Sallai Zsuzsanna a Pomázi Futó Bajnokok Se. elnöke, Pomáz futónagykövete, a Visszadobtak blog és könyv írója. Műve a hitről, a kitartásról és a sport gyógyító erejéről szól. A győri könyvtárba Hriczu Anitával érkezett beszélgetni, akivel régi barátság fűzi egybe.

Az írónő élete nem szokványos. Többször került olyan élethelyzetbe, hogy váltania kellett. Az első törés tizenhárom éves korában érte, amikor kiderült, hogy lyukas szívvel született és életveszélybe került. Hat és fél óráig operálták – addig sportolói pályáról álmodott, ezt írta felül az élet. Tízéves korától festészetet tanult, rajztanára ugyanaz a személy volt, mint aki édesapját is tanította. A művészetben az üvegcsiszolás vonzotta, de egészségi állapota ezt nem tette lehetővé, így restaurátornak tanult. Ezen a területen a legszebb élménye egy ortodox templomban történő munka volt.

Az élet nem volt kegyes hozzá, erről is le kellett mondania. Sorozatos rosszullétek és újraélesztések, kórház, töméntelen gyógyszer – nagyon rossz állapotban volt a szíve. Rokkantnyugdíjba akarták küldeni, munkaképtelennek nyilvánítani, eltiltották volna a szüléstől, sőt a házasság sem volt számára ajánlott. Átmeneti csüggedés vett rajta erőt, mivel már céltalannak tartotta, hogy tanári pályára (matematika -művészettörténet) jelentkezzen. „Senkinek sincs már rám szüksége” ‒ elzárta az ecseteit is.

Mindezt egy huszonéves lány nem nézhette tétlenül, dacolt a sorssal, és végül nyert. A holtpontról egy nem várt szerelem, házasság mozdította ki, párja teljesen elfogadta őt. Egy olyan házban töltötte a gyermekkorát, ahol a szomszédságban számtalan kiskorú cseperedett, s a családok szinte együtt nevelték őket. Csodaként élhette meg, hogy – a medicina megcáfolásaként – immár négy gyermek boldog édesanyja egy olyan családban, ahol teljes az összetartás.

Egy költözéskor aztán előkerültek az ecsetek, s ez újrafogalmazta az élete további menetét. Művészet és sport asszociációja, egy edzőterem látogatása, majd végül a futás mellett horgonyzott le. Fokozatosan, egyre szaporodtak a kilométerek, gyorsult a tempó – azt vallja, hogy a gyors futás képességét meg kell előznie a lassúnak. A szorgalomnak meglett a jutalma, az eredmény maratoni futásokban csúcsosodott ki. Érdekes adalékokat tudhattunk meg a futás, a futók lélektanáról.

Hriczu Anita társa a futásban, másfelől egészségének mintegy „felügyelője”. Tudni kell, hogy évek hosszú során, garmadával szedte a gyógyszereket, majd végül határozott: fokról fokra csökkentette, végül megszüntette őket. Egy aktuális rosszullét jelentette a fordulópontot. A sűrű orvosi kontrollokra lelkiismeretesen eljárt, eltitkolva, hogy nem szedi már az orvosságokat. Egy versenyre nevezés idején tudta meg, hogy mellrákja van. Elutasította a kemoterápiás kezelést, a műtét után kilenc héttel már versenyzett. Megtanulta, hogy egy rossz diagnózis ne váltson ki pánikot; kihívásnak fogta fel, amelyet képes megoldani. Az életet élni kell, nem magunkba roskadni.

Mesélt a szüléseiről is, a harmadik gyermek világrahozatala volt egyedül kritikus. Az orvos lélekjelenlétén múlott, hogy életben maradtak, és a fia is egészségesnek született. Gyermekei is „ütésállóak”, nem pánikolnak – sikeres volt a nevelésük. Lánya esküvője éppen a rákdiagnózis idejére esett, jelenleg pedig várják az első unokát.

Sallai Zsuzsanna könyve érdekes, fordulatos, a gazdag élményanyag újabb köteteket kíván. A rendezvény sikeres volt: a közönség könnyen szívébe zárta az írónőt, aki a záró részben kérdésekre felelt.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina