1830 közepén a milánói Teatro Carcano irányítását gazdag és hozzáértő üzletemberek, egy herceg, egy bankár és egy nagykereskedő vették át, akik két fiatal zeneszerzőt, Vincenzo Bellinit és Gaetano Donizettit egyaránt felkérték, hogy teátrumok számára, a nagyszerű „operaédramaturgiai érzékkel és elegáns verselési képességgel” megáldott Felice Romani egy-egy librettójára komponáljanak egy-egy új operát. Ráadásul a kor legjelentősebb és legkiválóbb énekesei közé tartozó Giuditta Pasta (1797-1865) és Giovanni Battista Rubini (1795-1854) is a rendelkezésükre állt.

Donizetti készült el először, így az Anna Bolena-val nyitották meg az újjászervezett operaházat. Romaninak eredetileg szeptember végéig kellett volna elkészülnie a szövegkönyvvel, azonban csak november 10-én küldte át a kész librettót a zeneszerzőnek, aki azonban egy hónap alatt megírta a zenét. Az énekesek december 10-én kapták kézhez a partitúrát, rögtön el is indultak a próbák. A karneváli szezon hagyományos kezdetén, december 26-án pedig megtartották az ősbemutatót. Pasta a címszerepet, Boleyn Annát alakította, Rubini pedig Riccardo Percy-t. VIII. Henriket a tapasztalt és rendkívül megbízható Filippo Galli basszista keltette életre. Új szerelmét, a királynő udvarhölgyét, Giovanna Seymourt pedig a végtelenül tehetséges és sokra hivatott Elisa Orlandi mezzoszoprán énekelte.

Az opera elképesztő sikert aratott, amelyről maga Donizetti így számolt be feleségének írt levelében: „Siker, diadal, önkívület! A közönség teljesen eszét vesztette. Mindenki azt mondta, nem emlékszik arra, hogy ilyen diadal részesei lettek volna. Én magam annyira boldog voltam, hogy majdnem sírtam.”. Az elsőrangú énekesek mellett a sikerhez kétségkívül az is hozzájárult, hogy Donizetti életében először kapott kiváló librettót. Romani újításai és Donizetti zenei megoldásai együttesen vitték diadalra az operát. Mindkettőjüknek nagyszerű érzéke volt ahhoz, hogy a dráma atmoszféráját, feszültségét, tragikus szegmenseit megidézzék, ezáltal a nézők is átélhették mindazt, ami a színpadon történt. Ráadásul Donizetti „a kortársaitól eltérően az énekesektől azt is elvárta, hogy színészi alakítást is nyújtsanak”.

Érdekesség, a fennmaradt legenda szerint az Anna Bolena fogadtatása miatt Bellini végül nem írt operát az eredetileg Victor Hugo Hernanija alapján számára készített librettóból. Valójában valószínűleg inkább a cenzúra miatt történt változtatás. Végül szintén Felice Romani készített el a La sonnambula (Az alvajáró) librettóját, amelyet ugyanebben a színházban 1831. március 6-án mutattak be, hasonló nagy sikerrel.

Donizetti számára 12 év és 35 opera megírását követően az igazi áttörést az Anna Bolena hozta meg. Giovanni Simone Mayr, tanára, barátja és egyben tanácsadója miután megnézte a zenedrámát, először gondolta úgy, hogy tanítványát immáron megilleti a maestro (mester) titulus. Annak ellenére, hogy korábbi műveit is játszották Itália határain kívül, a zeneszerzőnek mégis ezzel a zenedrámával sikerült nemzetközi hírnevet szereznie, sőt ez volt az első olyan operája, amelyet például Párizsban és Londonban is bemutattak. Ettől kezdve Itáliában is korának egyik vezető zeneszerzőjének tekintették. Végre kilépett Rossini árnyékából, már nem tekintették utánzójának, végképp „önálló zenei személyiséggé válhatott”. Rossini és Bellini mellett a bel canto meghatározó zeneszerzőjeként emlegetik egészen napjainkig.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Jeremy Commons: Donizetti Anna Bolena Einleitung. Übersetzung DECCA 1988 Bernd Müller (az Anna Bolena DECCA kiadásának kísérőfüzetében található írás); wikipedia; das-klassikforum.de

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.