162

''Körülöttem csend – és temető''

Berente Erika képriportja

gyor-nadorvarosi-koztemeto

November közeledtével csokrokkal, koszorúkkal, mécsesekkel megrakodva indulunk szeretteink sírjához. Felkeressük elhunyt hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink, tanáraink nyughelyét. Összesepregetjük a lehullott, színes leveleket, visszavágjuk az örökzöldeket, krizantémot, árvácskát ültetünk.

Aztán gyertyagyújtás közben felidézzük a hozzájuk kapcsolódó emlékeket... Egy fontos pillanatot, egy jellemző szófordulatot, egy illatot, egy ízt, egy kézszorítást, az együtt átélt hóvihart, a vízibiciklizést, a szurkolást a meccsen, a varrógép zakatolását, a futóversenyt, a forgács friss szagát... Mindent, amit a memóriánk vagy a családi legendárium megőrzött.

De mi van azoknak az emlékével, akiknek a nevét történelemkönyvekben, utcanévtáblákon olvashatjuk? Hol nyugszanak azok a győriek, akik nagyon sokat tettek azért, hogy Győr ilyen széppé lett, hogy a történelem viharait átvészelve ma is jelentős iparváros, ahol nemcsak a felsőoktatás, hanem a turizmus is virágzik?

A napokban a Nádorvárosi köztemetőben jártunk, meglátogattuk az ott található díszsírhelyeket. Győrnek éppen dinamikus fejlődése és a régi temetők felszámolása miatt nincsen több évszázad emlékeit őrző, nagy múltú sírkertje. Ez a temető 1912. december 1-jén nyílt meg, ide csak ezt követően temetkeztek. Az ennél régebbi, XIX. századi síremlékeket a családok kezdték áttelepíteni a belvárosi temetőből. Ez a folyamat az 1940-es évek elején, a temető végleges felszámolásával szűnt meg.

A díszsírhelyek kialakításának ötlete hamar megfogalmazódott. Gróf Laszberg Rudolf főispán emlékműve volt az első, amit ide került. A későbbiekben sok, köztiszteletben álló személy síremlékét állították itt fel: díszpolgárokét, tisztviselőkét, polgármesterekét, tudósokét, művészekét, építészekét, orvosokét, közgyűjtemények vezetőiét. A sírok többsége szépen gondozott. Egyes családok azonban már kihaltak vagy nincsenek helyben élő leszármazottak…

Ha arra járnak halottak napján, gyújtsanak egy mécsest valamelyik síremléken! Hadd ragyogjanak a díszsírok fényei úgy, mint az ott nyugvók nevei Győr történelmének lapjain.

Díszsírhelyeket nemcsak a Nádorvárosi köztemetőben, hanem a Szabadhegyi Új köztemetőben is találhatnak.

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Tóth Vilmos: A Nádorvárosi temető első évszázada = Arrabona 50. évfolyam, 2. sz. p.81-98. Cikkünk címe Dsida Jenő Temetőben című verséből származó idézet.

2020.11.01