779

Bernini: Apolló és Daphné

Remekművek világszerte 19. rész – Ősze Mária írása

bernini-apollo-es-daphne

A szobrász és építész Gianlorenzo Bernini (1598-1680) 1615 és 1625 közötti időszakra eső első alkotói korszaka idején legfőképp a görög-római mitológia ihlette szobrok kerültek ki kezei közül. A Scipione Caffarelli Borghese bíboros számára készített négy alkotással „alapozta meg hírnevét mint Itália vezető szobrásza”. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb és a kezdetektől legcsodáltabb Apolló és Daphné című, közel két és fél méteres márványszobra, amelyet 1622 és 1625 között készített.

A hellenizmus időszakában keletkezett mítosz szerint Apolló, Jupiter és Létó fia, a fény, a jóslás, a rend és tisztaság, a szellemi élet és művészetek, a zene, a földművelés és állattenyésztés, valamint az orvoslás istene szerelemre gyulladt Daphné, Péneiosz folyamisten leánya iránt, aki azonban elutasította udvarlását. Apolló mégis tovább üldözte szerelmével a lányt, aki végső elkeseredésében atyjától (más források szerint Gaiától, a Földanyától) kért segítséget, így abban a pillanatban babérfává változott, mikor az isten utolérte. Apolló szent növénye innentől kezdve lett a babér (görögül daphné). Publius Ovidius Naso (Kr. e. 43 – Kr. u. 17/18.), a jelentős ókori római szerző Átváltozások (Metamorphoses) című művében írta meg Daphné történetét, amely Bernini számára a legfőbb ihletforrás volt.

Ám szerelem-szárnnyal sebesebb mégiscsak az űző,
mert sosem ad pihenést, s most hátát éri kezével,
most a nyakán szétszórt haja fürtjeit éri lehével.
Elsápadt a leány, erejét veszitette a gyötrő
vad rohanásban; a Peneos habjára tekintve,
„Ments meg, apám,” így szól, „folyamok, ha van istenerőtök!
Túlsággal tetszem; hát nyílj meg, föld, vagy a testem
változtasd mássá: ez okozza az én veszedelmem.”
Így csak alig szólt esdve, merev lett máris a teste,
zsenge leánykebelét tüstént friss kéreg övezte.
Fürtjei lombokká, fordult két karja faággá;
s lába, imént oly gyors, végződik lomha gyökérben;
arcát lomb fedi már, egyedül szép fénye a régi…

Az itáliai művész tökéletesen ragadta meg Ovidius leírását, épp azt a pillanatot ábrázolja, amikor „a szenvedélyes szerelemre lobbant Apolló már-már eléri a halálfélelem közepette menekülő nimfát”, aki azonban érintésére épp kezd átváltozni babérfává. Bernini Apolló és Daphné alakját „átlós szerkesztésű kompozícióba helyezte”, Apolló megformálásához a belvederei Apollót, Daphnéjéhoz pedig Guido Reni Az ártatlanok lemészárlása című festményét használta fel. „A meztelen testek finomra csiszolt felülete éles kontrasztban áll az isten lágy, de csiszolatlan leplével és a fa durva kérgével, míg Apolló zilált fürtjei szintén ellentétesek a nimfa finom hajával”. Bernini arra is képes volt, hogy „folyamatos mozgásban ábrázolja a párt”.

Érdekesség, hogy a katolikus egyház „az ilyen típusú alkotásoknál megtűrte a pogány témát és a meztelenséget, de nem mulasztotta el óva inteni híveit”.

Bernini maga a szobor elkészülte után 40 évvel állítólag alaposan szemügyre vette alkotását, és fanyarul úgy vélekedett, hogy „művészi pályáján keveset fejlődött, ha már fiatalon így tudott bánni a márvánnyal”. Napjainkban a szobor a római Villa Borghese-ben működő Galleria e Museo Borghese-ben tekinthető meg.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Gerold Dommermuth-Gudrich: 50 híres mítosz; Antik lexikon; Itáliai és spanyol barokk; Barokk stílus: építészet, szobrászat, festészet; Brigitte Hintzen-Bohlen: Róma és a Vatikán; Publius Ovidius Naso: Átváltozások. ford. Devecseri Gábor

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea

2020.11.29