65

Október 10. ‒ Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kap (2002)

Ezen a napon történt – Nagy Mária írása

kertesz-imre

Kertész Imre neve már 2001-ben felmerült az irodalmi Nobel-díjjal kapcsolatban, végül 2002. október 10-én megérkezett a várva várt hír, hogy a Svéd Akadémia az elismerést a magyar írónak ítélte oda. A rövid indoklás így hangzott: „Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

Október minden évben nemcsak az ősz, az elmúlás hónapja, hanem ilyenkor derülnek ki a Nobel-díjasok személyei is. Számos magyar és magyar származású Nobel-díjassal büszkélkedhetünk ez idáig: Bárány Róbert, Békésy György, Gábor Dénes, Harsányi János, Hevesy György, Lénárd Fülöp, Oláh György, John C. Polányi, Szent-Györgyi Albert, Elise Wiesel, Wigner Jenő, Zsigmondy Richárd. Ők elsősorban a természettudományok területén jeleskedtek, az irodalmi elismerés azonban váratott magára.

A Nobel-díj története során többször is jelöltek már magyar írókat a díjra. 1901-ben és 1902-ben Kemény Ferencet (Franz Kemeny) a Welt-Academie nevű nemzetközi szervezet létrehozásáért. Herczeg Ferencet háromszor is nominálta a korabeli magyar Nobel-bizottság: 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben, mindegyik alkalommal Az élet kapuja című regényéért. Szabó Dezsőt 1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára jelölték. Tormay Cécile-t a 10 nyelvre lefordított, Európa-szerte híres regényéért, A régi házért 1936-ban és 1937-ben is javasolták. 1965-ben jelölést kapott Füst Milán is Feleségem története című műve kapcsán.

A két világháború között esélyes magyar jelölt volt Kosztolányi Dezső és Herczeg Ferenc, a világháború után pedig Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Pilinszky Jánost, Weöres Sándort is felterjesztették, utóbbi csak a végső rostán esett ki. A Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar PEN Club és a Magyar Írószövetség többek között Szabó Magdát, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert és Nádas Pétert is jelölte már a díjra.

Kertész Imre neve már 2001-ben felmerült az irodalmi Nobel-díjjal kapcsolatban, 2002. október 10-én pedig megérkezett a hír, hogy a Svéd Akadémia az elismerést ezúttal a magyar írónak ítélte oda. „Az anyanyelvem egy kis szigetnyelv, így a munkáim német nyelven terjedtek el – a Nobel-díj a magyar irodalom számára is kitüntetés. Számomra nagyon érdekes, hogy a díjat a holokausztról szóló, valamint diktatúra-ellenes műveimért kapom. Ez valami nevelő célzatot is jelenthet a kelet-európai országok számára.

A Nobel-díj átvételekor Stockholmban ezt mondta: „Egyszer meghaltam már tehát, azért, hogy élnem lehessen – s talán ez az én igaz történetem. Ha így van, akkor e gyermekhalálból született művet a sok millió halottnak ajánlom, s mindazoknak, akik e halottakra még emlékeznek. De, mert végeredményben irodalomról van szó, olyan irodalomról, amely az Önök Akadémiájának indoklása szerint tanúságtétel is egyben, talán a jövőnek is hasznára válhat, sőt, szívem szerint azt mondanám: a jövőt szolgálja majd. Mert úgy érzem, hogy amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának az alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.” Kertész abban az évben olyan esélyesként emlegetett írókat utasított maga mögé, mint Philip Roth, John Updike, Thomas Pynchon (mindhárman amerikaiak), Mario Vargas Llosa (Peru), J. M. Coetzee (Dél-afrikai Köztársaság) és Nuruddin Farah (Szomália).

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba, később Buchenwald koncentrációs táborába hurcolták. Több lágert is megjárt, végül a felszabadítások után, 1945-ben tért vissza Magyarországra. Érettségije után a Világosság című napilapnál, majd 1951-től 1953-ig az Ipari Minisztérium sajtóosztályán dolgozott. 1953-ban nézetei miatt elbocsátották. Ezután főleg fordításokból élt, német írók, filozófusok munkáit ültette át magyar nyelvre.

A lágerekben megtapasztaltak nyomán született első, egyben legismertebb regénye, az 1960 és 1973 között írt Sorstalanság, amely 1975-ben jelent meg, de a valódi sikerre sokáig kellett várnia. A történetet Köves György, egy 15 éves zsidó fiú meséli el. Egyedülálló módon, szokatlan stílusban ábrázolja az életet a koncentrációs táborban. Gyuri egy gyerek szemével látja az eseményeket, anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémákkal voltak elfoglalva, a nagy kérdések nem léteztek. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben fejeződik ki. A regényből maga írt forgatókönyvet, a filmet 2005-ben mutatták be Koltai Lajos rendezésében, zenéjét Ennio Morricone szerezte.

A Sorstalanság után több művet írt még, néhány közülük: A kudarc (regény, 1988); Kaddis a meg nem született gyermekért (regény, 1990); Az angol lobogó (elbeszélések, 1991); Gályanapló (regény, 1992); A holocaust mint kultúra (esszék, 1993); Mentés másként – Feljegyzések, 2001-2003 (2011); A végső kocsma (2014).

Komolyabb elismerést csak a nyolcvanas évek második fele, illetve a rendszerváltás hozott számára. 1983-ban Füst Milán-, 1989-ben Aszú- és József Attila-díjat, 1990-ben Örley-díjat és Az év könyve jutalmat, 1992-ben Soros-életműdíjat, 1996-ban pedig Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Külföldön 1995-ben a Brandenburgi Irodalmi Díjjal, 1997-ben a lipcsei könyvvásár nagydíjával jutalmazták. A német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000-ben Herder-díjjal és a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben megkapta a német Becsületrendet (Pour le Mérite), amely a művészeknek adható legmagasabb német kitüntetés. Kertész Imrét az irodalmi Nobel-díj odaítélése előtti napon Hans Sahl-díjjal tüntették ki Berlinben.

1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg Összegyűjtött művei. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja volt. 2001-től Berlinben élt második feleségével, Ambrus-Sass Magdával. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2005-ben a Sorbonne díszdoktorává avatták. 2007-től a Magyar Kultúra Nagykövete volt, 2009-ben rendes tagjává fogadta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. 2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet.

Kertész Imre hosszan tartó súlyos betegség után, 2016. március 31-én halt meg Budapesten. A Fiumei sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Nagy Mária

Forrás: nobelprize.org, Szirák Péter: Kertész Imre. Pozsony : Kalligram, 2003.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.10.10