''Mentsen életet a rockzene, mint azt annyiszor tette már korábban''

Új lemezzel jelentkezett az Alvin és a Mókusok

alvin-es-a-mokusok

Akinek itt kell most lennie címmel megjelent az Alvin és a Mókusok új nagylemeze. A Lángolón bemutatkozó albumról, az elmúlt időszakról, a vírus okozta nehézségekről a zenekar frontembere, Pásztor István (Alvin) beszélt.

„Három év telt el az utolsó korong óta, és már nagyon vártam, hogy új anyaggal túrázzunk. Aztán a feje tetejére állt a világ.

Ha egy új anyagot készítek, az általában az utoljára kiadott albumtól eltelt időszak általam megélt eseményeit dolgozza fel. Egyfajta szubjektív krónika részemről. Megírni a 21. nagylemezed korántsem egyszerű feladat. Egyrészről nyilván akkor van értelme az egész dolognak, ha még feljebb tudod tenni a lécet, mint azt anno legutóbb tetted. Másrészt képes legyél megújulni valamilyen szinten, kerüld a közhelyeket, de minél több ember számára érthető anyagot produkálj, és persze a legfontosabb, hogy megalkuvás nélkül, ezek mellett is tudj önmagad lenni a korongon. Megírod a dalokat, stúdiómunkálatok, gyártás, és eljön a megjelenés napja. Ide lőjetek! Majd pillanatok alatt diagnosztizálhatod a világ és az önmagad viszonyát. Legalábbis hellyel-közzel ez történt az elmúlt kiadványoknál, de ez most egy igazi szürreális év.

alvin-es-a-mokusok-akinek-itt-kell-most-lennie

Itt van ez a valami, amit láthatatlan, a világ egyik fele rettegi, a másik tagadja, de egy biztos, nem jó irányba haladnak a történések. A kormány megszorít, a média riogat, az emberek nyugtalanok.

Csak kell egy kézzel nem fogható,
Ha kell, nyafogható ilyen,
Ha az ördög pihen!

A dalokra mindig úgy tekintettem, mint egyfajta tükörre, amit a hallgató elé teszek, és ő eldöntheti, mit lát vagy hall. Szerintem az egyik legjobb lemezünk lett, ha nem a legjobb! Nagyon elégedett vagyok, talán ez az a korong, amin a legtöbb dolgot kompromisszum nélkül meg tudtam valósítani.

Úgy gondolom, most van igazán szükség egy ilyen anyagra, hiszen a világunk még mindig olyan lesz, amilyenné tesszük! Az életnek mennie kell tovább, jelenjenek meg albumok, még ha esetleg később is tudod személyesen bemutatni azt, mentsen életeket a rockzene, mint azt annyiszor tette már korábban!

Nekünk, előadóknak igenis kötelességünk lenne most ugyanúgy kiállni a dolgokért, felelősségteljesebben viselkednünk, mint máskor, és a legfontosabb: közvetíteni a reményt az emberek felé.”

A lemez elérhető a legnagyobb online zeneáruházakban, és elkészült a legfrissebb klip is:

Az új albumot az elhalasztott őszi turné egyetlen megmaradt budapesti hétvégéjén be is mutatják, november 13-án az Akváriumban, november 14-én pedig a Barba Negrában.

A lemez:

Forrás: langolo.hu

2020.10.20