Dinamónak nevezzük azokat a villamos gépeket, amelyek mechanikai energiából egyenáramú villamos energiát állítanak elő. A mozgási indukciót hasznosítja feszültség létesítésére, mert az erős mágneses térben mozgatott villamos vezetőben feszültség jön létre. Áramforrások persze már a dinamó előtt is léteztek, de előállításuk roppant drága volt, arról nem is beszélve, hogy egyre kevésbé tudták kielégíteni a 19. század folyamatosan növekvő igényeit.

Jedlik Ányos az ötvenes évek elején kezdett az elektromágneses áramfejlesztők, induktorok tervezésével foglalkozni, de nagy felismerése az önindukció volt, melyet így fogalmazott meg: „A delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villanyfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsein átmenvén a delejt erősebbé teszi, ez pedig ismét erősebb villanyfolyamot indít.”

A korszakalkotó felfedezést, a dinamóelvet már 1856-ban kidolgozta, 1859. november 14-én pedig kész volt villanyindítója, mely már ezen elv alapján működött. A bizonyíték a Budapesti Magyar Királyi Tudomány-Egyetem tanszékének leltárában található: Jedlik saját kézírásával rögzítette készítésének pontos dátumát: „Egysarki villamindító – unipolar induktor. Kigondolva lőn Jedlik Ányos által, elkészítve pedig Nuss pesti gépész műhelyében”.

Jedlik Ányos dinamója 1961-ből

Így hát egyértelműen bizonyítható, hogy Jedlik a dinamóelvet Siemens és Wheatstone előtt legalább hat évvel felismerte, bár Ernst Werner von Siemens (1816-1892) német feltaláló szabadalmaztatta elsőként 1866-ban. 1867-ben Sir Charles Wheatstone (1802-1875) angol fizikus és feltaláló szintén megalkotta – a párhuzamos kapcsolású – dinamóelvet, de az egykori bencés szerzetes és oktató nevéhez köthető az öngerjesztés felismerése. Jedlik dinamója jóval bonyolultabb volt, mint Siemensé, kiküszöbölte a szikrázást, elérte, hogy mindig egyféle mágneses tér termelje az áramot, ráadásul egy záróvas („delejzár”) beiktatásával a gép hatásfoka is javult. Az induktorral kísérletezve Jedlik még azt is megállapította, hogy motorként is számításba jöhet.

Jedlik Ányos zseniális tudós volt, de zárkózott és félénk, így nem tartotta a kapcsolatot más kutatókkal, s fogalma sem volt arról, hogy vele egy időben mások is foglalkoztak az elektromossággal, sőt olyan problémákkal, melyek őt is érdekelték. Eötvös Loránd így írt erről: „A félénk zárkózottság ... akadályozta, hogy másokkal érintkezése által tudományos látóköre bővüljön, és hogy viszont ő tudományával másokra éltető hatással legyen…”. Így történhetett meg, hogy – mivel Siemens szabadalmaztatta a dinamót – őt tartják a világ nagy részén a feltalálójának. S az elszigeteltség miatt a Siemens-féle dinamók terjedtek el világszerte. Magát az elvet viszont egyértelműen Jedlik ismerte fel először, s bár mások gazdagodtak meg belőle, ő beérte azzal, hogy tanított. A világ csak 1927-ben értesült Jedlik dinamójáról, mikor Comóban Alessandro Volta (1745-1827) halálának századik évfordulójára rendezett kiállításon bemutatták.

Ennek a felfedezésnek köszönhető a járműipar villamos energiája. Egészen az 1960-as évek végéig a Jedlik-elv alapján működő motordinamók termelték a különböző járművekben az elektromos áramot, amíg meg nem jelent a generátor.

tmoni

Forrás: Wikipédia, Magyar Nemzet, 24.hu, Inno-anno, A dinamó == Horváth Árpád: Jedlik Ányos Bp.: Akad. K., 1974

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből, illetve a Magyar Nemzeti Bank oldaláról származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.