A pályázattal a Győrben tanuló középiskolásokat célozták meg, hiszen ez az a korosztály, amelyet a leginkább érint a digitális oktatás, és talán nekik a legnehezebb megtalálni azt a fórumot, ahol az érzéseikről beszélhetnek. 46 pályázó összesen 65 verse sok munkát adott a zsűri tagjainak, Nagy Zsuka, Deego és Simon Márton végül a következő sorrendet állapította meg:

1. helyezett: Papp Csenge Borbála

„Papp Csenge Borbála Telefon című verse mindhármunk névsorában az elsők között szerepelt. Azt hiszem, hogy megfogott minket az a tiszta, őszinte és letisztult, érzelgősség nélküli érzelmesség, az a könnyed és sodró és áradó szomorúság és hiány, ami a sorok között van. A vers egyszerre zsigeri, egyszerre kiömlő, egyszerre levegős, érthető és átélhető. Képzavaroktól és ’bicsaklásoktól’ mentes. Igazi vers. Bármit is jelentsen ez. Magyarázatok és magyarázkodásoktól mentes versfolyam.

Akarva-akaratlanul távol tartja magától az ’intézményesült irodalom’, az ún. ’tananyagversek’ mázsás súlyát. Vagy éppen észrevétlen velük együtt tud hatni. Tud önmagán túli és önmagáért való is lenni egyszerre. A vágyakat, a napok monotonitását, a kétségbeesett ürességet, annak a másiknak a hiányát nem tolakvóan, nem harsányan fogalmazza meg, hanem, mint egy meleg, puha sál az őszi esőben, a nyakunk köré tekeri finoman és szeretettel. És ott van a versben szépen belesimulva a ’mikorleszmárennekazegésznekvége’ melankóliája.

A kétségbeesés tompításával, finomságával együtt. ’Hívj és kérdezz’. A kapcsolatok, a figyelem, a higgadt türelmetlenség, a várakozás felsejlett sebei is benne vannak a versben. De minden olyan finoman, szépen, hogy megejtődtünk minden során.

De elég az okoskodásból. Szóval ez a vers magával vitt minket, nagyon tetszett nekünk. Jó volt olvasni. Őt tettük meg az első helyre a meglepően sok, szép és kifejező, egyediségre törekvő, szenvedélyes, túlzó, kócos, meglepő képekkel és erős emóciókkal élő többi klassz vers mellett. Csaknem minden versben volt valami révedezni való gondolat, egy jó sor, egy jó kép, egy elgondolkodtató mondat, vershangulat, költői megoldás, reflexió az egyén és a világ dolgaira. Szeretettel gratulálok mindenkinek!” (nagyzsuka)

2. helyezett: Timár Nelli

„Sosem szerettem, ha egy adott téma szájbarágósan, túl direkt módon van tálalva, túl egyértelműen, hogy az embernek úgymond ne kelljen már megdolgoznia a sorokkal egy-egy írásban. Reménykedtem benne, hogy megdolgoztattok, és inkább érzelmeket, gondolatokat, érzéseket kapok, hogy átjöjjön a versen keresztül az egyén, de egy kicsit a saját értelmezésemben is magaménak tudjam érezni azt.

A Kicsit azért mindenki egy roppant jó dal lenne ‒ elnézést, szakmai ártalom ‒, nagyon szép ívet ír le, talán a számomra legkedvesebb sorok a következők:

„Nem merültem mélyre
magam lettem torz tükör
darabjaim összetéve
saját valóm üdvözöl.”

Remek írás mindkettő, nagyon ötletes a Tükröm, tükröm, alteregóm párbeszéde is, néhol vicces, néhol kritikus vagy pesszimista, egy érdekfeszítő önreflexió. Nagyon nehéz volt a választás, tényleg rengeteg szuper írás érkezett, öröm volt olvasni őket, mindenkinek szívből gratulálok!” (Deego)

3. helyezett: Nagy Patrik

„Tapasztalatom szerint amikor saját, közvetlen élményanyagból dolgozunk, és valamilyen formában abból írunk, vagyis abból csinálunk szöveget, a legnagyobb nehézséget mindig az jelenti, hogy a készülő mű átlépjen a közvetlen élménybeszámoló műfaján, és találjon magának egy olyan formát, ami elkezdi az irodalmi szövegek hálójába fűzni. Ez azért nehéz, mert legtöbbször, ha ilyen helyzetben vagyunk, nem tudunk valódi távolságot tartani az alapanyagtól, azzal a felkiáltással fogunk a munkához, hogy a puszta elmesélés elegendő lesz ahhoz, hogy az olvasók azután ’ugyanazt érezzék, mint én’. Ez sajnos egyértelműen nincs is, sőt azt láthatjuk, hogy a valós élmény sokszor úgy működik az irodalmi művek esetében, mint egy különösen erős fűszer – például a fekete kömény, kóstoljátok meg egyszer, csodálatos cucc – a konyhában: ha úgy adódik, hogy elengedhetetlen az ételhez, akkor is különösen óvatosan kell bánni vele, mert könnyen agyonüti a főztünket.

Meggyőződésem ugyanis, hogy ilyenkor a valódi hangsúly nemhogy nem a lényegi részleteken van, és talán alig-alig az elhanyagolható, apró részletek finomságaiban. Amit ilyenkor keresünk, az a látóterünk legszélén elhelyezkedő, már éppen nem látható, de tudhatóan ott lévő minden. Körülmény, mondat, szín, ragozás, állapot. Amit nem látok, de merem tudni, hogy valahol a látóteremen kívül a helyzetben igenis lényegi összetevő, abból lehet megpróbálni elkezdeni valóban verset írni. Hogy ebből ténylegesen összejön-e, arra sincs garancia, ahogy semmire. De próbálkozni kell, ez a másik, hogy kísérlet minden. És néha szépen sikerül :-)

Ahogy szépen sikerült a másik két díjazottunk mellett Nagy Patriknak is. Patrik versében egyszerre lehet megtalálni a fent említett két összetevőt: a látható és a nem közvetlenül látható részeket. Ami számomra egyértelműen kiemelte Patrik versét a mezőnyből, az a megformáltsága volt. Ezek a mondatok nem ’csak úgy’ hangzanak el, ezeknek a mondatoknak helye van, ahogy a szavaknak is a mondatokon belül. Nagyon fontos, hogy sikerül a helyzetet dinamikussá tennie, annak ellenére is, hogy egy bezárkózó, statikus létállapotról szól: ez a vers történik, nem egyetlen pillanatot mutat fel, ennél szélesebb a látószöge. Ahogy nem is csak a közvetlen bezárkózás miatti magányt tematizálja.

Az én kedvenceim ebben a szövegben mindenképp a meglepő momentumok voltak. A szenvedélyt váltó szenvedés, a beszélőt otthagyó szoba. A legjobb mondat pedig: „A magánytól kicsikét álmos lettem, (…)”

Öröm az ilyet olvasni, gratulálok hozzá.” (Simon Márton)

Két különdíjas szerzőt könyvajándék illet:

Bódis Ferenc
Lakatos Krisztina Szilvia

A nyertesek verseit a könyvtár honlapjáról letöltve lehet elolvasni.