69

Csak a lényeg maradhat

20 éves a U2 All That You Can’t Leave Behind című lemeze

u2-band

20 évvel ezelőtt jelent meg a U2 tizedik lemeze, az All That You Can’t Leave Behind, ami fontos mérföldkő volt a zenekar történetében. A zenei pályán eltöltött harmadik évtizedük nyitánya és egyben sok szempontból a gyökereikhez történő visszatérés.

Ugyanakkor ez már az a pont volt, ahol a U2-t joggal a legnagyobb élő zenekarok között tartották számon, és lássuk be, Bonoék is pont így tekintettek önmagukra. A lemez mind kritikailag, mind kereskedelmileg jól működött, sokan egyenesen a The Joshua Tree és az Achtung Baby szintjén lévő klasszikusként kezelik a mai napig. És bár ez a cím talán nem egészen megérdemelt, 20 év távlatából elmondható, hogy ez volt az utolsó olyan U2-lemez, amely teljesen átitatta az aktuális popkultúrát, rádiókat, zenecsatornákat, slágerlistákat és stadionokat.

u2-all-that-you-cant-leave-behind

Az album címe mindent elárul. Az együttes célja és koncepciója a sallangok hátrahagyása volt, kizárólag a U2-esszencia megtartása mellett. A sallangok ebben az esetben a 90-es évek néhol zsákutcába torkolló kísérleteit jelentették. A Zooropa és Pop lemezek se a rajongóknál, se a kritikusoknál nem találtak lelkes fogadtatásra, és érdekes módon később maga a zenekar is ignorálni próbálta a diszkográfia ezen szakaszát. Az elektronikus zenei elhajlások és főleg a bizarr koncertdíszletek után Bono és társai vissza akartak térni a 80-as évek végén általuk tökéletesített csillogó arénarock-hangzáshoz.

Rögtön le is szögezhetjük: ez sikerült. Érdemes volt mindent hátrahagyni? Talán nem. A Zooropa-t és a Pop-ot övező kritikus konszenzus ellenére ezek a lemezek az elrontott kísérletekkel együtt is sokszor érdekesek és izgalmasak voltak, és méltatlanul vannak háttérbe szorítva a mai napig. Az együttes 2000-ben hibátlanul újradefiniálta a saját esszenciáját, mindazt, ami összetéveszthetetlenül U2-vá teszi a U2-t. Ám a vadhajtások kigyomlálásával egyúttal elvesztették azt, ami izgalmassá tette őket. Csak az maradt, amit nem lehetett hátrahagyni: letisztult, tökéletesen megszerkesztett és előadott stadion rock, mindenféle kockázat és őrület nélkül. Az All That You Can’t Leave Behind egy olyan együttes munkája, amely teljesen tisztában van azzal, mire képes, mit vár tőle a közönség, mik az erősségeik és mik a határaik.

Viszont ami megmaradt, az többnyire nehezen kifogásolható. A korong első kislemeze rögtön az utóbbi 20 év talán legfontosabb U2 dala: a Beautiful Day életigenlő kirohanása egyszerre maximálisan működőképes rádióban és koncerteken, és töretlenül játsszák azóta is mindenhol. Ami óriási teljesítmény volt már 20 éve is, hogy az album további három univerzálisan sikeres kislemezt is kitermelt, így a korong még egy évig folyamatos promócióval zakatolhatott mindenhol. A Michael Hutchence által inspirált, gospel-ízű Stuck In A Moment You Can’t Get Out Of pont annyira érzelmes és felemelő, mint amennyire az Elevation pörgős és táncolható. Való igaz, hogy 5 évvel korábban mindkét dalt potenciálisan elronthatta volna a zenekar túlgondolt vagy feleslegesen bonyolult stúdiótrükkökkel. A Walk On az album kvintesszenciája, és egyben minden U2-dal mintapéldája. Bono néha megtörő, de mindig sodróan érzelmes vokáljai pontos egyensúlyban állnak a zenekar monumentális zenei alapjaival. The Edge gitárjai folyamatosan olyan tisztán és precízen szólnak, mintha mindent egy kanyonban játszana napfelkeltével a háttérben, Larry Mullen és Adam Clayton ugyanennyire megbízhatóan nyújtják a tőlük elvárható mestermunkát.

És a lemez talán éppen emiatt bicsaklik meg. Mindenki pont azt nyújtja, amit a hallgató elvár. Az album legelejére pozicionált négy kislemezdal után nem igazán ér már minket meglepetés. A Walk On kikristályosított rockja visszaköszön legalább két dalban (Kite, When I Look At The World), mindkét dal kifogástalan, de mégis már kitaposott úton járnak, így nem hagynak olyan mély nyomot. Van itt néhány megkérdőjelezhető szerzemény is, a Wild Honey émelyítő adult contemporary country elegye furcsán kilóg a lemez homogén hangzásából, a Peace On Earth pedig belefullad Bono világmegváltó közhelyeibe. A lemez felett bábáskodó Brian Eno ambient és elektronikus bűvészkedése érezhetően tudatosan vissza volt fogva itt, de a New York című dal izgága sercegése egyértelműen az ő érdeme, és egyben a lemez egyik legizgalmasabb pillanata is. További fénypont a bluesos hangulatú, nyugodtan hömpölygő In A Little While is, amely jó példa arra, hogy az együttes letisztultságra való törekvése többnyire jót tett a daloknak. Érdekes módon a korszak talán legjobb felvétele az albummal egy időben, de attól függetlenül megjelentetett, a The Million Dollar Hotel filmzenéjére készített The Ground Beneath Her Feet, mely eddig csak egyes régiók bónusz dalaként szerepelt az albumon, de az idei jubileumi kiadáson ez zárja a korongot.

Az All That You Can’t Leave Behind mindenképpen egy fontos U2-album, egyike a legjobbjaiknak. Az a fajta lemez, amelynek paradox módon az egyetlen hibája a hibátlansága. Azonban két évtizednyi kreatív dicsőség után (és mint 2020-ban tudjuk, további két évtizednyi hasonló sikerek előtt) egy együttest nehéz azért elítélni, mert kockázatok helyett a biztonságot választja. Az All That you Can’t Leave Behind egy patinás, letisztult lemez egy önmagával tisztában lévő zenekartól. Talán hiányzik a bőröndjükből néhány tévedésből elhajított kincs és kacat, de amit megtartottak erre az útra, az valóban szükséges és értékes.

Demjén István Tamás
Forrás: langolo.hu

2020.11.05