Garbage: Not Your Kind of People

Szilvási Krisztián zeneajánlója

garbage-not-your-kind-of-people

Az egyesült államokbeli, 1994-ben alakult Garbage nevű alternatív rockbanda 2005-öt követően hosszú szünet után adott életjelet magáról ötödik nagylemezével: a Not Your Kind of People címre hallgató korong 6 év kihagyás után, 2012 tavaszán került a boltokba.

Az újbóli munka az együttessel ösztönből jön – nyilatkozta akkor Duke Erikson, a banda gitárosa. ‒ Mintha csak felpattannék egy biciklire három másik emberrel. Az utolsó album rögzítése óta nem éreztük ennyire jól magunkat.” A lemez megjelenését megelőzte a single verzió nemzetközi piacra kerülése, amely Blood for Poppies (Angliában Battle in Me) címmel jött ki. A korongot több stúdióban vették fel Hollywoodban, Silver Lake-ben, Glendale-ban és Atwater Village-ben, a produceri munkálatokat pedig maga az együttes végezte. A Not Your Kind of People basszgitár részeit Justin Meldal-Johnsen rögzítette, míg az éneklő-fűrész (musical saw vagy singing saw) nevű zeneszerszámot a finn színésznő, Irina Björklund szólaltatta meg. A címadó dalban a vokált két együttestag, Steve Marker és Butch Vig lányai éneklik.

Az új album 6 éves késlekedésének oka az együttes tagjainak különböző projektekben való részvételében volt keresendő: Butch Vig Green Day, Foo Figters és Muse albumok produceri teendőivel volt elfoglalva, míg az énekesnő, Shirley Manson elkészített egy szólóalbumot, valamint színésznői karrierjét építgette (A terminátor: Sarah Connor krónikái sorozat). 2010 közepén aztán a tagok Los Angeles-ben gyűltek össze szülinapozni, ahol Manson azt javasolta, béreljenek ki egy stúdiót, és írjanak új számokat. 3-4 dalötlet született ekkor, „de még nem álltunk készen a rögzítésükre – mondta el Erikson. ‒ Beletelt még egy kis időbe, míg az új album mellett döntöttünk.” Végül 2012. március 7-én jelent meg a YouTube-on az új lemez végleges tracklistája, amely 10 számot tartalmazott, a deluxe kiadáson pedig plusz négy dal kapott helyet The One, What Girls Are Made Of, Bright Tonight és Show Me címekkel.

A Not Your Kind of People dalai a szokásos elektronikus hangzást felhasználó alternatív rock műfajában szólalnak meg, összesen majd 43 perces hosszúságban (a deluxe kiadás 1 óra hanganyagot tartalmaz). Míg a lemez „hangulatosan” emlékeztet a zenekar korai munkáira, a produkció egy nyersebb hangzásra törekedett különféle gitárkonfigurációkkal, valamint elektronikus szintetizátorokkal. Butch Vig elmondta, hogy a dalokkal „azt akartuk pontosan megragadni, hogy kik vagyunk és mit szeretünk csinálni, mindezt pedig 2012-höz passzoló hangzásban”. A Not Your Kind of People összességében pozitív kritikákat kapott: többen úgy vélték, zeneileg továbbra is megtalálja az üdítő helyet a Pretenders és a Prodigy nyomvonalán keresztül a Motown és a Nirvana között, illetve kiemelték, hogy az együttes még mindig a legsötétebb határokig nyomja a popzenét. Az album 2012-ben a Rolling Stone magazin TOP50-es listáján a 44. helyet szerezte meg. Azóta viszont a Garbage csupán egy nagylemezt jelentetett meg: 2016-ban Strange Little Birds címen.

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org

2020.12.07