Ebben az időszakban a magyarországi sajtóviszonyok jellemzője, hogy „már egy viszonylag jól tagolt, színes sajtópiac jött létre”, különböző profilú sajtótermékeket adtak ki, és bizony a konkurenciaharc is elkezdődött, továbbá megjelent egy új laptípus is, nevezetesen „a nőolvasókat megszólító, divatképekkel és divathírekkel illusztrált irodalmi divat- és képeslap”. Ezek francia és német mintákat követtek.

Az első pesti divatlap még németül jelent meg 1828-ban Der Spiegel címmel, amely egészen 1852-ig létezett. Magyar nyelven először 1833. április 4-én látott napvilágot a Regélő (1833-1841), amelyet a Rajzolatok a társasélet és divatvilágból (1835-1840), a Honderü (1843-1848), a Pesti Divatlap (1844-1848) és az Életképek (1844-1848) követett. Ezek irányultságukat tekintve azonban elkülönültek egymástól.

Az irodalmi divatlapok kettős céllal jelentek meg. Egyrészt, hogy a divatról szóljanak, egyben nemzeti divatot is teremtsenek. Oldalaikon „párizsi eredetű, átvett vagy másolt divatképek mellett ismert pesti szabómesterek költségén készült színes kőnyomatos képeket is megjelentettek”. Hatásukra alakult ki a nemzeti viselet, amely „a 16-17. századi főúri öltözékekre nyúlt vissza”. De ezeknek a lapoknak nem a divat volt a legfontosabb témájuk, annak ellenére sem, hogy az 1840-es években megjelenő folyóiratokban már „többet foglalkoztak az öltözködéssel”. Egy részüknek állandó divatrovata volt, mások pedig időnként tudósítottak csak a divatról és közöltek ilyen képeket. Érdekesség, hogy királyi rendelet írta elő, hogy a Magyarországon kiadott divatlapokban ne jelenjenek meg bécsi divatlapok képei, ennek megfelelően csak és kizárólag londoni és párizsi képeket vehettek át.

Másrészt ugyanolyan fontos volt számukra „a magyar nyelv terjesztésének ügye is”, amelyet „főként a nőközönséget vonzó szépprózai és versolvasmányokkal szolgáltak”. A 19. század elejére ugyanis egyre több nő vált „olvasóvá. Igényeikkel, eltérő ízlésükkel és érdeklődésükkel … számoltak az írók s az éppen kialakuló időszaki sajtó szerkesztői.” A reformkorban megjelenő irodalmi divatlapok „nem voltak klasszikus értelemben női lapok, de feladatul tűzték maguk elé a főleg vidéken élő nőolvasók megnyerését. Ennek érdekében divatképeket mellékeltek, nők számára rendszeresített rovatokat indítottak”. Az átlagos példányszámuk 500 és 700 körül mozgott, időnként azonban jelentősen megnövekedett, olykor az 1200-1500 előfizetőt is elérték.

1833. április 4-én jelent meg az első magyar nyelvű irodalmi divatlap Regélő címmel, amely hetente kétszer látott napvilágot. Kiadója és szerkesztője egy személyben Rothkrepf (1837-től Mátray) Gábor (1797-1875) volt, a költő Garay János (1812-1853) pedig sok éven keresztül segédszerkesztőként működött. Azzal a nem titkolt szándékkal indították útjára a lapot, hogy egyrészt a Der Spiegel vetélytársa legyen, másrészt „népszerűsítse a magyar nyelvet, a magyarországi művelődést”, harmadrészt nőolvasókat nyerjen meg magának. 700 előfizetőjük volt. Honművész címmel társlapját is kiadták, amíg a Regélőben megjelenő szépirodalmi művek a mulattatást szolgálták, addig a Honművész írásai a hasznos időtöltést és az ismeretterjesztést.

A közölt szépirodalmi írások nem tartoznak a legkiválóbbak közé, de kiemelendő, hogy oldalain helyett adott a „40-es években divatossá váló novellistáknak”. A Regélőben publikált földrajzi és művelődéstörténeti írások pedig egyaránt szolgálták a magyarországi régmúlt és a korabeli helyzet bemutatását. A folyóirat „érdeme a városi életforma, a polgári erények és a magyar nyelvű olvasás megkedveltetése” volt, valamint „pótolta az addig hiányzó erkölcsnemesítő lapokat” is. Továbbá rendszeresen közölt beszámolókat a magyar színtársulatok különböző előadásairól, ezáltal fontos forrása a magyarországi színháztörténetnek is.

A Regélő ebben a formában 1841 decemberében szűnt meg. Garay ugyan tovább akarta folytatni, de az ehhez szükséges 8000 forinttal nem rendelkezett. Ezért társult Erdélyi Jánossal, és 1842-ben Regélő Pesti Divatlap címmel indították el közös folyóiratukat. Garay János azonban 1844 közepén befejezte a szerkesztést, így ettől kezdve Erdélyi egyedül folytatta a munkát, az immáron Pesti Divatlap címet viselő folyóirat egészen 1848 decemberéig jelent meg, de csak hetente egyszer. Ezek az újságok is igyekeztek a nőolvasók figyelmét felkelteni a megjelentetett könnyű olvasmányokkal, művészeti, pedagógiai, a szellemi és a társas élet kérdéseit tárgyaló vitacikkeket egyaránt közöltek. Érdekesség, hogy az előfizetők száma 3000-re nőtt, amikor a munkatársi gárdához Petőfi Sándor is csatlakozott, mivel ő volt a hölgyek kedvenc költője.

Intézményünk Muzeális gyűjtményében a Regélő 1836 első félévének számai találhatók meg.

1835 januárjától kezdve hetente kétszer jelent meg a Rajzolatok a társas élet- és divatvilágból című irodalmi divatlap, amely általában minden számban közölt egy-egy színes divatképet is (lásd alul a képgalériát). Szerkesztője és kiadója egy személyben Munkácsy János (1802-1841) volt, aki célként „az ízlés fejlesztését, a polgári életforma és a civilizáció propagálását” fogalmazta meg, egyaránt publikálta a divatvilág és a társasélet híreit is. Évente más-más segédszerkesztő segítette Munkácsy munkáját, akik azonban a lap arculatát meghatározták. Legmagasabb színvonala 1835-ben Csató Pál és 1838-ban Kelmenfy-Hazucha László közreműködése idején volt. „A szépirodalmi írásokban az eredetiségre, a hazai élet ábrázolására törekedtek, a külföldi levelekben a polgári élet- és gondolkodásforma mintáját adták.” A folyóiratra egyaránt jellemző volt a társadalmi kérdések iránti érzékenység, a művelődés fontosságának kihangsúlyozása, a magas színvonal, „a nemesi múlt eszményítésének elutasítása”. Színházzal is foglalkoztak, Bajzával, Toldyval és Vörösmartyval folytatott vitájuk elhíresült. Miután nem sikerült a megfelelő közönséget megnyerni, megszűnt a Rajzolatok. Gyűjteményünkben az 1835 és 1838 között megjelent lapszámok találhatók meg, kivéve 1837 második félévét.

1844 januárjában indult el Pesten az Életképek című divatlap, amelynek szerkesztője a Sopron vármegyéhez tartozó Németkeresztúr szülötte, Frankenburg Adolf volt, akinek 1843-tól havonta jelent meg Magyar Életképek című irodalmi antológiája, ezt „alakította át előbb kéthetente, majd hetente megjelenő divatlappá”. Verseket, novellákat, kritikákat, divatképeket és zenei mellékleteket egyaránt közölt. Nagy népszerűségnek örvendett, olyan kiváló szerzők publikáltak a lapban, mint Garay János, Bajza József, Czuczor Gergely, Erdélyi János stb, a képeket pedig Barabás Miklós rajzolta, aki Nemzeti Divatképek elnevezéssel készítette az illusztrációkat, amelyekkel „évtizedekre népszerűsítette a magyaros viseletet”. Az Életképekkel a legfőbb célkitűzés a polgári Magyarország elérése volt.

Fordulatot jelentett a lap történetében, hogy a fiatal, nagyrészt radikális írók-hírlapírók, azaz a Tízek Társasága (tagok: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tompa Mihály, Bérczy Károly, Degré Alajos, Kerényi Károly, Lisznyai Kálmán, Obernyik Károly, Pákh Albert, Pálffy Albert) Petőfi vezetésével „sztrájkot szerveztek a divatlapok és kiadóik ellen”. Elhatározták, hogy „egy évig semelyik lapnak sem adnak műveik közül közlésre, mindnyájan csak a saját maguk által megalapítani tervezett Pesti Füzetekben fognak publikálni”. Miután a lapengedélyeztetésük kudarcba fulladt, Frankenburg 1846 novemberében felajánlotta számukra, hogy az Életképekben jelentessék meg írásaikat. Ezt a Tízek Társasága el is fogadta, ettől kezdve „ez lett a fórumuk”, és a Pesti Divatlap legfőbb riválisává vált az újság. 1847 júliusától, mivel Frankenburg kormányhivatalnokként nem irányíthatott egy ellenzéki lapot, Jókai Mór vette át a szerkesztői feladatokat, ezáltal az Életképek sokkal radikálisabb lett. Petőfinek hozzávetőleg harminc verse jelent meg, 1848 elején pedig Arany János csatlakozott hozzájuk. 1848 áprilisában Petőfi is belefolyt a szerkesztői munkába, végül 1848 decemberében megszűnt a lap.

Kiemelendő, hogy számos olyan írás jelent meg a lapban, amely „a nemzeti színjátszással, a magyar drámairodalommal, a Nemzeti Színház helyzetével foglalkozott”, így nem meglepő, hogy 1846-tól az Életképek vált a Nemzeti Színház hivatalos lapjává.

Az Életképek 1844-től egészen 1848-ig megjelent számai megtalálhatók gyűjteményünkben.

Frankenburg 1845 júliusában Irodalmi Őr címmel jelentette meg az Életképek irodalmi melléklapját, amely 1846. december 19-én jött ki utoljára. Az összesen 21 számot megélt lap először hetente, majd kéthetente látott napvilágot. Egyaránt bírált és ismertetett szépirodalmi és tudományos népszerűsítő kiadványokat. Frankenburg úgy vélekedett, hogy „az Irodalmi Őr őre, ellenőre, azaz bírálója az irodalomnak”. Elképzeléseit az első számban megjelentetett Vezérszóban fogalmazta meg: „Az Irodalmi Őr figyelemmel kíséri az újonnan megjelenő műveket, különös tekintettel a szépirodalomra. Alapos, szigorú, nyílt, tárgyszerű bírálatokat fog adni, amelyekben tekintettel lesznek az írói érzékenységre, de csak addig, ameddig nem sérti az irodalom érdekeit…”

Ahogy az idő haladt előre, úgy jelent meg egyre kevesebb írás a tudományos művekről, valószínűleg a közönség igényei miatt döntöttek így. A szépírók közül Vörösmarty, Petőfi és Eötvös műveivel foglalkoztak a legtöbbet, de összességében mégis a legnagyobb figyelmet a prózaírókra fordították. Frankenburgnak az Irodalmi Őr szerkesztésére már nem volt elég ideje és energiája, emiatt változó színvonalú és hosszúságú írások jelentek meg egymás mellett. Mégis „Az Irodalmi Őr … a kritikai irodalmunk jelentős orgánuma volt. Olyan írások jelentek meg benne…, amelyek irodalmi kritikánk legjobb hagyományait képviselik”. Az Irodalmi Őr valamennyi megjelent lapszáma megtalálható gyűjteményünkben.

oszem

Fotógaléria: Rajzolatok a társas élet- és divatvilágból című folyóirat

15 kép

 

Felhasznált irodalom: Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig; Magyar irodalom szerk. Gintli Tibor; Magyarország története szerk. Romsics Ignác; Új Magyar Irodalmi Lexikon vonatkozó szócikkei; Morvai Zsuzsanna: Női lapok indulása a 19. század elején és a nők olvasóvá érése. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. 2002. 9. sz.; Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században (Elérhetősége: wikipedia); A magyar sajtó története I. 1705-1848.

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.