Az első nyomtatott kiadás 1831-ben Számmer Pál, Vörösmarty egykori iskolatársának székesfehérvári nyomdájában készült, akkoriban magasnak számító, ötszáz példányban. A kortársak vegyesen értékelték a művet, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor azonban szívesen olvasta.

A Csongor és Tünde forrása Gergei (Gyergyei) Albert História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzlányról című műve, melyet a magyar mesegyűjteményekből Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi címmel ismerhetünk. Gyulai Pál, a kor ismert kritikusa Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának hatását is érezte Vörösmarty alkotásán, és a darab több ítészéhez hasonlóan dramaturgiai hibákat látott benne. Ez utóbbi lehetett a fő oka a mű kései és átdolgozott bemutatójának is, hiszen 1844-ben a költő pályázati próbálkozása meghiúsult. Vörösmarty a Drámabíráló Bizottmány elé küldte művét, hogy reményei szerint a Nemzeti Színházban bemutassák. A névtelenül beküldött darabot a „hagyományos romantikus dramaturgiától” való eltérésre hivatkozva utasították el, hiába volt újszerű és szép nyelvezettel írott a szövege, melyben Vörösmarty saját gondolatait is megfogalmazta az emberi élet értékes vagy hiábavaló voltával kapcsolatban.

A drámai költemény egy halandó ifjú hős, Csongor és a halhatatlanságát a szerelemért feláldozó tündérleány, Tünde története. A szerelmeseknek különböző próbatételeken kell átmenniük. Útjuk során – ahogy a népmesékben – segítő és akadályozó szereplőkkel találkoznak. Csongor legfőbb segítője Balga, Tündéhez pedig Balga hitvese, Ilma csatlakozik. Ellenfelük Mirígy, a boszorkány.

1866-ban Egressy Gábor, aki az előző évben lett a Színészeti Tanoda igazgatója, első nyilvános vizsgára választotta a költemény részleteit. Majd 1879-ben Paulay Ede, a Nemzeti Színház akkori igazgatója rendezte a darab első előadását. A főbb szerepekben a Mirígyet alakító Jászai Marit, Márkus Emíliát (a képen jobbra) és Nagy Imrét (a képen balra) láthatta a közönség. Rédey Tivadar írja, „Paulay nekivágott a Péterfy Jenő szerint is „merész színpadi kísérlet”-nek, teljes sikerű előadással, ha a költőnek talán nem is egészen rokonértelmű szolgálatával. Dramatizált népmesét kívánt a költeményből színpadra teremteni”, de köszönhetően a színészek játékának, „Vörösmarty mágiája a kissé feszesre vont kereteken is átcsapott s a fogékonyabbak – kivált Jászai hatalmas Mirígyének jelképi mélységű rút és rontó démoniságában – a mű értelmi mélységére is ráeszmélhettek.” A rendező sokat húzott az eredeti szövegből, így öt helyett négy felvonásban vitték színpadra. Harminchat zeneszám hangzott el az előadáson, melyen táncoltak a színitanodai növendékek is.

A darab Paulay Ede rendezésében harminchét évig maradt műsoron. Ivánfi Jenő 1916-os rendezése után 1932-ben Márkus László dolgozta át, szakítva a mesejátéki sablonokkal. Az utóbbi feldolgozásban Mirígyet Márkus Emília, a korábbi Tünde alakította.

Legtöbbször Németh Antal állította színpadra a művet, Berlinben németül, Szófiában bolgár nyelven, hazánkban pedig többek között Pécsett, Szegeden és Kaposváron. A nyolcvanas években Szikora János rendezésében Egerben és Szolnokon, Vörösmarty Mihály eredeti szövegével láthatta a színházszerető közönség. A mű kötelező olvasmány a tizedik évfolyamosoknak, és az elmúlt években több színház is műsorára tűzte, például 2012-ben a Nemzeti Színház, 2015-ben a debreceni Csokonai Színház, 2017-ben pedig a Pécsi Nemzeti Színház. Számos feldolgozása született, balett, bábjáték, rock-musical és tv-játék is készült belőle.

Bogár Erika

Felhasznált irodalom: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde 1921. (Magyar Elektronikus Könyvtár); Kerényi Ferenc: Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde, Talentum Műelemzések, Akkord Kiadó; Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története 1937. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.