Öveges József egy kis Zala megyei faluban, Pákán látta meg a napvilágot. Vérében volt a tanítás: apja, id. Öveges József és nagyapja, Öveges Alajos is a család 200 éves hagyományát követte. A családfő korai halála után édesanyjának kellett felnevelni a négy gyermeket. „Szegény gyerek voltam, tudtam, hogy semmi másra nem számíthatok, mint a saját szorgalmamra. Édesanyámra gondoltam, aki három testvéremet nevelte, nem lehet csodálkozni, hogy én csak tanultam, tanultam. … Gimnáziumban nem mondhatom, hogy szerettem a fizikát. Minden tantárgyat egyformán tanultam. Hogy aztán mégis a fizikát szerettem, annak libapásztorkodó életem a titka, mert ott megismerkedtem a természeti jelenségekkel. Egyik nap hallottam a győri vagongyár kürtjét este 6-kor, másik nap nem hallottam, hogy lehet ez? Megmagyarázni nem tudtam. Egyik nap hallottam a 15 km-re elmenő gyorsvonat zaját, úgy, mintha néhány száz méterre ment volna, máskor pedig egész délután nem hallottam. Szívesen olvastam volna könyveket is, de abban az időben, falusi iskolákban könyvtár nem volt. Azt hiszem, élményeim ébresztették föl bennem a szeretetet a fizika iránt.”

Győrben, a bencéseknél tanult, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, és 17 éves korában belépett a Piarista Tanítórendbe. Budapestre került, egyszerre végezte a hittudományi főiskolát és a Pázmány Péter Tudományegyetemet, ahol Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. 1919-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett, majd 1920-ban ‒ egy hónappal a trianoni béke után ‒ pappá szentelték. A fiatal középiskolai tanár először a szegedi Piarista Gimnáziumban kezdett tanítani, ahol a történelemtől kezdve a földrajzon át mindent oktatott. Igazi tanáregyéniség volt. Alaposan felkészült minden órájára, melyek egy szórakoztató, interaktív színdarabhoz hasonlítottak, és az osztály lelkes közreműködésével zajlottak. A tatai gimnázium igazgatója így jellemezte: „Kiváló szaktudása elsőrendű pedagógiai képességekkel párosul. Tanítványaiban személye és tantárgya iránt is fel tudta kelteni a szeretetet, és lelkes, lendületes együttműködésre tudta őket hangolni.”

Számos érdekes kísérletet mutatott be diákjainak. Az ismereteket megtapasztaltatta velük a gyakorlatban, így azok nem száraz törvények, képletek voltak számukra, hanem az élő valóság. „Valóban megszállottja vagyok annak, hogy másoknak szellemi örömöt okozzak. A meglátás, a tudásgyarapítás örömét és boldogságát akarom egyszerű kísérleteimmel mindenkinek megszerezni” ‒ hangzott ars poeticája. „Az igazi tanár nem tanít a szó régi értelmében, hanem alkot. A saját mindig friss, mindig korszerű tudását alkotja, szüli újjá tanítványai lelkében. Így lesz művész, alkotóművész.”

20 évi vidéki tanárság után került fel Pestre: „Amikor tatai tanár voltam, iskolareformot készítettek elő. Ebben szerepelt az is, hogy érettségin összefoglaló kérdést is kell adni a gyerekeknek fizikából. Ilyen könyv nem volt, lelkesen hozzáfogtam. Megjelent az Összefoglaló kérdések fizikából. Ezután megkérdeztek, vállalnám-e a gimnáziumi tankönyvek megírását is. Természetes, hogy egy tankönyvíró nem maradhat vidéken, fölhelyeztek Pestre.” Fiatalon írta első könyvét, 1924-ben, Időjóslás és időmeghatározás címmel. Ez egy 100 oldalas zsebkönyv volt, melyhez az előfizetőket neki kellett összegyűjteni, emiatt hirdetést tett közzé. A reklámnak köszönhetően nagy példányszámban talált gazdára a kiadvány, így kezdődött írói karrierje.

Több fizikatankönyvet írt, melyeket a sok illusztráció, a rövid, szakszerű és precíz megfogalmazás jellemzett. A számítási feladatok helyett inkább gondolkodtató kérdéseket tett fel az olvasóknak, melyekre a könyv végén megadta a helyes választ. A tankönyveken kívül fizikai ismereteket népszerűsítő köteteket is írt. Alkalmazkodott az olvasókhoz, tudásuknak megfelelően fogalmazott. Nagyon jó érzéke volt a képi megjelenítéshez. Állandóan arra törekedett, hogy a természetismeret a kísérletek elvégzése közben születő élményen alapuljon. Könyveinek egy példányát úgy köttette be, hogy egy csomó üres lapot fűzetett be. Az észrevételeket, tapasztalatokat ide írta fel, hogy a következő kiadás még tökéletesebb legyen.

1946-tól Budapesten, a Pedagógiai Főiskolán kezdett fizikát tanítani mint tanszékvezető tanár. Szigorú, de igazságos vizsgáztató volt. Az 1950-es évektől könyveivel, rádiós és televíziós sorozataival megalapozta a magyar természettudományos ismeretterjesztést. Fantasztikus lelkesedéssel és átéléssel tudta elmagyarázni a bonyolult fizikai törvényeket, kísérleteit, ráadásul olyan egyszerűen, hogy mindenki megértette. A legtöbb kísérletét egyszerű eszközökkel, akár a konyhaasztalon is el lehetett végezni. Imádott tanítani, kísérletezni, írni és előadni, de az egészséges életmódnak és a testedzésnek is híve volt. Nagy figyelmet fordított az egészségére: fegyelmezett, szigorú rend szerint élt, hajnali 4-5 óra körül kelt, minden reggel és este tornázott.

Diákjai rendkívüli módon szerették. Nemcsak magyarázási stílusa miatt, hanem mert szabadidejét gyakran velük töltötte. Télen tanítványaival korcsolyázott a tatai tavon, házi készítésű vitorlájával a jégvitorlázást is kipróbálta. Nagyon szeretett sportolni: gyakran kerékpározott, úszott. Felismerte, hogy az embernek szüksége van egy meghatározott ritmusra a fizikai és a szellemi elfoglaltságai között, amely megőrzi a lélek egyensúlyát és a test egészségét is. Betegesen félt a bacilusoktól, félelme miatt nem szerette azokat, akik jelenlétében köhögtek vagy tüsszentettek. A kézfogást igyekezett elkerülni, hátrakulcsolt kézzel és meghajlással köszöntötte az ismeretlent. Nem szerette a hangos beszédet sem. Papi múltja megnehezítette személyének elfogadását. A kor kultúrpolitikája aztán szemet hunyt a piarista múlt felett, és 1948-ban, a fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért 53 évesen megkapta a Kossuth-díjat.

Hatvanéves korában nyugalomba vonult, azért, „hogy az egész ország tanítója” lehessen. Az előadóművészetben is kiválóan helytállt, szerette a nyilvános szereplést, nevét a televízióban tartott látványos kísérletei országszerte kedveltté tették. Nézők sokaságában keltette fel a fizika iránti érdeklődést. Különleges előadásmódjával szemléletesen, érthetően, lelkesen és szórakoztatóan prezentálta a fizikát. 12 éven át vonzotta a tévénézőket a képernyők elé, és mutatta be legendás kísérleteit a hangtan, a hőtan, a fénytan és az elektromos jelenségek világából. Ezek élő adások voltak, így minden kísérletnek elsőre sikerülnie kellett. Az ízes zalai tájszólásban beszélő szerzetes-tanárnak a televízió egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta. „Én minden szereplésem előtt úgy érzem magamat, mint a versenyló a start előtt, szinte remeg. Televíziós szerepléseim után rendszerint nem szoktam aludni éjszaka. Amikor könyveket írok vagy cikkeket, akkor már három órakor is felkelek.”

1958-tól lett főszerkesztője a 100 kérdés – 100 felelet címmel jelentkező műsornak, melyet 11 évig vezetett, 135 adást élt meg. Ebben hétköznapi kérdéseket, problémákat vizsgált. Az ismeretterjesztő sorozat rávilágított arra, hogy számtalan csoda vesz körül bennünket, és várja, hogy megfejtsük titkait. Mindezt nem a honoráriumért, hanem csupán a tanítás öröméért tette. Gyermekei nem voltak, fizetését igyekezett a szegények megsegítésére fordítani. A tanítás és az írás mellett természeti jelenségeket bemutató kiállításokat szervezett, ahol a látogatók is kísérletezhettek. Ezek voltak az első interaktív bemutatók Magyarországon. Később természettudományi játszóházakat tervezett, ahol a szülők és a gyermekek együtt ismerkedhettek a természet törvényeivel. Életében sajnos nem teljesült az álma, hogy tudományos játékszobákat létesíthessen. Ötlete később valósult meg, 1995-ben, a budapesti Csodák Palotájának megalkotásakor, ahol egy Öveges-terem is helyet kapott. Itt a látogatók az eszközöket maguk működtethetik, a természeti törvényeket így élményszerűen ismerhetik meg.

Élete utolsó egészséges perceiben is magyarázott egy tanítványának, amikor agyvérzést kapott, és 1979. szeptember 4-én, 84 évesen meghalt. Nevét országszerte számos általános és középiskola viseli, mint például a közelben a péri általános iskola, ahol az első öt elemi osztályt végezte. Tatán, egykori iskolájában születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak, itt rendezik meg az Öveges-emlékversenyt, illetve mellszobor is tiszteleg előtte a településen. A Nemzetközi Csillagászati Unió egy kisbolygót Övegesnek nevezett el.

Öveges József szellemisége az emberek gondolkodásmódjában, tudásában tovább él, varázslata napjainkban is tovább folytatódik. Néhány évvel ezelőtt megjelent egy DVD-sorozat, mely a legkedvesebb kísérleteit mutatja be. Újra meg lehet tekinteni többek között a legendássá vált HEKI, a Szikrázó szék, a Ruhacsipesz és űrrakéta, a Sarkított fény, A csavart labda titkát és más epizódokat. Ajánlom a mai fiataloknak, hogy ismerkedjenek meg közelebbről ezzel a kivételes tanáregyéniséggel!

Befejezésül álljon itt néhány gondolat a professzortól:
„Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra. Legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok.”
„Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”
„Iskolai tudásunk egy része majdnem nyomtalanul eltűnik. De bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen. Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat.”

Sulyok Attiláné

Források: www.ujakropolisz.hu, mult-kor.hu, origo.hu, retrolegends.hu

A kép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FOTO:FORTEPAN / Adományozó: Bauer Sándor.