A Nyugatrómai Birodalom bukása után a térség válaszút elé került: véglegesen búcsút mond az Imperium Romanumnak, avagy Bizáncból sikeres újraegyesítést valósítanak meg? Justinianus császár idején álltak legközelebb a birodalmi egység restaurálásához, de ez végül megvalósíthatatlan törekvésnek bizonyult. A kötetben egy-egy régió meghatározó hadi eseményeiről, azok következményeiről szerezhetünk ismereteket. Néhányról felsorolásképpen: olvashatunk például a keleti gótok (osztrogótok) és Bizánc összecsapásairól, megismerkedünk a két fél hadrendjével, a lovasság és a gyalogság szerepével. A szerző kiemelten foglalkozik Totila keleti gót király hadi sikereivel, valamint bemutatja a két híres bizánci hadvezért, Belizárt és Narszészt.

A mohamedán vallás térhódítása erre az időre tehető. Az Európa lerohanására tett első kísérlet keleten Bizánc ellen, a második nyugaton Hispánia és a frankokkal szemben történt, ezt követte a harmadik Dél-Itáliában, és mintegy negyediknek is felfoghatjuk Fraxinetum (Dél-Franciaország) történetét. 887-ben az Ibériai-félszigetnek az arab hatalom alatt álló részéről származó kicsiny muszlim osztag szállt partra, és a római kortól Fraxinetumnak nevezett helyet elfoglalva egy támaszpontot létesített a Földközi-tenger partjától nem messze. E ma már kevéssé ismert „rablófészek” felszámolásáról is olvashatunk a kötetben.

A Kalka menti csata (1223, ma Ukrajna) Kelet-Európára nézve volt sorsdöntő, mert megnyitotta az utat a Rusz és a Magyar Királyság irányába. Tanúi lehetünk a részfejedelmek megosztottságának, tekintettel arra, hogy a kunokkal szövetségben a déliek szálltak szembe a mongolokkal. A fejedelmek nagy része fogságba esett. A kunok szállásterületükről kiszorulva Magyarországra települtek. Kötönyt és mintegy negyvenezer kun harcost IV. Béla fogadta be. 1244-ben került sor a gázai csatára, amely a Szentföldön tovább gyengítette a keresztesek pozícióit. Végletes leegyszerűsítés lenne, ha az egyik oldalon csak arab, a másikon csak frank ellenfeleket látnánk. Valójában a muszlimok megosztottak voltak, s a háttérben Szíria, illetve Egyiptom ellentéte húzódott meg. A Brit-szigeten két birodalom, a Skót- és az Angol Királyság nézett egymással farkasszemet. I. és II. Edward mindenképpen be akarta kebelezni a Skót Királyságot. A két fél közti harc váltakozó sikerrel folyt. Az angolok hadizsákmányként elhurcolták a scone-i követ, a skótok szimbólumát, foglyul ejtették János (Balliol) királyt. Az ellenállás zászlaját I. Róbert (Bruce), illetve – Mel Gibson A rettenthetetlen című filmjéből ismert – William Wallace emelték fel.

Magyar történelmi vonatkozásban a könyv III. Henrik magyarországi hadjáratával indít, majd Szent László csehországi ütközeteit is tárgyalja. Megtudhatjuk, hogy a XIII. században IV. Béla király és Ottokár harcai eredményeként vált Stájerország magyar érdekterületté, míg Ausztria a cseh király fennhatósága alá került. A XIV. század eleje polgárháborúk sorozatát hozta a magyar királyságra. Károly Róbert párthíveivel egymás után számolta fel az oligarchák hídfőállásait, Csák Máté háttérbe szorítása után Kán László erdélyi vajda fiaival ütközött meg. Hosszú évekbe telt, mire stabilan uralma alatt tudhatta a királyságot. Luxemburgi Zsigmond boszniai hadjáratai azért érdekesek, mert a török nikápolyi győzelme után a kezdeményezés az oszmán térfélre került át, s nem volt közömbös, hogy ki ül Bosznia trónján. Az 1456-os nándorfehérvári diadal elhomályosítani látszik az 1440-es első ostrom emlékét.

A történeti források és a modern szakirodalom is mellőzte a téma kimerítő kifejtését, ezt pótolja a tanulmány. Képet kapunk Nándorfehérvár gazdaváltásairól, a vár példás megerősítéséről, a területen tisztséget ellátókról, a várszerkezet külhoni mintáiról. Az ostrom folytán új lövegtípus használatára is sor került, aknákat, ellenaknákat és egyéb technikai eszközöket vetettek be. Miközben délen a növekvő török veszély ellen kellett védekezni, Felső-Magyarországon Giskra egykori huszitákból álló csapatai ellen volt szükséges felvenni a harcot. Míg az ország több irányból is védeni kényszerült határait, az állam belpolitikai megosztottsága a két király párthívei és ellenfelei közötti küzdelemben nyilvánult meg.

Az oszmán hatalmi törekvések időközben látszólag Európa belső felére is irányultak, olyannyira, hogy Firenze és Róma közvetlenül fenyegetve érezte magát. A török stratégia valójában azt célozta, hogy Magyarországot elszigetelje. A porta elterelő támadásokat indított osztrák tartományok, Horvátország, Erdély irányában, valós támadási szándéka azonban Szerbia felől volt. A nyugati megtévesztő támadások oka valójában az volt, hogy meggátolják, Magyarország hathatós segítséget kapjon a keresztény országokból.

A kötet befejező tanulmánya Szapolyai János király döntő csatáit (Tokaj – 1527 és Szina – 1528) taglalja. Ez az időszak a két király (I. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai) azon törekvéseinek időszaka, hogy ki-ki a saját kezében egyesítse a magyar királyságot. Mindez – mint tudjuk – kudarcra volt ítélve, s több évszázados hármas megosztottsághoz (Királyi Magyarország, Török Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség) vezetett.

Összefoglalva: egy rendkívül mozgalmas, harcokban bővelkedő időszakot ölel át a tanulmánykötet, amelynek révén megtapasztalhatjuk a középkor nemzetközi viszonyainak bonyolultságát. A kiadvány a Zrínyi Kiadó 2016-ban megjelent Magyarország hadtörténete I. című összefoglaló műve kísérő tanulmánykötetének is tekinthető. A szerzők név szerint: Galamb György, Nagy Balázs, Font Márta, Hunyadi Zsolt, Szántó Richárd, Györkös Attila, Roman Czaja, Pósán László, Polgár Balázs, Bagi Dániel, Bradács Gábor, Zsoldos Attila, Veszprémy László, Skorka Renáta, Kranzieritz Károly, Szabó Pál, Novák Ádám, Bárány Attila, Neumann Tibor, Péterfi Bence és B. Szabó János.

Csiszár Antal