​A különleges, természet adta hangszer megszólaltatásához azonban szükség volt az emberi találékonyságra is. Ezzel kapcsolatban több történet is kering. A legismertebb szerint Leland W. Sprinkle, a Pentagon egyik tudósa 1954-ben járt a lélegzetelállítóan szép barlangban ötéves, Robert nevű kisfiával, hogy tanítgassa a természet világáról. A játékos kis csibész megkopogtatta a kőzetoszlopokat (egy másik szerint a fejét ütötte be), majd lenyűgözve hallgatták, ahogy a mély csarnokot hosszan betöltik a keletkező vibráló hangok, a tudós ember gondolatai pedig rögtön egy orgonához hasonlatos hangszer lehetősége körül kezdtek forogni. A sztorit a Rosicrucian Digest 1959-ben, a Meccano Magazine pedig 1961-ben hozta le újabb népszerűségi hullámot eredményezve a helynek. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik az, hogy a Luray-barlangok 1878-as felfedezésétől kezdve már voltak, akik jól ismerték a zenei hangok létrehozására való kedvező tulajdonságokat.

​Andrew Smith Campbell felfedező több turnust is szervezett ide. 1880-ban a Smithsonian Institution által küldött csoportot például azzal lepte meg, hogy egy dallamot játszott nekik a cseppköveken. Vannak források, amelyek megemlékeznek arról, hogy a 20. század elejére a népi dallamok, himnuszok és más jól ismert darabok előadásai részei voltak a vezetett túráknak.

​Az ötlet tehát már korábbi, Sprinkle érdeme viszont az, hogy a hangok előcsalogatására alkalmas berendezést épített, ezáltal ő lett a Nagy Stalacpipe orgona atyja. Az engedélyek beszerzése után majdnem három évig tartott a „finomhangolás”. Lényegében a 37 darab más és más méretű cseppkövet (a hangszer neve is innen ered) mágneses működtetésű gumikalapácsok ütögetik, amelyet egy egyedi gyártású konzol, az ún. „litophone” vezérel. A különböző tónusú hangok tulajdonképpen rezonátorokká alakulnak át, orgonasípként tekinthetünk rájuk.

​Bár a 400 millió éves természeti képződmények, az aranyló kőoszlopok, kis vízi utak, tavak, amelyekben a mennyezet cseppkövei tükröződnek, a lenyűgöző méretek már önmagukban is vonzóak, Mr. Sprinkle találmánya (1956 óta) a világon egyedülálló élménnyel párosítja a ritka látványosságot, és kis túlzással állítható, hogy a fantasztikus akusztika miatt 3,5 hektáros koncertteremmé változtatja a barlangrendszert.

SzaSzi

Forrás: wikipedia.org

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Akinek füstöl a keze alatt a billentyű
2. rész: Mini várak között
3. rész: Közép-Európa leghatalmasabb erődítménye
4. rész: Bolhányi művészet, mákszemnyi nagyságok