A RockMilady zsenge diákként kezdte pályáját, ma pedig már a videómegosztók legnézettebb magyar női gitárosa. Felvételeit több milliószor látták, jelenleg 85 ezer feliratkozója van. Dalszerzőként, előadóként, nőként, egyedül indult el a rockzene rögös ösvényeit taposni. Ám a győri lány nemcsak sikeres zenész, hanem friss diplomás fogorvos is. Vajon merre visz az útja? Erre is megadja a választ a következő interjúban!

Most végeztél az egyetemen, Budapestre jártál, de győri vagy. Mennyire kötődsz ide?

Eddig kétlaki voltam, csak hétvégeken jöttem haza. Most, hogy befejeztem az egyetemet, egyelőre itthon maradok. Nagyon szeretem Győrt, ide mindig visszahúz a szívem. Kevésbé zsúfolt, de nyüzsgő ez a város, és minden megvan itt is, amire szükség lehet. Egyébként sem érzem, hogy bármiben probléma lenne a távolság.

A zenei munkád során nem az eredeti nevedet használod, hanem RockMilady-nek hívnak. Ez honnan jött?

Úgy gondolom, hogy ez a név egy nyitott könyv rólam, mert elárulja, hogy nagyon szeretem a rockzenét (na és persze, hogy lány vagyok), ráadásul a világ bármely pontján ugyanazt jelenti.

Nagyon céltudatosan, egyedül alakítod a zenei karrieredet, a dalok írásától az arculatodig, de azért mindenkinek jól jön a segítség. Te kire támaszkodhatsz?

Természetesen a szüleimre, a testvéremre, aki öt évvel fiatalabb, és ő is zenél. Próbálok megállni a magam lábán, de az ő tanácsaik, segítségük nélkül nem lennék itt. Egy-egy dal születésénél vagy az arculatnál mindig ők az első kontroll. A baráti körtől is kapok tanácsokat, véleményt.

Hogy kerül egy lány kezébe elektromos gitár? Mi ösztönzött, hogy elkezdj ezen a hangszeren játszani?

A családom életében mindig is jelen volt a zene. Szülői indíttatásra döntöttem úgy 14 éves koromban, hogy gitározni tanulok. Több hangszer lehetősége is felmerült, de végül ez tűnt a legszimpatikusabbnak. Egy kiváló magántanárnál kezdtem klasszikus gitáron, majd szüleimtől két év múlva megkaptam az első elektromos gitáromat, ami megváltoztatta az életem. Tanárommal a rockzene nagy klasszikusait vettük sorra, Beatles, Rolling Stones, majd következett a legendás Eagles együttes dala, a Hotel California. Emlékszem, a dalt hamar megtanultam, de a végén jött egy hosszú gitárszóló, ami nélkül elveszítette volna a hangulatát. Két hónapig tanultam, keményen gyakoroltam, de nem bántam meg, mert közben sokat kaptam. Ráéreztem a gitárszólók csodálatos világára, ezernyi lehetőségére, kifejezésmódjára, technikai varázsára. Itt dőlt el, hogy szólógitáros leszek.

Azóta is sok feldolgozást játszol, sokat gyakorolsz…

Igen, főleg azokban a zenékben érzem jól magam, ahol egy-egy gitárszólónak is tere van. Éppen ezért a rock műfaja áll a legközelebb hozzám. Rendkívüli hangzások, őszinte kifejezésmód jellemzi, és a legszebb lírai balladák is világhírű rockzenekarok neveihez fűződnek.

Eddig egyedül alakítottad a karriered. Nem gondoltál arra, hogy csapatban játssz? Vagy inkább szólóban nyomod tovább?

Szerettem volna csapatban is kipróbálni magam, de eddig az egyetem miatt le voltam terhelve. Kevés időm volt, és így, hogy egyedül dolgoztam, nem kellett másokhoz alkalmazkodnom. Említettem, hogy a húgom is zenél (az alsó képen balra), vele a távolság miatt nem tudtunk eddig együtt dolgozni. Igaz, én már befejeztem az egyetemet, de most majd ő megy el tanulni. Mellesleg nem tudom, hogy működne-e ez a felállás, tényleg megfér-e két dudás – gitáros – egy csárdában. Ha vita is van közöttünk, a zenében mindig közös nevezőre jutunk, az ellentétek olyankor nem számítanak, mégiscsak testvérek vagyunk.

Akkor marad a szóló pálya?

Igen, valójában szólóban szeretnék dolgozni, de véletlenül sem megbízható társak nélkül. Ez inkább azt jelenti, hogy nem szeretnék úgy zenekarban zenélni, hogy csupán kísérő funkcióm legyen. A zenei alázat megvan bennem, nem ennek hiányáról van szó, hanem arról, hogy rengeteg dal van bennem, amelyekkel szeretnék utat törni azokhoz, akik erre nyitottak. Hiszek ezekben a dalokban, bár tisztában vagyok azzal is, hogy ezzel az érvényesülésben a nehezebbik utat választottam, de kellő az elszántságom.

A gitáros feldolgozások mellett vannak saját dalaid is. Mi adja a témát? Miből merítesz ihletet?

Mindig a hétköznapokból merítek, olyan dolgokból, amelyek foglalkoztatnak, például a szerelem, a csalódás és természetesen még sok minden más.

Úgy tudom, hogy angolul írod a szövegeket. Ennek mi az oka?

Talán az, hogy nagyon sok angol nyelvű dalt hallgatok, és az ihlet így könnyebben megtalál. Fogom az akusztikus gitáromat, és ha jön a dallam, kamu angol szöveget éneklek hozzá. A fő gondolatot ilyenkor már tudom, a szöveget ez alapján rakom össze és csiszolgatom. Az angolra pedig ezt követően íratok egy magyar nyelvű szöveget.

A Facebook-oldaladon is azt írod, hogy tudatosan építed a saját zenei világodat. Hogyan valósulnak meg a céljaid?

Nyilván adódik olyan, amikor újra kell tervezni. A hosszabb távúak között pedig van, amiért most is keményen dolgozom. Mindig nagyon konkrét célokat fogalmazok meg magamnak. Mindenképpen szeretnék technikailag tovább fejlődni, naponta többet gyakorolni. A dalaimban, a játékomban mindenképpen a klasszikus rockzenei elemek ápolására törekszem, de úgy gondolom, hogy változott a világ, és egy 70-es évekbeli gitárszólónak már más az „íze”, mint egy mainak, ezért próbálok mostani hangzásokat is belevinni a dalokba.

Rendszeresen tartod a kapcsolatot a követőiddel. Fontos a közösség? Milyenek a visszajelzések?

Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, és sokan kíváncsiak rám, mind a Facebookon, mind a zenei videómegosztón. Elismerést zenész kollégáktól is kapok, ami rendkívül értékes és fontos számomra, de azt hiszem, a legnagyobb zsűri mégis a mindenkori közönség. A sok pozitív visszajelzés természetesen jólesik, de alapvetően mindig a saját elvárásaimnak igyekszem megfelelni, ez ösztönöz a további fejlődésre.

A közönség elismeréséről egy dalod jutott eszembe, a Zöld pad. Azon a szavazáson, amelyik eldöntötte, hogy milyen dalokat játsszanak a zenélő szökőkutak Győrben, messze a legtöbb voksot kaptad a győri zenészek közül, több mint 34 ezren ezt választották. Ez a szám azonban nem igazán rockos. Ezek szerint nem áll távol tőled a zenei kalandozás?

Igen, ez egy kikacsintás volt. A rajongóim egy része szeretett volna hallani valami laza nyári dalt. Én meg arra gondoltam, hogy miért is ne lehetne ez egy reggae-s dal. Én is sokféle zenét hallgatok, és ezek nyilván hatással vannak az emberre. Ebben a dalban is benne van a saját egyéniségem, és van benne gitárszóló is. Szerintem néha egy kis kalandozás belefér, még akkor is, ha a rockzenét preferálom.

Nagyon szerény vagy, pedig az ötéves pályafutásod alatt komoly sikereket is elkönyvelhettél. Említenél néhányat, hogy melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek?

Végzős gimnazista voltam, amikor lehetőséget kaptam, hogy a Korál együttes előtt bemutatkozzam a győri közönségnek. Első alkalom volt, hogy egy komoly zenekar előtt állhattam színpadra. Azóta több neves csapat előtt zenéltem, és ez mind nagyon fontos. Szerepeltem rockoperában (Urunk, László király – a király legkisebb lánya), vagy egy spanyol gitáros lemezén is. Nagy meglepetés volt, hogy az USA Iowa állam egyik kereskedelmi rádiója CD-t kért tőlem, és több dalomat elkezdték játszani, de kanadai, svájci és német rádiókban is hallhatóak voltak a számaim. Nagyon megtisztelő, hogy például 2018-ban a jövő reménységeként bekerültem Zoltán János újságíró Mindhalálig rock and roll című könyvébe. Persze még sorolhatnám, de fontos mérföldkőnek tartom azokat az eredményeket is, amit a zenei videómegosztón értem el, mert az derül ki a nézettségi adatokból, hogy nagyon sokan kíváncsiak arra, amit csinálok. A Dire Straits feldolgozásomat (Sultans Of Swing) már több mint 12 milliószor nézték meg. A legutolsót, a Hallelujah coveremet is már több mint 6 milliószor látták. Nagyon jó érzés, hogy a világ számos pontján követnek. A kommentek 90%-át külföldiektől kapom.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Mit gondolsz, miért néznek ennyien? Mire figyelnek fel? Mi a sikered titka?

Nincs túl sok nő, aki egyedül áll ki egy szál elektromos gitárral. Szeretném azt hinni, hogy nem csak a külsőt nézik meg, mert a megjelenés mögött rengeteg munka áll. Én hiszek ebben, és ez az első szempont.

Milyen terveid vannak a közeljövőre? Mi várható?

Nemrég voltam két dallal is stúdióban. Az egyik már tulajdonképpen készen van, a helyi rádió is játssza (Live My Life). Tavasszal szerettünk volna klipet forgatni hozzá, de a karantén miatt ez eltolódott, aztán az államvizsgára helyeztem a hangsúlyt. A másik, egy új cover, amelyben a húgom fog basszusgitározni. Ez még legyen egy kicsit meglepetés! Kell még néhány simítás, és klipet is szeretnék hozzá. Gyűlik a lemezre való anyag is, de az még egy kicsit távolabbi cél. Rengeteg dalom van még kidolgozatlanul, és persze nagyon sok mondanivalóm. Mindig a kitűzött célban és az elvégzett munkában hiszek. Például feltettem magamban, hogy ha törik, ha szakad, megcsinálom Bach D-moll toccata és fugáját. Sokan ezt nem értik, hogy miért fektetek rendkívül sok energiát egy kevésbé „slágergyanús” dologba, de számomra ez kihívás, és hiszem, hogy a rengeteg munka ugyanúgy megtérül, mint a sportban. Fizikából tanultuk, hogy a munka nem vész el, csak átalakul, és szerintem ez az élet bármely területén igaz.

Mindkét hivatásba (zene, orvosi) hatalmas energiákat fektettél. Merre, hogyan tovább?

Szerintem megfér egymás mellett a kettő. Nem feltétlenül kell választani. Legalábbis most még nem.

SzaSzi

A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
1. rész: A Colombre Band
2. rész: Víganjáró Apnoé
3. rész: A Friends Big Band
4. rész: A Hangraforgó
5. rész: Hoppáré
6. rész: TOSODA Projekt
7. rész: Belvárosi Betyárok
8. rész: Kétszemközt
9. rész: Eszkimó