December 1. ‒ Szabadalmaztatják a Scrabble nevű társasjátékot (1948)

Ezen a napon történt – tmoni írása

scrabble-tarsasjatek

Vitathatatlanul a világ egyik legnépszerűbb társasjátéka a Scrabble, melyet már nemcsak családi rendezvényeken és baráti körben játszanak az emberek, hanem erre a célra létrehozott klubokban is, sőt versenyeket is szerveznek. 1948-ban ezen a napon, december 1-jén szabadalmaztatták, ekkor kezdődhetett meg tömeges gyártása, s ekkor indult világ körüli hódító útjára.

A scrabble szó sok mindent jelent a különféle nyelvterületeken: összevissza hadonászást, küzdelmet a megélhetésért, firkálást, négykézláb mászást, (össze)kaparást, sőt Új-Zélandon még az alvilági leszámolás egy módját is, amikor az ellenség torkán lenyomnak egy élő kiwi madarat. A világ mégis egy szókirakó játékként ismeri, melyet 1931-ben Alfred Mosher Butts, egy munkanélküli amerikai építész talált ki.

A Scrabble-ben a játékosok egy adott betűkészletből és saját szókincsükből gazdálkodnak. Minden betűnek van egy pontértéke, ezekből kell szavakat kirakni vízszintesen vagy függőlegesen egy táblán, amelyen vannak különleges mezők is, s ezek befolyásolják a betűk vagy szavak értékét. Aki a legtöbb pontot gyűjti össze, az nyer.

scrabble-tarsasjatek

A hivatalos Scrabble tábla kialakítása

Ez az egyszerűnek látszó, de az ember kreativitását próbára tevő, stratégiai gondolkodást és a folyamatos alkalmazkodás képességét igénylő játék először csak a feltaláló családja körében volt ismert, de nagyon hamar híre ment a szomszédok és a barátok között, és egyre többen játszották házi készítésű eszközökkel. 17 évvel később, 1948-ban egy barkácsoláshoz értő barát, James Brunot elkezdte gyártani kisipari módszerekkel, miután megvette a jogokat a feltalálótól, és megegyeztek, hogy minden eladott darab után hasznot kap. Ő találta ki a Scrabble nevet is, előtte Lexiconak, Criss Cross Wordnek, majd Aznak hívták. A szabadalmat 1948. december 1-jén kapta meg, de kezdetben nem sikerült túl sokat eladniuk. Akkor változott meg minden, amikor a Macy’s áruház egyik vezetője 1952-ben felfigyelt rá, és árulni kezdték a népszerű boltban. Ekkor indult meg a játék a világsiker felé vezető úton. Hamarosan már nem tudták az igényeket kielégíteni, ezért Brunot leszerződött egy játékgyárral – így történt, hogy a Scrabble eljutott a világ minden pontjára, s mára több mint 150 millió darabot adtak el belőle 29 nyelven, 121 országban. Butts 3 centet kap mindegyik után.

scrabble-tarsasjatek

Ma már létezik a játéknak online változata, és persze telefonos alkalmazása is. Ezekről a Magyar online Scrabble közösség Facebook-oldaláról lehet tájékozódni. 2010-ben, a szókirakó történetében először a gyártó cég megváltoztatta a szabályokat: a személynevek, cégnevek és márkanevek is érvényes szavaknak számítottak ezentúl, s azóta így árulják a játékot, remélve, hogy ez bevonzza a fiatalabb generációkat is. Valószínűleg emiatt történt, hogy 2019 óta olyan új szavakat is engedélyeznek a szabályok (azaz bekerültek a Scrabble hivatalos szótárába), mint a bitcoin, a facepalm, az emoji vagy a listicle.

Tudta?
• Nagy-Britannia otthonainak 53%-ában, valamint az USA minden harmadik háztartásában van egy Scrabble
• 1998-ban a Wembley stadion adott otthont a legnagyobb Scrabble játéknak, minden betű hat négyzetméteres volt
• 4000 Scrabble klub van a világon
• Óránként 30000 játékot kezdenek el világszerte

Ebből is látszik, hogy a játék, mely évtizedek óta jelen van az életünkben, ma már kultúrjelenségnek számít, és nem mostanában fog eltűnni a süllyesztőben.

tmoni

Forrás: Magyar Narancs, Fidelio, 24.hu, HVG, Kripto Akadémia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2020.12.01