Adventi Civil Börze

Jótékony célú online adománygyűjtés

adventi-civil-borze

2020-ban a járványhelyzet nem teszi lehetővé a hagyományos adventi vásárok megtartását. Emiatt sok civil szervezetnek nincs lehetősége a már szokásossá vált adventi adománygyűjtő kampánya fizikai megvalósítására.

A Miniszterelnökség a Civil Központok országos hálózatával együttműködve teret és lehetőséget szeretne biztosítani a civil szervezetek karácsonyi időszakban zajló adománygyűjtéséhez egy új, rendhagyó, az online térbe „költöztetett” Adventi Civil Börze megszervezésével. A Civil Központok közreműködésével megyénként két-három civil szervezet vesz részt adománygyűjtő kampányával az Adventi Civil Börzén. A bemutatkozó szervezetek változatos tevékenységi területeken segítik a közösségek fejlődését: értékteremtő, értékmegőrző munkájuk kiemelkedő és minden esetben támogatásra méltó.

A megyék és a főváros résztvevő szervezetei nem egyszerre mutatkoznak be, hanem az adventi kalendáriumok hagyományainak megfelelően hétről hétre. Karácsonyig érdemes tehát minden héten ellátogatni a weboldalukra, hiszen hetente újabb közösség értékes, példamutató tevékenységével ismerkedhetünk meg. A szervezetek igény esetén apró ajándéktárgyakkal köszönik meg az adományt. Az ajándéktárgyakat számos esetben maguk a szervezetek tagjai, foglalkoztatottjai készítették el. Az adományozónak a kampányfelületen feltüntetett elérhetőségeken (honlap, e-mail-cím, postacím, telefon) keresztül lehetősége nyílik az adományt fogadó szervezettel való kapcsolatfelvételre és az ajándéktárgy kiválasztásával, illetve annak eljuttatásával kapcsolatos egyeztetésre.

Az Adventi Civil Börze 2020. november 23-tól kezdődően 2020. december 23-ig zajló program.

Az adományozás módja: Bármely magán- és jogi személy adományozhat bármekkora összeget. Az adományozás banki átutalással történik, a közleménybe az „Adventi Civil Börze” (vagy röviden „ACB”) megjegyzést szükséges beírni. Egy adományozó akár több, neki tetsző és a bemutatkozás során számára meggyőző szervezetnek adományozhat. Az adományt fogadó szervezet utaláshoz szükséges adatai a kampányfelületen, illetve a szervezet honlapján találhatóak. Javasoljuk, hogy az ajándéktárgyakkal kapcsolatban az adományozó keresse fel az általa kiválasztott civil szervezetet a megadott elérhetőségen keresztül.

Győr-Moson-Sopron megyéből az alábbi 3 szervezet vesz részt az Adventi Civil Börzén, akik várják az adományokat:

Lurkó Győri Kórház Gyermek Osztályért Alapítvány

A Lurkó Győri Kórház Gyermek Osztályért Alapítvány 2002 novemberében alakult azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a gyermekeknek a kórházban eltöltött időszak. Bemutatkozó oldaluk itt tekinthető meg.

Gézengúz Alapítvány Győri Intézete

Az alapítvány küldetése, hogy felismerje és segítséget nyújtson a testi és szellemi fejlődésükben azoknak a gyermekeknek, akik a koraszülés okán vagy születéskori komplikáció következtében speciális terápiás támogatásra szorulnak. Bemutatkozó oldaluk itt tekinthető meg.

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

Az egyesület kiemelt értékként tekint a család, az élet, az anyaság, valamint az idős emberek tiszteletére nevelésére. Feladatának tekinti a nagycsaládosok közösséggé szervezését, a rászorulók segítését. Bemutatkozó oldaluk itt tekinthető meg.

További információ a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ honlapján található.

2020.12.09