megkezdődött, koránolvasó pultokkal látták el. Mivel az iszlám tiltja az emberábrázolást, emiatt az emberalakot ábrázoló szobrokat lefedték, mozaikjait pedig bevakolták. Az iszlám szokásoknak megfelelően helyükre a Koránból vett idézeteket feltüntető kerek pajzsok kerültek. A mihrab (imafülke) két oldalán látható hatalmas bronz gyertyatartók a Budai Várból származnak: II. Szulejmán szultán Buda ostromakor vitte magával, ezek a gyertyatartók 450 éve ugyanott állnak, ahová a szultán helyeztette. A következő évszázadokban a politikai harcok, a gazdasági nehézségek okozta pénzhiány nyomot hagytak az épület állagában. Restaurálása folyamatosan zajlik (pl. a felső szint mozaikjainak egy részét kibontották a vakolat mögül), valószínűleg a jövőben is állandó felújításra szorul majd.

A Hagia Szophia építészeti megoldásai több évszázadon át kihívást jelentettek a legnagyobb építészeknek. A templomot Millet úgy jellemezte: az összes ismert építészeti elem tökéletes szintézise, tehát „Summa Architectonica”. Az épület több ortodox templom mintájául is szolgált, bár a szláv világban (főleg Oroszországban) kicsit módosítottak a stíluson: keskenyebb, de magasabb kupolákat emeltek. A templom jelentős zarándokhely is volt. A korabeli leírások szerint itt őriztek szilánkot Krisztus keresztjéből, Mária leplét, de a Krisztust megsebző lándzsa hegyét is itt tekinthették meg a zarándokok. Sajnos a kegytárgyak nagy része a századok során elveszett.

Az épület a 20. század eleje óta áll a vallási és politikai csatározások középpontjában. Szimbólumként tekintenek rá mind a keresztények, mind a muzulmánok. A felvilágosult Kemal Atatürk elrendelte a vallási iskolák bezárását, és megtiltotta a nők fátyolviselését. A Hagia Szophiáról kijelentette: „Az emberi civilizáció emlékműve kell hogy legyen.” 1934-ben rendeletére szekularizálták, majd egy évvel később múzeumként nyílt meg. Amikor felszedték a szőnyegeket és a kegytárgyakat eltávolították, tüntetések kezdődtek. 2020 júliusában nemzetközi felháborodást keltett, amikor Erdogan török elnök elrendelte az épület mecsetté alakítását. A tiltakozás ellenére az 1985 óta a Világörökség részét képező épület napjainkban aktív mecsetként működik tovább. Az ígéret szerint így is szabadon látogatható a külföldiek számára, viszont letakarják a keresztény jelképeket, valamint a muszlim vallási szertartások alatt nem megtekinthető.

Sulyok Attiláné

Források: A művészet története Bizánc - Az iszlám Bp, 2000., A kereszténység krónikája Bp, 1998. Officina Nova, utazom.com, index.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.