Írásomban a gyűjteményünkben található, a 19. század első harmadában, 1806 és a reformkor kezdete, 1830 előtt indult időszaki kiadványainkat mutatom be. A magyarországi nyomtatott sajtó története egy német nyelvű lap, a Pressburger Zeitung megjelentetésével 1764-ben vette kezdetét, ezt követően néhány folyóiratot kiadtak ugyancsak ezen a nyelven. A magyar nyelvű időszaki kiadványok sora 1780. január 1-jén indult a győri születésű Ráth Mátyás (1749-1810) szerkesztésében megjelenő Magyar Hírmondóval.

1806 szintén fontos esztendő a magyarországi sajtótörténetben, ennek az évnek a júliusában jelent meg ugyanis az első pesti újság Hazai Tudósítások címmel. Pest „szellemi és gazdasági központtá válásának egyik első jele éppen az volt, hogy itt indult meg az új, magyar nyelvű hírlap”. Szerkesztője Kultsár István (1760-1826), aki eredetileg bencés szerzetes volt, később papként és tanárként tevékenykedett, 1799-1805 között a Festetics-családnál nevelő, majd egy éven keresztül a hédervári Viczay-famíliánál folytatta ezen munkáját. Innen költözött fel Pestre és vágott bele a szerkesztői munkába, maga gyűjtötte össze a lapalapításhoz szükséges pénzügyi hátteret. Támogatói gróf Széchényi Ferenc és gróf Festetics György voltak. A Helytartótanács előterjesztése alapján a kancellária úgy adta ki a hetente kétszer megjelenő Hazai Tudósítások lapindítási engedélyét, hogy csak belföldi beszámolókat adhatnak közre. Kultsár azonban nem törődött bele ebbe, szakadatlan kérelmezte, hogy külföldi híreket is publikálhasson, a folyamatos elutasításokat követően végül az uralkodóhoz és a nádorhoz küldte el a kérvényt, nyolc megye pedig a kancelláriához nyújtott be kérelmet. I. Ferenc osztrák császár és magyar király végül utasította a kancelláriát az engedély megadására, így 1808-tól már Hazai’ s Külföldi Tudósítások címmel jelent meg, és ennek megfelelően közölhette a külföldi híreket is.

Ugyanettől az évtől kezdve „a legolvasottabb hírközlő újsággá” vált. Tartalmában rendkívül színes volt, ugyanúgy jelentek meg írások „súlyos nemzeti és nyelvi kérdésekről”, mint természeti katasztrófákról vagy épp bűnügyekről. A 19. század elejének nyelvművelő mozgalmaiban is jelentős szerep jutott a Hazai és Külföldi Tudósításoknak. Belföldön ún. levelezők tudósították, külföldi beszámolókhoz pedig külföldi lapok híreit vette át. Magyarországi és erdélyi eseményekről, hírekről egyaránt beszámoltak, külföldről nemcsak Európa, hanem más kontinensek, Észak-Amerika, Dél-Amerika, sőt Afrika híreit is megjelentették.

Kultsár huszonkét éven át, egészen haláláig szerkesztette újságját, és ő volt az első, aki a munkatársaknak tiszteletdíjat is biztosított. Kiterjedt szerzői gárdát alkalmazott, köztük például Kisfaludy Károly, Virág Benedek, Szemere Pál, Teleki László, Fejér György állandó közreműködőnek számítottak, de alkalmilag Berzsenyi Dániel vagy épp Kazinczy Ferenc is publikált az újság hasábjain. Kultsár halála után a kiadást özvegye vette át, a szerkesztők azonban egymást váltották, a lap „egyre konzervatívabb és jelentéktelenebb lett”, végül 1839 decemberében jelent meg az utolsó szám ezzel a címmel. 1840-től kezdve a katolikus egyház befolyása alatt álló lap Nemzeti Újság néven látott már napvilágot. 1817-től hetente kétszer irodalmi melléklapja is megjelent Hasznos Mulatságok címmel, amelyben irodalmi alkotásokat (verseket, elbeszéléseket stb.) és ismeretterjesztő írásokat, népdalokat, népmeséket egyaránt közöltek. Főlapjával ellentétben a Hasznos Mulatságok csak 1842-ben szűnt meg.

Könyvtárunk állományában a Hazai’ s Külföldi Tudósítások 1814-ben megjelent néhány száma érhető el: az év elejéről a február 9-én és 13-án megjelent lapok, illetve 1814. október 29-től egészen december 31-ig az év utolsó két hónapjának lapszámai.

1817 januárjában indult el az enciklopédikus jellegű, havonként megjelenő Tudományos Gyűjtemény című folyóirat, amely tulajdonképpen egyfajta „léptékváltást okozott a magyar sajtó történetében”. A magyar irodalomtörténet szempontjából pedig fontos kiemelni, hogy ez a lap „honosította meg a magyar irodalmi életben a kritika műfaját”, azonban ezzel számos sebet ejtettek írókon és költőkön. A Tudományos Gyűjtemény alapítója, egyben első szerkesztője Fejér György (1776-1851) történetíró kanonok volt, kiadója pedig Trattner János Tamás, aki a szerkesztőnek és a szerzőknek is honoráriumot biztosított.

A Tudományos Gyűjtemény azonban „egy heterogén összetételű irodalmár-tudós kör vállalkozása volt”, olyanok bábáskodtak körülötte, akik Kultsár István legendás estjeinek résztvevői voltak. Fejér mellett segédszerkesztőként Pethe Ferenc (1763-1832) és a győri születésű Schedius Lajos (1768-1847) vettek részt a munkában, ők hárman ragaszkodtak ahhoz, hogy Trattnernek ne legyen beleszólása a lap tartalmi összeállításába. Amikor azonban a kiadó olyan valakinek az írásművét akarta megjelentetni, aki nagyon sikeres volt az előfizetők toborzásában, ám Fejér nem találta elég színvonalasnak a szöveget, és megtagadta a publikálást, Trattner új szerkesztőt kért fel. Az eset egészen a Helytartótanácsig jutott. Végül azonban sikerült megállapodniuk, ehhez az ügyhöz fűződik ugyanis a magyar sajtótörténet első kiadó és szerkesztőség között köttetett írásos szerződése, amelyben pontosan meghatározták a felek jogait és kötelességeit. A szerkesztő a tartalomért tartozott felelősséggel, ő kérhette fel a szerzőket is, a kiadót illette a folyóirat megjelentetésének költsége, továbbá övé volt a bevétel is, de a szerkesztőnek fizetést ő biztosított. Az egyezséget követően Fejér György visszakerült eredeti tisztségébe. A szerkesztőbizottság „a Tudományos Gyűjtemény szerzőinek egyesülete” néven alakult meg, belső és külső tagjai egyaránt voltak, tulajdonképpen a szerzőkből és a kiadóból állt, üléseiket pedig havonta tartották meg. Eljárásuk szerint minden beküldött írásművet ketten olvastak el, akik az üléseken előadták véleményüket, az írásokat azonban csak akkor jelentették meg, ha a többség mellettük döntött.

Induláskor három szerkezeti egysége volt a folyóiratnak (Értekezések; Magyar és külföldi könyvek vizsgálata, ismertetése; Tudománybéli jelentések), ezek révén „enciklopédikus gazdagságra törekedett”, azonban kiemelten foglalkoztak kritikával, történelemmel, valamint társadalom- és természettudományokkal is. A Tudományos Gyűjtemény irodalomtörténeti jelentőségű abban a tekintetben, hogy ösztönözte az irodalmi kritikák megjelentetését. Az 1810-es évektől ezen műfaj szerzői nem elégedtek meg csak a könyvek ismertetésével, írásaik „kritikai megítélést is jelentettek”. A kortársak körében azonban komoly vitákat generált, olyan kérdések merültek fel, mint „megítélhet-e olyasvalaki egy művészeti alkotást, aki maga nem tud olyat létrehozni?, lehetséges-e a független ízlésítélet, azaz lehetséges-e olyan recenziót írni, mely nem sérti személyében a szerzőt?, ki adta a felhatalmazást a recenzensnek, hogy éppen ő írja a bírálatot?”. A kérdéskör a kortárs folyóiratok hasábjain állandó vitát generált, például Kölcsey Ferenc és Berzsenyi Dániel egészen a személyeskedésig jutott.

Fejért 1818 júliusában Vass László (1780-1842) egyháztörténész váltotta, majd 1819 januárjától Teleki József (1790-1855), a szerkesztőbizottság elnöke megbízásából Thaisz András (1789-1840) költő és műfordító vette át a szerkesztést, aki egészen 1827-ig irányította a folyóiratot. Ezen idő alatt a Tudományos Gyűjtemény „nyitottabb lett”, mivel kívülállók és fiatalok is publikálhattak, habár ezáltal a színvonal hullámzó lett, de Thaisz ezt „a magyar társadalom kulturális tükrének nevezte”. Mégis ezen időszak számít a folyóirat „legszínvonalasabb és kiugróan sikeres időszakának”. Még Teleki József is részt vett a munkában, de 1824-ben kivált, „a lap pedig elszürkült és az egyesület is felbomlott”.

Trattner halála után a Tudományos Gyűjtemény kiadását Károlyi István vette át, aki a megújulás érdekében 1828-tól Vörösmarty Mihályt bízta meg a szerkesztői munkával, aki „ambiciózusan látott munkához”, ennek következményeként meg is nőtt a megrendelők száma. Érdekesség, hogy az uralkodó és maga Metternich kancellár is a folyóirat előfizetői közé tartozott. Ekkor a lapra jellemző volt „a fokozódó európaiságtudat, például a jelentősebb elméleti írások külföldi véleményeket ismertettek, valamint a francia és angol irodalom befogadása is elkezdődött”. Továbbá kiemelendő, hogy „Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi István társadalmi reformjai mögé”, például 1828-tól kezdve egészen 1832-ig a Tudományos Gyűjtemény jelentetett meg tudósításokat Széchenyi javaslatairól. Vörösmarty azonban 1832. december 15-én különböző viták miatt lemondott a szerkesztői pozícióról.

Az 1830-as évekre a lapon „túlhaladt a kor”, 1835-ben az a Horvát István vette át a szerkesztést, aki sokszor csak saját írásait közölte, például a magyarsággal kapcsolatos elméleteit osztotta meg, ez idő tájt számos néprajzi, honismereti és statisztikai cikk jelent meg. 1837-től Károlyi István még a szerkesztést is átvette, azonban a folyóirat előfizetőinek száma egyre fogyott, végül 1841-ben szűnt meg. Könyvtárunk Muzeális gyűjteményében az 1818 és 1841 közötti időszakból a folyóirat több tucatnyi száma megtalálható.

Mivel a Tudományos Gyűjtemény hasábjain szépirodalmi alkotásokat nem publikáltak, 1821-ben melléklapot indítottak Szép-Literatúrai Ajándék címmel, szerkesztője pedig Szemere Pál lett, később őt Thaisz András váltotta. A havilapban közölt versekben és elbeszélésekben a nemzeti romantika mellett a népiesség is felbukkant, sőt népmeséket is közreadtak. Vörösmarty megjelenéséig azonban csökkent a színvonal, ő emelte fel a lapot, 1828-ban a címét Koszorúra változtatta. Vörösmarty mellett jelentős költők és írók egyfelvonásos vígjátékokat, novellákat, eposzrészleteket egyaránt publikáltak, de Fazekas Mihály posztumusz versei (1830) is megjelentek.

1832-től kezdve a szerkesztői munkát a Tudományos Gyűjtemény összeállítói végezték, a Koszorú jelentősége azonban folyamatosan csökkent, annak ellenére, hogy 1839 és 1840 között néhány jelentős pályakezdő (pl. Tompa Mihály) műveit itt bocsátották közre. 1841-ben szűnt meg. A Szép-Literatúrai Ajándék első évfolyama mellett még az 1824 és 1827 közötti évek lapszámai találhatók meg Muzeális gyűjteményünkben. A Koszorú négy évfolyama, 1833, 1835-1837 szintén elérhető gyűjteményünkben.

Mi volt az „1817-1832 közt szellemi életünk legfontosabb fejlődésfolyamatait magába foglaló” Tudományos Gyűjtemény jelentősége? A teljesség igénye nélkül: oldalain zajlott a nyelvújítás utolsó, egyben döntő szakasza, továbbá „jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. E célt szolgálták a népleíró cikkek, amelyek a paraszti és városi néprétegek tevékenységét úgy ábrázolták, hogy azok a maguk erejéből boldogulni képesek”. Az 1820-as években pedig lapjain „fontossá vált a nemzeti irodalom gondolata”, valamint „gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét”.

oszem

Felhasznált irodalom: Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig; Magyar irodalom szerk. Gintli Tibor; Magyarország története szerk. Romsics Ignác; Új Magyar Irodalmi Lexikon vonatkozó szócikkei; wikipedia

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.