Joaquin Phoenix lesz Napóleon, nincs még új James Bond, George Clooney Grisham-könyvet rendez

Három filmes hír a nagyvilágból

joaquin-phoenix-daniel-craig-george-clooney

Ridley Scott Napóleonról szóló filmet forgat, amelynek főszerepét az Oscar-díjas Joaquin Phoenixre bízza – számolt be róla a deadline.com. A Kitbag című film a 20th Century Filmstúdióban készül, amellyel Scottnak szerződése van. A film címe a „There is a generalʼs staff hidden in every soldierʼs kitbag” (Minden katona zsákjában ott lapul egy marsallbot) idézetből származik.

A film végigkíséri a hadvezér és császár életét, valamint bemutatja feleségéhez és egyetlen szerelméhez, Josephine-hez való viszonyát is. Scott Napóleon híres csatáit, rendkívüli stratégiai képességeit és töretlen hatalmi ambícióit is ábrázolja. A forgatókönyvet David Scarpa írja, aki Scott A világ összes pénze című filmjének szkriptjét is jegyezte. A producerek között Kevin Walsh is szerepel. A rendező éppen most fejezte be The Last Duel forgatását, márciustól pedig Olaszországban kezdi Gucci című filmje felvételeit.

Még nem választották ki Daniel Craig utódját a következő Bond-filmhez, ezt Barbara Broccoli, a franchise producere mondta el a Total Film brit magazinnak adott interjúban. Ezt majd csak a Nincs idő meghalni című 007-es mozi bemutatása után fogják megtenni. A filmsorozatban Craig ötször alakította a legendás brit titkosügynököt. Bár számos pletyka szerint Tom Hardy lehet a megfelelő jelölt, Broccoli egyelőre kitért a válasz elől. Mint mondta, „az ember egyszerre csak egyvalakibe lehet szerelmes”, ha az új film mozikba kerül, és már eltelik egy kis idő, akkor kezdenek el gondolkodni a jövőn. „De egyelőre senki másra nem tudunk gondolni Danielen kívül” ‒ szögezte le.

Broccoli arra is kitért, hogyha majd Craig helyébe lép valaki, Bond szerepét ismét ugyanúgy át kell gondolni, mint minden korábbi főszereplő esetében. „Éppen ezért olyan izgalmas és szórakoztató ez a sorozat, a karakter fejlődik. Amikor majd ezen gondolkodunk, az segít megtalálni a megfelelő személyt” ‒ fűzte hozzá. A Nincs idő meghalni Cary Joji Fukunaga rendezésében készült, a filmben Rami Malek alakítja Bond ellenfelét. A szereplők között van még Lashana Lynch, Ana de Armas, Lea Seydoux, Ralph Fiennes, Jeffrey Wright, Ben Whisaw és Naomie Harris is. Az MGM filmstúdió a minap döntött úgy, hogy a pandémia miatt mégsem novemberben, hanem csak 2021 áprilisában mutatja majd be a produkciót.

George Clooney filmet készít John Grisham baseballtémájú, Calico Joe című regényéből. A producerek között ott van Grant Heslov és Bob Dylan is – számolt be róla a The Hollywood Reporter. Clooney és Heslov közös Smokehouse Pictures produkciós cégével, Dylan pedig saját, Grey Water Mark Productions cégével szállt be a film megvalósításába. A finanszírozást az Ara Keshishian által újonnan létrehozott ZQ Entertainment és egy befektetési alap vállalta, amelyet Petr Jakl vezet. Keshishian és Jakl executive producerként dolgozik a filmen.

A 2012-ben megjelent Calico Joe című regény a profi baseball világában játszódik, apák és fiúk megindító története, a megbocsátásról és megváltásról szól. A történet főhőse két baseballsztár, és egyikük fia, akiknek életét örökre megváltoztatja egy fatális dobás. A producerek közleményükben hangsúlyozták, hogy a legjobb történetmesélők közé tartozó Grisham könyve tipikusan olyan sztori, amelyet érdemes filmre vinni.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2020.10.22