Van Gogh halála után Johanna, a sógornője, ahol csak tehette, kiállíttatta a megörökölt festményeket, megalapozva ezzel a holland festő hírnevét. Azért az asszonyra maradt ez a feladat, mert Vincent után fél évvel elhunyt öccse, Theo(dorus) van Gogh is, aki – amíg tehette – mindenben segítette bátyját.

Vincent és Theodorus van Gogh lelkészcsaládból származott. Előbbi kisgyermekkorától rajzolt, később az internátusban tanult is rajzolni. Az iskolát félbehagyva műkereskedőként dolgozott több országban, aztán visszatért Hollandiába, hogy apja nyomdokaiba lépve teológiát tanuljon. Belgiumban, ahol egyházi szolgálatot teljesített, a bányavidék lakosai között nyilvánult meg először különleges tehetsége. Erre a korszakára jellemzőek – a szabadidejében készült – sötét tónusú alkotásai (mint például a Krumplievők), melyek hűen tükrözik az érzéseket, amiket az ottani nehéz körülmények váltottak ki belőle. Hazatérése után határozottan a festészet felé fordult.

Életét reménytelen és kudarcra ítélt szerelmek kísérték, az egyik unokanővére iránt érzett szenvedélye tönkretette kapcsolatát a családjával is. Az emocionális felfokozottság, amely kiélesítette érzékeit, ezáltal festői látásmódját, meg is nehezítette személyes sorsát. Nagy terhet rótt rá betegsége is: egyes források epilepsziáról írnak, mások mániás depresszióról vagy genetikai problémáról. Egyedül testvére, Theo tartott ki mellette feltétel nélkül. Egy ideig együtt is laktak Párizsban, ahol Theo műkereskedőként dolgozott. Folyamatos törődése az évek múlásával lelkiismereti problémát okozott Vincentnek, hiszen Theónak feleségéről és fiáról is gondoskodnia kellett.

Van Gogh a francia fővárosban ismerkedett meg az impresszionista festőkkel. A stílus a nevét Claude Monet Impresszió, a felkelő nap című festménye után kapta. Követői a táj, a természet fény hatására gyorsan változó színeit, árnyalatait és ezzel együtt a szemlélőben kialakult benyomást, a kiváltott érzéseket is igyekeztek megragadni. Van Gogh művészetét az impresszionizmus mellett a japán fametszetek hatása is alakította, de korán rátalált saját, egyedi stílusára. A dél-franciaországi Arles-ba utazott, tervei között egy művésztelep létrehozása is szerepelt. Egy ideig fogadóban lakott, majd beköltözött a Lamartine téren álló „sárga házba”. A szabad ég alatt szeretett festeni, ezen a tájon készültek a híres napraforgós képek és több, csillagos eget ábrázoló festménye.

A Párizsban megismert művészek közül Paul Gauguinnel került közvetlenebb kapcsolatba, aki Theo közbenjárására követte Arles-ba. Hamarosan nyilvánvalóvá vált emberi és művészi látásmódbeli különbözőségük, mely folyamatos nézeteltéréseket okozott közöttük. Van Gogh az egyik ilyen elfajuló vita hevében vághatta le a fülét. A konfrontációt követően Gauguin egy szállodába ment, és másnap elhagyta a várost. Hans Kaufmann és Rita Wildegans német kutatópáros 2009-ben, a Van Gogh füle – Gauguin és a némasági fogadalom című művészettörténeti munkában azt állította, hogy valójában Paul Gauguin csonkította meg festőtársát egy párbajtőrrel az utcán, Van Gogh pedig az ő védelmében hallgatott. A sérült festő valóban nem kért segítséget. Levágott fülét egy Rachel nevű nőre bízta, majd a szobájába rejtőzött, ahol kis híján elvérzett, mielőtt a rendőrök rátaláltak.

A könyv megjelenését hosszú kutatási folyamat előzte meg, mely során a két művészettörténész a szakirodalom mellett a korabeli írásbeli forrásokat nézte át. A történtek hiteles feltárását az is nehezítette, hogy Van Gogh és Gauguin kiterjedt levelezésének csak töredéke áll rendelkezésre. Az öncsonkításra is számos magyarázatot találtak már a kutatók, van, aki spirituális okot lát a tett mögött, más úgy gondolja, hogy a levágott fül Van Gogh – japán kultúra iránti rajongásából fakadó – szerelmi áldozata volt Rachel számára.

A történtek után egészsége még jobban megrendült, bár a festést az orvosi kezelések alatt sem hagyta abba, képei hangulata, színvilága megváltozott. A betegség és a magány hatása mellett – az új kutatások szerint – ezeken a festményeken már a vaksághoz vezető zöld hályog kialakulására utaló jelek is felfedezhetők.

Van Gogh 1890 tavaszától, orvosi felügyelet alatt Auvers-sur-Oise-ben élt. Egy napon sétára indult, és pisztolyával mellbe lőtte magát. Ismét vérezve tért haza, és két nappal később, július 29-én meghalt. Hatalmas teher nehezedhetett a lelkére, ha tudta, hogy lassan elveszíti művészete, élete értelmét: a Fényt.

Bogár Erika

Felhasznált irodalom:
Irving Stone: A napsugár fia, Van Gogh élete Kulturtrade Kiadó
Abigail Wheatley: A festészet története, Pannon-Literatúra Kft. 2008.
Egy prostituáltnak ajándékozta levágott fülét Vincent van Gogh Múlt-kor Történelmi magazin 2020. július 29.
Fekete Ilona: Döglött akták – Ki vágta le Van Gogh fülét? Artmagazin Online 2010. szeptember 5.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.