Az origó a királyság intézménye és az előkelő nemzetségek uralma volt. Az utolsó király, Lucius Tarquinius Superbus elűzésével patrícius köztársaság alakult, ahol a plebejusok híján voltak a politikai jogoknak, de katonai erejüket igénybe vették. Mindez lázadásukhoz vezetett. Hamarosan írásba foglalták a törvényeket, majd a plebejusok fokozatosan szert tehettek minden tisztségre, eltörölték a rabszolgaságot, limitálták az állami földek birtoklásának határát is. Az i-re az tette fel a pontot, hogy a népgyűlési határozatok szenátusi jóváhagyás nélkül is érvényesek lettek.

Mindezzel párhuzamosan zajlott a városállam terjeszkedése. Felvették a kesztyűt a támadó etruszkokkal, gallokkal szemben, majd a félsziget törzseinek alávetése következett, s a görög gyarmat, Tarentum is Róma uralma alá került. Az itáliai népek szövetségi rendszerbe illesztése mindkét fél számára kedvező volt. Lojalitásukat a stratégiai pontokon létesített római coloniák is biztosították.

Ezt követően a Földközi-tenger innenső és túlsó partján lévő hatalom, Róma és Karthágó nézett egymással farkasszemet, Szicília birtoklásának kérdésében kenyértörésre került sor köztük. Míg Róma a szárazföldön, Karthágó a tengeren volt erősebb. A több évtizedig tartó háborúskodásban előbbi kerekedett felül. Hatalmas erőforrásai pótolni tudták tetemes veszteségeit, diplomáciai mesterfogásokkal megszilárdította a helyzetét, s polgárainak áldozatkészsége is példamutató volt. Végül Karthágónak megadták a kegyelemdöfést, földig rombolva azt.

A háborúkban lenyűgöző hadvezéri teljesítményekről (Hannibál, Publius Cornelius Scipio), eltérő harcmodorokról (phalanx, manipulus, cohors), harci elefántok bevetéséről (Pürrhosz, Hannibál) lehet olvasni, megismerkedünk a félelmetes keleti harci szekerekkel is. Nemeslelkűség és álnokság váltja egymást a könyv lapjain. A további küzdelmekre az Antigonidák Makedóniájával és a Szeleukidák Szíriájával került sor, mindkét birodalom alulmaradt Rómával szemben. Az utolsó pergamoni király, III. Attalosz pedig végrendeletileg Rómára hagyta államát.

A meghódított területeket provinciákba szervezték. A birodalom létrejötte elavulttá tette a köztársaság akkori államszervezetét. A hódítással beáramlott rabszolgák tömege kezdte kiszorítani a paraszti gazdaságokat, melyeket a háborúk amúgy is károsítottak. A kisbirtokosok száma csökkent, veszélybe került a katonáskodás létalapja. A földosztás lett volna a megoldás, azonban ez széles körű ellenállásba ütközött. Az uralkodói elit lett a hódítás haszonélvezője: a szenátori rend a hatalmas birtokok révén, a lovagrend a kereskedelem és a pénzügyek következtében gazdagodott.

Róma hatalma zenitje felé tartott, de érdemes egybevetni Vergilius Aeneis-ának Ankhiszész szájába adott gondolatát („Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj...”) Scipióéval, aki Karthágó romjai fölött a birodalmak mulandóságán töprengett. A vég azonban még néhány évszázadot váratott magára. Az állam bukása azonban nem jelentette a teljes feledést: a Római Birodalom kulturális hatása évszázadok múltán is érzékelhető, például az új Európa jogi alapjai is innen eredeztethetők.

Csiszár Antal