Harrison Ford újra Indy lesz, Affleck és Clooney megint együtt lehet, Maggie Smith nyugdíjasotthonba kerül

Három filmes hír a nagyvilágból

harrison-ford-ben-affleck-maggie-smith

Harrison Ford egy utolsó, ötödik filmben is eljátssza Indiana Jonest. A Disney-filmet, amelynek főszereplője a 78 éves sztár lesz, James Mangold rendezi – írta meg a BBC News. A film 2022. júliusában debütál majd.

Ford egy 2013-ban adott interjújában arról beszélt, hogy szívesen visszatérne a kalandor történészprofesszor szerepében. „Láttuk, ahogy a karakter az idők során fejlődött, és tökéletesen helyénvaló, hogy egy nagyszerű filmben visszatérjen” - mondta akkor, azt is hozzátéve, hogy Indiana Jonesnak nem kell feltétlenül annyira „akcióorientáltnak” lennie. „Számomra az volt érdekes a karakterben, hogy volt bátorsága, esze, intelligenciája, és ha ijesztő helyzetbe is került, mindig sikerült túlélnie. Ezt el tudom játszani” – mondta.

A film producere, Frank Marshall a közelmúltban szintén arról beszélt, hogy nem akarják más színésszel helyettesíteni Fordot. „Készül a forgatókönyv. Csak egy Indiana Jones lesz, és az Harrison Ford” ‒ szögezte le. A filmsztár 1981-ben, az India Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben játszotta először Indyt, majd az Indiana Jones és a végzet temploma (1984), az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989), valamint a 2008-ban bemutatott Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmben is ő alakította a hőst.

George Clooney fogja rendezni a J.R. Moehringer memoárjából, a The Tender Bar című könyvből készülő adaptációt, amelynek főszerepéről jelenleg Ben Affleckkel folynak tárgyalások. A Deadline című filmes portál értesülései szerint az Amazon Studios számára készülő film forgatókönyvét William Monahan írta. A film producerei között van Clooney is a Grant Heslovval közös Smokehouse Pictures produkciós cégével.

Affleck és Clooney 2013-ban Oscar-díjat nyertek Az Argo-akció című filmért. A két hollywoodi sztár évek óta próbál újabb közös munkát összehozni, így amikor Clooney elvállalta a The Tender Bar feldolgozását, Affleck a lehetséges főszereplők listájának elején szerepelt. Azt egyelőre nem tudni, hogy maga Clooney is feltűnik-e a produkcióban, ám ahogy az összes általa rendezett film esetében, ez a lehetőség ezúttal is fennáll. J.R. Moehringer könyvében Long Island-i gyermekkorát idézi fel, ahogy apafigurák után kutat nagybátyja bárjában. Afflecket legutóbb a The Way Back című drámában láthatta a közönség. A színész nemrég fejezte be a Deep Water című thriller és a The Last Duel című film forgatását.

Az Oscar-díjas angol színésznő, Maggie Smith az Egy német sors filmváltozatában fog játszani – értesült a Variety.com. A szintén Oscar-díjas Christopher Hampton forgatókönyvíró (Veszedelmes viszonyok, Vágy és vezeklés) írta filmre saját egyszemélyes színdarabját, mely Brunhilde Pomselről, Joseph Goebbels náci propagandaminiszter titkárnőjéről szól.

A 85 éves Maggie Smith (Halál a Níluson, Kaliforniai lakosztály, Harry Potter) a londoni West End egyik színházában tavaly nagy sikerrel játszotta a darab egyetlen szerepét. A mű azokon az interjúkon alapul, melyeket Pomsel 103 éves korában adott. A tervek szerint a darabot a Broadway-n is bemutatták volna, de az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt ez meghiúsult. „A járvány miatt Maggie úgy döntött, nem akar visszamenni a színpadra, ami nagy kár, mert rengeteg ember nem látta csodálatos játékát a darabban” ‒ mondta el Hampton a lapnak. A megoldás a mozifilmben találta meg: „A film forgatókönyvét nehezebb volt megírni, mint a darabot. Az idős nő, aki egy nyugdíjasotthonban él, időnként kinéz az ablakon, embereket lát, de egyébként csak meséli az emlékeit egész nap” – magyarázta. A filmet Jonathan Kent rendezi.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2020.12.15