76

Gaiman, Sherlock, Lovecraft

Smaragdzöld tanulmány – képregénykritika

smaragdzold-tanulmany-kepregeny

Neil Gaiman rutinos képregényszerző, elég, ha csak a (hazánkban is vastag albumokban megjelenő) hosszú Sandman sorozatra gondolunk vagy a Halál történeteinek külön kötetére, a Marvel 1602-re vagy a The Books Of Magic szériára, amit sokan a Harry Potter előképének is tekintenek.

Ezzel együtt regényíróként futott be igazán, az Amerikai istenek még bővített kiadást is megért (a belőle készült tévésorozatra sokat is költött a hollywoodi ipar), én annál viszont sokkal jobban kedveltem két rövidebb, de varázslatosabb könyvét: az Óceán az út végént és A temető könyvét. Most ne menjünk bele, hogy Gaiman milyen polcra lenne rakható szépirodalmi mércével zsánerein kívül, folyamatos erről a diskurzus a különböző fórumokon, pedig vitathatatlan, hogy jó fantáziájú szerző, ügyesen bánik a történetszövéssel, karakterei is rendre életképesek, valamint feszültségadagolásban és hangulatteremtésben is kiváló.

A Fumaxnál most kijött Smaragdzöld tanulmány című, 80 oldalas képregénykötet Gaiman novelláján alapul, de a forgatókönyvet nem ő jegyzi, hanem Rafael Scavone és Rafael Albuquerque. Utóbbi a rajzoló, és az adaptáció ötlete is tőle származik. Aki az eredeti novellára is kíváncsi, két magyarul megjelent Gaiman válogatásban, a Törékeny holmikban és A hipertér vándoraiban is olvashatja. A sztori maga ráadásul már szintén átdolgozás, Arthur Conan Doyle Tanulmány vérvörösben című regénye adta az ötletet, ami az első Sherlock Holmes történet is egyben, abban ismerkedik meg Sherlock és Watson. Ebből következik is, hogy a Smaragdzöld tanulmányban Gaiman a híres nyomozó figuráját és világát építi be saját univerzumába. Ha jól belegondolok, Gaiman profi irodalmi weird-DJ, szemérmetlenül és vállaltan használ fel a hőskorból bármilyen elemet, stílust, egész életművek esszenciáját, méghozzá gyakorlatilag anyanyelvi szinten, elegánsan, kérdőjelek nélkül. Ezen természetesség okán hézag nélkül passzolnak oda, ahová beilleszti őket: a figurák, a környezet, az atmoszféra és a dramaturgiai elemek is. Itt tehát van egyrészt a sherlocki mintázat, a karakterek összes velejáróival, melyeken csak keveset kellett csavarnia, aztán pedig a magas körökig vezető nyomozás, aminek apropóját egy arisztokrata legyilkolása adja. A történet pedig középtáján meglepő fordulatot vesz. És bár a lovecrafti weird-horror alapmotívumai már az elején beleszövődnek, úgyhogy akár lehetne is mire számítani, ez a fordulat mégis meglepően jól van elhelyezve, Gaiman remek ötlettel járult hozzá nem csak a műfajhoz, de úgy általában is a Vének világához. Ami egyébként már rég nem csak H. P. Lovecraft szellemi tulajdona, annyi szerző tágította már tovább a Cthulhu mítoszt, hogy közkincsnek tekinthetjük, a horrorirodalom egyik legvirágzóbb alműfajának. (Az egyik ilyen könyvről, Victor LaValle Fekete Tom balladájáról és Bölcsőrablókjáról itt írtunk.)

A történetről nem lenne egyébként ildomos többet mesélni, legyen elég annyi, hogy rövidsége dacára profi a képregény történetszövése, és úgy egyáltalán a világépítése és vizuális megjelenítése is impozáns. Összességében abban, hogy ilyen jól sikerült, nagyjából egyforma szerep jutott a forgatókönyvírónak és a grafikusnak, Rafael Albuquerque (több nagy kiadónak is dolgozik, de legtöbbet a DC-nek) kifejező karaktereket alkot, jól is mozgatja őket, a legkülönbözőbb pózokban és érzelmi kifejezésmódokban azonnal beazonosíthatók (és bár kissé túl is tolja őket néhol, ezek a karikírozások láthatóan szándékosak). Jól bánik a panelezéssel, látványosak a totálok és a közelképek is, és nem torzulnak a különlegesebb kamerabeállításoktól sem a hátterek, sem a figurák. Dave Stewart színező munkáját is érdemes kiemelni, időnként erőteljesebb színeket is alkalmaz, de főleg sötéten pasztelles, vízfestékszerű textúrákban utazik, és ez az elkentség pompás kulisszaként erősíti a történet baljós hangulatát. Gaiman, Doyle és leginkább a Lovecraft rajongóknak gyakorlatilag kötelező, de feltételezem, hogy a legkülönbözőbb ízlésű képregényrajongók jó része szintén tudja majd értékelni.

A magyar verzió hozza a kiadótól megszokott magas minőséget, a fordításon és a szerkesztésen át a nyomdai kivitelezésig hibátlan munka. Öröm lapozgatni.

Beleolvasó és rendelés

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu

2020.10.14