74

A csontok hallgatnak…

Des – sorozatkritika

des-tevesorozat

Igazából megkönnyebbültem!” – közli Dennis Nilsen (David TennantKi vagy, doki?, Broadchurch) kissé elmélázva. A megdöbbent rendőrök összenéznek, és a sokadik cigijükért nyúlnak.

A Des című brit minisorozat nagyjából a tizedik percénél tart, de már le is lepleződött a tettesünk, aki mintha csak kívülállóként elemezné a saját maga által elkövetett gyilkosságait, lakonikus nyugalommal vall be kérdés nélkül – szinte – mindent az elképedt hallgatóságának. Az egész néhány, vízvezetékcsövekbe szorult csonttal kezdődött…

A skót Dennis Andrew Nilsen – a barátoknak csak Des – 1978 és 1983 között saját bevallása szerint 15 férfit vitt fel londoni lakására, fojtott meg különböző módokon, majd ahogy gyűltek a holttestek, feldarabolta, elégette, de volt, hogy megfőzte azokat. Motivációjára, tetteire – ahogy most a sorozat is bemutatja – igazából nem talált magyarázatot, valószínűleg szeretett nagyapja halála indította el még gyermekként azon az úton, ami először elmagányosodáshoz, majd pedig a gyilkosságok elkövetéséhez vezetett.

des-tevesorozat

Hogyhogy nem tudtuk? – teszi fel a kérdést a Des-ügyet vezető Peter Jay nyomozó (Daniel MaysBanki meló, Zsivány Egyes) az újságírókkal és a helyi lakosokkal együtt, amikor egyre mélyebbre süllyed a Nilsen által kreált pokol bugyraiba. Elhűlve hallgatja a férfi minden részletre kiterjedő, készséges vallomását a gyilkosságokról, a testek elrejtésének, eltüntetésének módjairól, és elsőre csupán ennyi is lenne a dolga, hisz a tettes szinte önmaga oldja meg az ügyet. De bármennyire is együttműködő a vele szemben nyugodtan mesélő, elmélkedő, jelentéktelen kinézetű, vékony, szemüveges férfi – David Tennant hátborzongató módon hasonlít a valódi Nilsenre! –, egy fontos dolog mégis hiányzik a nyomozói sikerhez: az áldozatok neve, személyazonossága. Anélkül pedig nincs valódi, szó szerinti igazságszolgáltatás…

Ezen a ponton a néző (is) felteszi a kérdést: ha minden mozzanatra emlékszik Des, hogyhogy épp az áldozatai nevére nem? Csupán ennyit jelentettek neki a férfiak, fiatal fiúk, akiket a lakására vitt, vagy szándékosan titkolózik? Ha igen, mi a célja vele? Valójában tizenöt embert ölt meg, vagy csak hazudik, hogy kétes hírnévhez jusson? És ami a legfontosabb: tudatában volt a tettei súlyának, vagy egyszerűen beszámíthatatlan elmebeteg? A sorozat három epizódja ezek többségére választ ad. Bár tudjuk, hogy egy valóban megtörtént esetet látunk, és már rögtön az első percekben lelepleződik a gyilkos, az alkotók akciójelenetek nélkül, csupán az információk adagolásával képesek izgalmas, érdekes krimit tálalni.

des-tevesorozat

A bizonytalanság okozta feszültség mindvégig érzékelhető: mivel a „tettes” csak látszólag informatív, a rendőrség sokszor vakon tapogatózik. A felettesek, a média, az állampolgárok oldaláról is nő a nyomás, és egy szenzációt szimatoló – „ezt a világot jól ismerő” – meleg író, Brian Masters (Jason WatkinsA korona) is bekapcsolódik a történetbe. Az ő figurája ugyan tovább árnyalja Des karakterét, de újabb fordulatokat is hoz a történetbe, egészen addig, amíg végül el nem jutunk a felemás módon lezárt nyomozást követő bírósági tárgyalásig. Itt azonban még nincs vége a meglepetéseknek…

A színészek remekelnek: Mays a magánéleti problémáival küzdő, a 23 évnyi szolgálat tonnányi terhét cipelő noir nyomozó elsőre megtört, de az igazságért mindenre képes figurája épp ellentettje a Watkins játszotta szerepnek. Míg előbbivel nem túl közlékeny a sorozatgyilkos, addig a nagyvilági, meleg író az, akire a Des lelkében sötétedő pokol valódi súlya nehezedik. Kedélyesnek induló kapcsolatuk lassan veszélyes pszichológiai játszmává válik, ahol lassan a manipulatív Nilsen kerekedik felül: a rendező érdeme is, de elsősorban Jason Watkins játéka, tekintete, arckifejezései azok, amelyek szavak nélkül rántanak bele az ártatlannak tűnő, kék inges felszín alatt meghúzódó sátáni valóságba.

des-tevesorozat

Természetesen a címszereplőt remekül hozó – valószínűleg még díjak tömegét kiérdemlő – David Tennant játéka az, ami húzza magával a cselekményt. Bár szinte mindhárom epizód alatt csak székben ül, dohányzik, sztorizgat és önmaga is a válaszokat keresi, de szuggesztív játékával minden egyes jelenetét uralja. Van, hogy az egyszerű, mindenki által ártatlannak mondott szomszéd, vagy a miérteket elemző pszichológus, a rendőröket is elborzasztó, a tetteit érzelemmentesen elmesélő, intelligens, számító gyilkos, aki jobban aggódik a menhelyre került kutyája, mint a kioltott életek miatt, és van, hogy a hírnévért zsaroló, a rutinos szerzőt is sarokba szorító alkupartner.

Azaz egy hiteles, többdimenziós rém, aki ugyan nem olyan elegáns, hogy a népszámláló máját nagy szemű babbal és jó Chiantival fogyassza, de világoskék ingében, SZTK-keretes szemüvegével, cigifüstöt eregetve egy újabb és valóban emlékezetes sorozatgyilkos.

Alonzomosely
Forrás: hetediksor.hu

2020.11.05