Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.

Az angol új hullám

Dühöngő ifjúság (1959)

A II. világháború nyomán bekövetkezett globálpolitikai erőviszony átrendeződése nemcsak egy korszak, hanem egy kulturális szemlélet végét is jelentette az Egyesült Királyságban. Elmúltak a Brit Birodalom dicső napjai. Az egykoron a Föld legnagyobb kiterjedésű regnuma gyarmatai jelentős részét elveszítette, az USA és a Szovjetunió totális dominanciája mellett a világpolitikai paletta marginális szereplőjévé alacsonyulva.

Mindez napjainkban is apparens válságot idézett elő a brit társadalomban. A konzervatív politika még mindig birodalmi aspirációkat dédelget, fájó szentimentalizmussal gondolva vissza az imperialista világbirodalom fennállására. A társadalom egy rétege azonban nemcsak felismeri a világhatalmi távlatokban gondolkodó brit önmeghatározás paralogizmusát, hanem akaratlagosan szembemegy a birodalom eszmeiségével.

Ennek a sok szempontból eklektikus, nehezen körülhatárolható szubkultúrának a mozija az angol új hullám, amely megkísérelte újraformálni az Egyesült Királyság kulturális identitását. Ez az elkeseredett ultima végül nem hozott áttörést, igaz, ez nem egyenlő az angol új hullám kudarcával. A bukás eleve bele volt kódolva az irányzatba.

Erős és mégis esendő – az angol új hullám eszményi férfi karaktere: Albert Finney a Szombat este és vasárnap reggelben (1960)

Az angol új hullám ugyanis nem ad kész válaszokat, nem valami mellett, hanem valami ellen határozza meg magát. Elutasítja a britek által meghonosított zsarnoki, kapitalista és mélységesen dekadens világrendet, ám úgy, hogy közben nem kínál valós alternatívát. Az angol új hullám filmjei, például az Egy ember ára (1963) Lindsay Andersontól vagy A hosszútávfutó magányossága (1962) Tony Richardsontól rendre tragédiával végződnek. A szereplők, noha negligálják a többségi társadalom kulturális iránymutatását, megváltás helyett csak az ürességbe zuhannak.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Az irányzat visszatérő szereplője az a karakter, aki Amerikában Jack Kerouac és a különböző nonkonformista mozgalmak művészetében érhető tetten. Egy egyetemet végzett, karizmatikus férfi, akinek minden esélye megvan a mainstream társadalomban való érvényesülésre. Ő mégis elutasítja azt. Pluralista világszemléletében a legkülönbözőbb szélsőségek férnek meg egymás mellett, a Dühöngő ifjúság (1959) Jimmy Porterje például notóriusan veri a feleségét, miközben példaértékű szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot, mikor szárnyai alá vesz egy származása nyomán diszkriminált indiai árust.

Porter és társai egy generáció segélykiáltásának példázatai, emberek, akiket kulturális identitásuktól fosztott meg a posztkolonális Anglia kollektív értékvesztése. Elkeseredett szélmalomharcot vívnak egy jogot és emberségességet nem ismerő társadalom, valamint arctalan mozgatóerőivel szemben. Harcuk eleve kudarcra van ítélve, és ezt ők is tudják. Ez a dühödt beletörődés adja meg az angol új hullám lenyűgöző erejét, ami a filmtörténet legnagyobb hatású vonulatai közé emelte az irányzatot.

Erőszakos romantika az Egy ember ára (1963) című filmben

A legfontosabbak…

Dühöngő ifjúság (1959)

Egy ember ára (1963)

Ha… (1968)

Németh Kornél
Forrás: hetediksor.hu