63

A vár, ahol egy főgenerális született


temetveny-var

Temetvény várába, pontosabban annak romjaihoz pedig azért kell elmenni egyszer, mert ott, a belsővár emeletes palotájában látta meg a napvilágot Bercsényi Miklós, Rákóczi barátja és a kurucok főgenerálisa.

Bizony, az amúgy teljesen jelentéktelen váracskának eme születés adott némi fényt. A Vág fölé magasodó 564 méteres sziklára a tatárjárás után emelt lakótornyot a Rosd nembeli Demeter és Mihály. 1246-ban, az első okleveles említés szerint ők a birtokosai a környék tíz falujának is, hogy aztán a század végére itt is Csák Máté legyen az úr. Kinek halála után pedig királyi vár lesz Temetvény is, majd Károly Róbert fia, Nagy Lajos azt a tekintélyes Újlaki família alapítójának, Raholcai Tót Lőrinc nyitrai ispánnak adja. Az Újlakiak letűnése után, 1526-ben a Ferdinándot választó Thurzó Elek tárnokmester, majd országbíró került itt birtokba, aztán a Thurzóknak is lejárt az idejük, jöttek Temetvénybe tulajdonosnak a Báthoryak. Akik aztán, bár a török portyák nem értek el idáig, mégis egy óolasz bástyával erősítették meg a várat, amely eddigre már szépen kiépült az egykoron a Rosd nembeli Demeter és Mihály által emelt négyszögletes lakótorony köré.

temetveny-var

Temetvény vára (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)

Az észak-dél tájolású, vagy 80 méter hosszú belső várban volt az öregtorony és a kápolna mellett a reneszánsz palota is, ahol a jövendő főgenerális és ungi főispán megszületett. Mert a Báthoryaktól a Csákyak öröklik Temetvényt, ahol egy 1668-as keltezésű leltár szerint jó állapotban vannak a falak, csak az épületeket fedő fazsindelyeket kellene már lecserélni. Az is igaz, hogy a fegyverzet rubrikában mindösszesen egy tarack és két szakállas puska szerepel, ami azt is jelzi, hogy komolyabb ostromra itt nem számítanak a tulajdonosok. De ezeket, vagy legalább az egyiket biztosan elsütötték 1665. december 6-án, amikor a jól befűtött palotában megszületett idősebb Bercsényi Miklós jövendő generális egy szem fia. Aki aztán apjával együtt lesz gróf Buda visszavétele után. Temetvényt még Csáky Istvántól kapta zálogba a majdani főgenerális atyja. Hogy aztán 1710 után a várat a császáriak szállják meg, és robbantsák fel részlegesen. A hozzá tartozó területen a Csákyak után a Sándor grófok, a Ghiczy és a Mednyánszky família is birtokba kerül, de ők már nem foglalkoznak a pusztuló falakkal.

tornyai-janos-bercsenyi-miklos

A főgenerális Tornyai János szerint (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Temetvény pedig várja az arra vetőtő kirándulókat, a magyarokat is, hogy emlékezzenek a főgenerálisra, aki, bár hazatérhetett volna, inkább elkísérte legjobb barátját az önkéntes emigrációba.

Címlapkép: varak.hu

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2020.10.16