314

Zenés közönségtalálkozó Kocsis Dénessel

Bári Edit írása

kocsis-denes

Meghitt hangulatú, bensőséges délután résztvevői lehettünk 2020. szeptember 20-án délután fél háromtól Nyergesújfalun a 10’s moziban Kocsis Dénessel. A Leányváriné Szádóczki Irén szervezésében létrejött találkozó moderátora Parrag Zoltán volt.

A közönség soraiban természetesen igazi „rajongók” foglaltak helyett. Kocsis Dénes az Operettszínház fiatal, tehetséges művésze, akinek az igazi ismertséget a Dorian Gray-ben nyújtott alakítása hozta meg. A teátrum stúdiósaként, 21 évesen játszotta a Tavaszébredés című rockopera főszerepét, majd a Pécsi Nemzeti Színházban nagyszínpadi címszerepet kapott a Rudolf című musicalben. Természetesen hosszasan lehetne sorolni a szerepeit, hiszen a közönség láthatta őt Rómeóként, Tony bőrébe bújva a West Side Story-ban, István királyként, az Elisabeth című musicalben Rudolfként, most pedig a győri teátrumban ugyanebben a darabban ámulatba ejtő Halálként (Csiszár Istvánnal váltott szereposztásban), és mindannyiszor a közönség szívébe lopta magát. Jelenleg több előadásban is látható Budapesten, játszik a Győri Nemzeti Színházban és a Játékszínben, A vád tanúja című darabban pedig prózai színészként is debütált.

A beszélgetés alatt természetesen szó esett szerepekről, a néha egyenes, néha nagyon is göröngyös útról, előadásokról, a csillogás mögötti erőfeszítésekről, tervekről, álomszerepekről, kulisszatitkokról és színpadi bakikról, amelyből Parrag Zoltán közreműködésével élvezetes, szemléltető bemutatót is láthattunk (3. kép).

Dénes szívesen mesélt arról, hogyan érezte magát egy-egy szerepben, mikor volt elégedett vagy éppen elégedetlen önmagával. Pályájának egyik mérföldköve lett a Mozart című musical, mert saját bevallása szerint ekkor érezte igazán, hogy alkalmas erre a pályára. Humorosan – néha elérzékenyülten –, őszintén és nagyon szórakoztatóan beszélt a színészetről, önmagáról és életéről – természetesen megtűzdelve fantasztikus dalokkal. A felcsendült melódiák Dénes pályafutását kronologikus sorrendben követték, így először a Rudolfból hangzott el az Így vagyok csak én című ikonikus dal, majd a Rómeó és Júliából a Szívből szeretni. Hallhattuk a West Side Story világhírű Mária slágerét, és természetesen a nagy szólót, A zene, az vagyok én-t a Mozartból. Halálhoz illő prezentálásban borzonghattunk a Haláltánc alatt, és a fináléban – közönségszavazat alapján – visszatértünk Rudolfhoz a Hétköznapi hős című musicalbetéttel.

A viszonylag kis létszámú, zárt körű közönségtalálkozó intimitásának sajátossága, hogy ilyenkor nemcsak a művészről, hanem az emberről is nagyon sokat megtudhatunk. Így kiderült, hogy Dénes sok sportágat kipróbált: birkózott, teniszezett, súlyemelőként is próbálkozott; focizik, a Magyar Művészválogatott csapatát erősíti, nem mellesleg kitartó Vasas drukker, ám mesélt arról is, milyen a viszonya a pénzzel, ha vásárolni indul.

A jelenlévők egy élménydús vasárnap délutánnal lettek gazdagabbak, de mégis mi a leginkább meghatározó dolog, amit Kocsis Dénesről megtudhattunk azon kívül, hogy színészként és a hangjával elbűvöli a közönséget? Azt, hogy mérhetetlenül érzékeny és nagyon „emberi”. Ennél több pedig talán nem is kell.

Bári Edit
Fotók: Kovács Zsuzsanna (1-2. kép), Kicherer Balázs (3. kép)

2020.09.26