Piero della Francesca Toszkánában, Borgo San Sepolcróban született 1420 körül. Abban a korban, amikor a reneszánsz éppen kibontakozóban volt. A középkori gondolkodásmód mellett feltűntek különböző filozófiai iskolák, tért hódított a neoplatonizmus, megkezdődött a természettudományok fejlődése, s ezzel párhuzamosan átalakult a társadalom is: megszületett a reneszánsz jellegzetes művésztípusa. Piero della Francesca mintapéldája volt a „reneszánsz embernek”: mesterember és festőművész, matematikus és szakíró; falusi és udvari ember egy személyben. Magánéletének alakulásáról meglehetősen keveset tudunk, ami bizonyos, hogy idős korában elvesztette látását. A korabeli források szerint 1492 őszén hunyt el.

Alkotásainak egy része maradt csak fent. Ferrarai, urbinói freskói megsemmisültek. Az utókor sajnálatos módon nem méltányolta eléggé a munkáit, római faliképeit leverették, hogy Raffaellónak helyet biztosítsanak. Szerencsére azért számtalan műve megmaradt, ezek közül a legismertebb az arezzói San Francescóban lévő, a Szent Kereszt legendáját ábrázoló freskó.

Én azonban egy egészen sajátságos szakrális művet ajánlok a figyelmükbe: a Szent Antal szárnyasoltárt. Della Francesca az oltárt a római tartózkodását követő években, a perugiai SantʼAntonio da Padova új ferences kolostorában készítette 1465-70 körül. A mű ma Perugiában, a National Gallery of Umbriában (Palazzo dei Priori) található.

Az oltár felső mezőjében az angyali üdvözlet látható: balról Gábriel arkangyal, jobbról Mária alakja. A középső mező fókuszában a gyermekkel trónoló Szűzanyát ábrázolta. Az Istenszülő baloldalán padovai Szent Antal és Keresztelő Szent János alakját, jobb oldalán pedig Szent Ferencet és magyarországi Szent Erzsébetet festette meg. A középső képmező megoldásai még régies jelleget mutatnak: alakjai robusztusak, a háttér és a keret aranyozott és túldíszített. Ugyanakkor az ikonográfia realizmusa újszerű, egyes részletei nagyon szépen kidolgozottak. A predella (talapzat) felső részén lévő medaillonokban Szent Klára és Szent Luca alakja látható, míg az oltár legalsó részét ferences szentek csodatörténetei díszítik. Az oltárt szemrevételezve rögtön észrevehető az egyes részek különbözősége. Az alsó két képsort (a talapzaton látható festményeket) talán az egyszerű és sematikus jelzőkkel illethetjük leginkább. A festmények aránytalanságai az alkotó kompozíciós nehézségeire utalnak. A szakirodalom szerint a művészt egy helyi festő megkezdett munkájának befejezésére kérték fel. Valószínűsíthető, hogy ez az alsó rész már korábban elkészült, nem della Francesca keze munkája.

A poliptichon (szárnyasoltár) felső harmada merőben más, mint a mű többi része. Az Angyali üdvözlet helyszíne egy napfényes kolostor (a lenti képen). A festmény kompozíciója aszimmetrikus. A könnyed, világos színekkel festett képen baloldalt még fák is feltűnnek – a tájábrázolás meglehetősen szokatlan egy oltárkép esetében. A két főalak, Gábriel és Mária között egy hosszú oszlopsort láthatunk, ami a távolba veszik, és egy rejtélyes márványfalnak ütközik. Ezt az árkádsort a reneszánsz művészet legnagyobb perspektivikus megjelenítései között tartják számon. A kép felső harmadának lépcsőzetessége, égbe mutató csúcsa tökéletesen modern benyomást kelt. Talán éppen az efféle részletek teszik azt, hogy sokan della Francescát tekintik a geometrikus festészet korát megelőző előfutárának.

Della Francesca életműve jórészt elpusztult, de három kötete – ami szerencsés módon fennmaradt – önmagában is meghatározta az utána következő művészgenerációk technikáját és látásmódját. Úttörő gondolatokat fogalmazott meg a levegőperspektíva törvényszerűségeiről, az európai festészetben elsőként foglalkozott a valőr, azaz a színek világításbeli értékének problematikájával. A perspektivikus rövidülés és a valőr az, ami meghatározza az alakok és a tér viszonyát, azaz lehetővé teszi a tér három dimenziójának ábrázolását sík felületen. Tehát leegyszerűsítve: megalapozta a számítógép nélküli 3D-s képalkotás szabályrendszerét. Mindezt az 1400-as évek második felében!

Giorgio Vasari, a XVI. század jeles művészeti írója A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájában külön fejezetet szentelt Piero della Francescának: „…Urbinóban fennmaradt néhány írása, amelyben a mértan és a távlat kérdéseivel foglalkozik; ezen a téren a maga idejében senki se múlta felül, sőt talán minden idők legnagyobb szakértője volt, amint perspektivikus képeket bőven tartalmazó művei bizonyítják…”

Berente Erika

Felhasznált irodalom:
A művészet képes története. Az antik világtól a XXI. századig. Szerk. Claude Frontisi. Budapest: Vince, 2003.
Németh Lajos: Piero della Francesca. Bp.: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1958. (A művészet kiskönyvtára, VIII.)
Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete 1-2. köt.. Bp.: Európa Kvk., 1983. (Pro memoria)

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele